Francisco de Osuna
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
19. Növekedjék benned az alázat, hogy jobban haladhass.
Humilidad crezca contigo para bien aprovechar.
Ha valaki belegondol, talán kifogásolja, hogy ezt a témát miért nem az elsők közé helyeztük, minthogy az alázat az az árok, amit egy épület alapjának meg kell ásnunk. Az alázat minden áhítatgyakorlat alapja, és minden olyan fa gyökere, amelytől gyümölcsöt várunk. Ha a "gyökér" szót a szeretetre alkalmazzuk, akkor az alázat legyen az a trágya, ami a fát táplálja és bőségessé teszi. Mivel az alázat minden gyakorlat előfeltétele, ezért a szimbóluma a só, amely minden ételnek ízt ad, és így ezt minden áldozattal együtt fel kell ajánlani. Alázat nélkül semmit sem tudunk felajánlani Istennek, és enélkül semmi nem ér el hozzá, mert elpusztul minden, ami a bárkán kívül rekedt, az pedig az alázat, és az alázat azokat emeli magasra, akik benne keresnek menedéket. Így az alázat minden áhítatgyakorlathoz szükséges,és, ahogy Szent Ciprián állítja, mindennek a kezdete.Az alázat a belépés a szerzetbe, ahogy ez volt Krisztus első lépése is a világban. Úgyhogy mindnyájan, akik jámborul szeretnénk élni, hordozzuk magunkban az alázatot, és ne gondoljuk, hogy bármiben is különbek vagyunk másoknál, mert mindig is az alázat volt az életszentség szegletköve.Az alázatról szóló fejezetet azért hozom ezen a helyen, mert az alázat és az összeszedettség annyira hasonlók, hogy (Keresztelő) Szent János szavai mindkettőre állnak: "Neki fel kell magasztaltatnia, nekem pedig kisebbednem kell" . Az alázat célja megfelel a összeszedett imádságénak, mert mindkettőben arról van szó, hogy kiüresedünk önmagunktól, hogy Isten töltse be szívünket. Amit ezek az erények az egyik kezükkel elvesznek, a másikkal visszaadják, ahogy Szent Pálnál látjuk, aki arra sem érezte magát képesnek, hogy egyetlen jó gondolata legyen, másutt pedig azt írja, hogy mindenre képes abban, aki vigasztalást nyújt neki.Ennek az erénynek a fönséges voltát akkor látod be kellőképpen, ha megérted, hogy az alázat és a nagylelkűség annyira testvérek, hogy az egyiket a másik nélkül soha nem találjuk meg. Olyanok, mint két szárny, amellyel a lélek Istenhez száll a szemlélődés magányában. Mint ahogy a lelki szegénység nem merül ki abban, hogy megvetjük a földi dolgokat, hanem szárnyalva dicséri a mennyei gazdagságot, úgy az alázat sem marad meg azon a szinten, hogy megveti a megtiszteltetést, hanem fölrepül a lelki kegyelmek magasságába.(I. fejezet)
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
19. Növekedjék benned az alázat, hogy jobban haladhass.
Humilidad crezca contigo para bien aprovechar.
Ha valaki belegondol, talán kifogásolja, hogy ezt a témát miért nem az elsők közé helyeztük, minthogy az alázat az az árok, amit egy épület alapjának meg kell ásnunk. Az alázat minden áhítatgyakorlat alapja, és minden olyan fa gyökere, amelytől gyümölcsöt várunk. Ha a "gyökér" szót a szeretetre alkalmazzuk, akkor az alázat legyen az a trágya, ami a fát táplálja és bőségessé teszi. Mivel az alázat minden gyakorlat előfeltétele, ezért a szimbóluma a só, amely minden ételnek ízt ad, és így ezt minden áldozattal együtt fel kell ajánlani. Alázat nélkül semmit sem tudunk felajánlani Istennek, és enélkül semmi nem ér el hozzá, mert elpusztul minden, ami a bárkán kívül rekedt, az pedig az alázat, és az alázat azokat emeli magasra, akik benne keresnek menedéket. Így az alázat minden áhítatgyakorlathoz szükséges,és, ahogy Szent Ciprián állítja, mindennek a kezdete.Az alázat a belépés a szerzetbe, ahogy ez volt Krisztus első lépése is a világban. Úgyhogy mindnyájan, akik jámborul szeretnénk élni, hordozzuk magunkban az alázatot, és ne gondoljuk, hogy bármiben is különbek vagyunk másoknál, mert mindig is az alázat volt az életszentség szegletköve.Az alázatról szóló fejezetet azért hozom ezen a helyen, mert az alázat és az összeszedettség annyira hasonlók, hogy (Keresztelő) Szent János szavai mindkettőre állnak: "Neki fel kell magasztaltatnia, nekem pedig kisebbednem kell" . Az alázat célja megfelel a összeszedett imádságénak, mert mindkettőben arról van szó, hogy kiüresedünk önmagunktól, hogy Isten töltse be szívünket. Amit ezek az erények az egyik kezükkel elvesznek, a másikkal visszaadják, ahogy Szent Pálnál látjuk, aki arra sem érezte magát képesnek, hogy egyetlen jó gondolata legyen, másutt pedig azt írja, hogy mindenre képes abban, aki vigasztalást nyújt neki.Ennek az erénynek a fönséges voltát akkor látod be kellőképpen, ha megérted, hogy az alázat és a nagylelkűség annyira testvérek, hogy az egyiket a másik nélkül soha nem találjuk meg. Olyanok, mint két szárny, amellyel a lélek Istenhez száll a szemlélődés magányában. Mint ahogy a lelki szegénység nem merül ki abban, hogy megvetjük a földi dolgokat, hanem szárnyalva dicséri a mennyei gazdagságot, úgy az alázat sem marad meg azon a szinten, hogy megveti a megtiszteltetést, hanem fölrepül a lelki kegyelmek magasságába.(I. fejezet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése