Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2013.12.30. hétfő
Nem volt könnyű az évtizedek óta hiányzó negyedik evangéliumot János apostolnak megírnia.
Úgy szerette volna megfogalmazni az eseményeket, mint aki az Ószövetség végén, Keresztelő János tanítványaként élve kezdte megsejteni, hogy az igazi élet csak ezzel a különös prófétával kezdődik, vagy talán ő maga az igazi élet. Hallja a zsidó vezetőknek adott jánosi nyilatkozatokat: „Nem én vagyok a Messiás” (Jn 1,20) Illés sem vagyok, sem más régen élt próféta: Én előfutára vagyok a Messiásnak. Nekem kell Őt megmutatnom. Hallja a nagy vallomást, látja a hitvalló kézmozdulatot: „Nézzétek, az Isten Báránya!”(36) Azonnal otthagyja eddigi mesterét, és követi Jézust. Bebocsátást kér az életébe. A megsejtett teljes életbe. Amiről talán majd csak hét évtized múlva meri megírni az addig összegyűjtött tapasztalatokból a titkok titkát:„Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (18) Nem volt könnyű feladat, hogy a kétezer évvel később élőknek is felnyissa a titkot: karácsonykor egy Édesanyától emberként, megszületett Kisded titkát. Erre a csodálatos eseményre ráirányítani az érzékek világába belefulladt harmadik keresztény évezred emberének figyelmét, hogy meglássa, megismerje a neki szánt igékből a Kisded örömét. A liturgia-szerkesztő, aki a karácsony nyolcadának utolsó előtti napjára helyezte ezt a mennyországgal kezdődő Jézus-történetet, csak csodálkozva szabad dicsérni! Amikor az előző napi zsolozsmát befejező zsoltárt imádkoztam, 87 évesen döbbentem rá erre én is: Az igazi örömforrást itt kell megtalálnunk. Emlékezünk a Kisdedre: imádkozom az évezreddel előbb írt 91. zsoltárt:„Aki a Fölséges oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában pihen,ezt mondja az Úrnak:Te vagy menedékem és erősségem.Istenem, benned bízom”(Zsolt 91,1-2)
A liturgikus emlékezetben karácsony éjszakájára révedünk.A Szentlélektől kilenc hónappal alkotott Isten-ember minden testi szerve kifejlődött, mégsem tudta használni az első pillanatban az oxigént igénylő tüdőt: de az első sírással a kérdés megoldódott, az Édesanya és a nevelőapa boldogan sóhajtott fel. A kéz és lábmozgások történtek legkönnyebben, hiszen azt már több hónapja gyakorolta. A szem csak napok múlva kezd a kinti túlerős fényben látni. Ha még tudnánk, hogy a mennyei fény milyen ragyogó! Az Isteni Kisded emberi értelme lelke megteremtése pillanatától kezdve látja a túlvilág minden őt érintő mozzanatát (boldogító istenlátása volt)Kisded léte csak lassanként érzékeli, hogy aki eddig szíve alatt óvta-védte,
most ugyanazt teszi lágy öleléssel, anyai csókjaival borítja el minden porcikáját. Megtestesüléskor Isten Fia ragaszkodott ahhoz, hogy a végtelen isteni szeretetet, amelyben Atyja állandóan részesítette, emberi szinten egy édesanyától kaphassa meg. A János-evangélium nem teszi feleslegessé az említett esti zsoltárimádságot. Csak a karácsonyi szeretetből értjük meg igazán, mit ígért nekünk boldogító Isten Atyánk.„Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismeri föl a világ.A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,9-14) „Elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon”(Zsolt 91,11)
2013.12.30. hétfő
Nem volt könnyű az évtizedek óta hiányzó negyedik evangéliumot János apostolnak megírnia.
Úgy szerette volna megfogalmazni az eseményeket, mint aki az Ószövetség végén, Keresztelő János tanítványaként élve kezdte megsejteni, hogy az igazi élet csak ezzel a különös prófétával kezdődik, vagy talán ő maga az igazi élet. Hallja a zsidó vezetőknek adott jánosi nyilatkozatokat: „Nem én vagyok a Messiás” (Jn 1,20) Illés sem vagyok, sem más régen élt próféta: Én előfutára vagyok a Messiásnak. Nekem kell Őt megmutatnom. Hallja a nagy vallomást, látja a hitvalló kézmozdulatot: „Nézzétek, az Isten Báránya!”(36) Azonnal otthagyja eddigi mesterét, és követi Jézust. Bebocsátást kér az életébe. A megsejtett teljes életbe. Amiről talán majd csak hét évtized múlva meri megírni az addig összegyűjtött tapasztalatokból a titkok titkát:„Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (18) Nem volt könnyű feladat, hogy a kétezer évvel később élőknek is felnyissa a titkot: karácsonykor egy Édesanyától emberként, megszületett Kisded titkát. Erre a csodálatos eseményre ráirányítani az érzékek világába belefulladt harmadik keresztény évezred emberének figyelmét, hogy meglássa, megismerje a neki szánt igékből a Kisded örömét. A liturgia-szerkesztő, aki a karácsony nyolcadának utolsó előtti napjára helyezte ezt a mennyországgal kezdődő Jézus-történetet, csak csodálkozva szabad dicsérni! Amikor az előző napi zsolozsmát befejező zsoltárt imádkoztam, 87 évesen döbbentem rá erre én is: Az igazi örömforrást itt kell megtalálnunk. Emlékezünk a Kisdedre: imádkozom az évezreddel előbb írt 91. zsoltárt:„Aki a Fölséges oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában pihen,ezt mondja az Úrnak:Te vagy menedékem és erősségem.Istenem, benned bízom”(Zsolt 91,1-2)
A liturgikus emlékezetben karácsony éjszakájára révedünk.A Szentlélektől kilenc hónappal alkotott Isten-ember minden testi szerve kifejlődött, mégsem tudta használni az első pillanatban az oxigént igénylő tüdőt: de az első sírással a kérdés megoldódott, az Édesanya és a nevelőapa boldogan sóhajtott fel. A kéz és lábmozgások történtek legkönnyebben, hiszen azt már több hónapja gyakorolta. A szem csak napok múlva kezd a kinti túlerős fényben látni. Ha még tudnánk, hogy a mennyei fény milyen ragyogó! Az Isteni Kisded emberi értelme lelke megteremtése pillanatától kezdve látja a túlvilág minden őt érintő mozzanatát (boldogító istenlátása volt)Kisded léte csak lassanként érzékeli, hogy aki eddig szíve alatt óvta-védte,
most ugyanazt teszi lágy öleléssel, anyai csókjaival borítja el minden porcikáját. Megtestesüléskor Isten Fia ragaszkodott ahhoz, hogy a végtelen isteni szeretetet, amelyben Atyja állandóan részesítette, emberi szinten egy édesanyától kaphassa meg. A János-evangélium nem teszi feleslegessé az említett esti zsoltárimádságot. Csak a karácsonyi szeretetből értjük meg igazán, mit ígért nekünk boldogító Isten Atyánk.„Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismeri föl a világ.A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,9-14) „Elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon”(Zsolt 91,11)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése