Nagyböjti kalendárium –
2017. március 6.
Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa
Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra.
Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
A bibliai hit első újdonsága, amint láttuk, az
istenkép; a második a vele szorosan összefüggő emberkép. A bibliai
teremtéstörténet Ádámnak, az első embernek a magányáról beszél, aki mellé Isten
segítőtársat akar adni. Az összes teremtmény közül egy sem alkalmas arra, hogy
az embernek a szükséges segítőtársa legyen, jóllehet a mező minden állatát és
az ég minden madarát néven nevezi, s így eleven kapcsolatba kerül velük. Akkor
Isten a férfi egyik bordájából megalkotja az asszonyt. Ádám most megtalálja azt
a segítőtársat, akire szüksége van: „Ez most végre csont a csontomból és hús a
húsomból” (Ter 2,23). Ennek hátterében ott láthatjuk azokat az elképzeléseket,
melyeknek egyik formája a Platón által idézett mesében tűnik föl, mely szerint
az ember eredetileg gömb alakú volt, azaz önmagában és önmagának teljesen elég,
de gőgje büntetéséül Zeusz kettévágta, s azóta az ember keresi önmaga másik
felét, úton van feléje, hogy ismét megtalálja a kerek egységet. A bibliai
elbeszélésben nincs szó büntetésről, a gondolat azonban jelen van, hogy az
ember tökéletlen – léténél fogva úton van, hogy egy másikban rátaláljon a maga
kerek egységére; hogy csak a férfi és a nő közösségében válik „egésszé”. A bibliai
elbeszélés egy Ádámra vonatkozó próféciával zárul: „Ezért elhagyja a férfi
atyját és anyját, és feleségéhez kapcsolódik, és ketten egy test lesznek” (Ter
2,24).
(Deus caritas est, 11.)
Üdvözítő Istenünk, téríts
magadhoz minket, és oktass szent tanításoddal, hogy lelkünk javára
váljék minden jó cselekedet, amellyel húsvétra készülünk. A mi Urunk,
Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel
egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése