Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. december 29., kedd

SZENT DÁVID KIRÁLY



Dávid Jézusnak a Jesse fájából sarjadt királyi őse.

Életét, a Királyok könyve előadását rövidre fogva, a Debreczeni-kódex mondja el.* Ebből csak néhány mozzanatot ragadunk ki. Amikor Sault az ördög gyötörte, Szent Dávid hegedülvén előtte, megkönnyebbödik vala. A zsoltárkönyvet az Úristen tisztösségére szerzé, kik közül mindinikben inkább emléközik a mi Uronk Krisztus Jézusnak embörré lételéről, kénszenvedéséről, feltámadásáról, és egyéb jótétiről, mely könyvet az isteni szent írásoknak könyvi között Anyaszentegyház éjjel-nappal az isteni dicsíretre tuladoníta...
Némelyek azt mondják, hogy a kertbe temetteték, hol Uronk Jézus megfeszítteték és eltemetteték. Szálla lölke limbosra az Szentatyákhoz, honnan Idvözíténktől kiszabadíttatván, feltámadásának napján. Mene Uronkkal áldozó napján az örök boldogságba…

Dávid király és próféta miséjét már a Pray-kódex emlegeti. Számos későbbi misekönyvünkben is előfordul. Középkori, az üdvösségtörténetet; illetőleg Jézus családfáját ábrázoló freskóinkon a próféták karában, továbbá szárnyasoltárainkon is megjelenik: Berzenke (Bzinov, 1450, Szépművészeti Múzeum), Hervartó (Hervartov, 1460), Jánosháza (Janošovce, 1480), Liptószentmária (Liptovska Mara, 1450), Mateóc (Matejovce, 1450).*
A musica sacra patrónusaként ábrázolják barokk templomaink kórusképei. Így Nova orgonakarzatának freskóján, Dodrffmeister alkotásán, a jobbjába fogott papírlapon ezt olvassuk: LAUDATE EUM IN SONO TUBAE, LAUDATE EUM IN PSALMIS. Magyarul: dicsérjétek őt harsona szavával, dicsérjétek őt zsoltárokkal.
Mint láttuk, Dávid neve beleszövődött az Aprószentek legendájába és népi hagyományvilágába is. Kiegészítésül idézzük itt a vesszőzés gyergyóalfalusi kisérőszövegét:

Dávid, Dávid, korcsolyázik.

Elromlott a korcsolyája,

Van bükkfája, megcsinálja.

Fúrja, faragja,

Mégis hátán hordozza.

Adjon Isten erőt, egészséget, léleküdvösséget! Isten éltesse!

*

Országszerte ismeretes hiedelem szerint a Holdban Dávid király hegedül, Cecília meg táncol.* Annyira együtt emlegetik őket, hogy ismétlés elkerülése végett utalunk a Cicölle napjánál mondandókra.
Dávid nevéhez több szólás is fűződik. Kárbament, elveszett vagy kölcsönadott, de vissza nem került dologra mondja a szegedi nép: elhegedülte Szent Dávid. Így is: elírta Szent Dávid, el is magyarázta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése