Hamvazószerda utáni szombat
Sokszor
tapasztaljuk azt és panaszkodunk, hogy Isten nem hallgatja meg kérésünket,
imádságunkat, kétségbeesett kiáltásunkat. Pedig lehet, hogy csak arról van szó,
hogy ő szent Fia által megszólított: „Kövess engem!”, mi pedig hallatlanra
vettük, és a helyünkön maradtunk. Hiába várjuk hát, hogy Isten „lépjen”, előbb
nekünk kell megtennünk a soron következő lépést: Krisztus nyomába szegődnünk.
Ahogy a követésre való felszólítás visszhangtalan marad bennünk, elakad a
fejlődésünk is: egy helyben toporgunk mindaddig, míg rá nem szánjuk magunkat,
hogy kifogások keresése és alkudozás helyett elinduljunk oda, ahová Krisztus
hív bennünket.
Ne
gondoljuk, hogy csupán életünk egyetlen nagy eseményéről van szó. Jézus minden
pillanatban elhalad mellettünk, és hív, hogy hagyjuk ott régi életünket és
kövessük őt. Aki ezeket a kisebb hívásokat semmibe veszi, hogyan hallaná és
hogyan valósíthatná meg a „nagy hívást”, hogyan remélhetné, hogy egykori nagy
döntésében Jézus mellett hűségesen ki fog tartani? Ugyanakkor Jézus szemében
senki sem reménytelen eset. Ahol mi botrányt és züllést látunk, ott ő
reménykedik, hogy szava: „Kövess engem!” nem talál süket fülekre. És ha valaki
elindul a követés útján, azt nem hagyja cserben, hanem mindaddig mutatja előtte
az utat, míg az út végére jutva célba nem ér.
Urunk, segíts bennünket, hogy hívásodat
meghallva készségesen kövessünk Téged, míg ez a követés egyre bensőbbé alakul
és bensőségesebbé válik. Add, hogy ne a külső keretekkel törődjünk, hanem
ugyanazon körülmények között vagy épp a folyamatos változásban nap mint nap
megújítsuk odaadásunkat Irántad. Add, hogy a szeretet kinyilatkoztatására adott
igenjeink ritmusában egyre mélyebbé váljék Hozzád való tartozásunk, s
jelenléted mind jobban átjárja mindennapjainkat, amíg csak be nem tölti egész
életünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése