Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXI.
Tóbit megvakul.
Tóbit bár az Ószövetségben élt, és akkor a törvény szigorú megtartása volt a lényeges szempont a vallásosság területén, nagyon helyesen látta és élete céljává is tette, hogy mások boldogítására törekszik: ahol csak tud segít, igyekszik a melléje rendelt vagy csak melléje került embereket szeretetében részesíteni. Volt ilyen törvénye is a zsidóknak, hogy a tehetősebbek az asztalukra mindig, de főként jelentősebb ünnepeiken tegyenek pótterítéket váratlan vendég, esetleg egy-egy szegény vendégül látására. Pünkösd, vagyis a hetek ünnepe volt. Felesége finom ebédet főzött. Amikor a család asztalhoz ült, Tóbitnak eszébe jutott a vendéglátás törvénye. Így szólt fiához, Tóbiáshoz: „Menj, s ha egy szegényre akadsz testvéreink közül, akiket ide hurcoltak Ninivébe, s egész szívével az Urat szolgálja, hívd ide s egyék valamit. Megvárlak , fiam, amíg visszatérsz”. (Tób 2,2) Tóbiás elment körülnézni, aztán nem vendégel, hanem nagyon rossz hírrel tért haza: „Valakit meggyilkoltak a mieink közül, oda vetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották”. Tóbiás éhesen felugrott, kirohant a piactérre, elvitte a holttestet egy házba azzal a céllal, hogy ha bealkonyodik, a sötétség leple alatt eltemeti. Ezután hazatért, megfürdött, és szomorúan fogyasztotta el ebédjét. Közben Ámosz próféta egyik jövendölése járt az eszében: „Ünnepeitek gyásszá változnak, és minden éneketek kesergéssé”. (6) Amikor besötétedett, eltemette a holttestet. A szomszédok persze hogy észrevették, hogy este szerszámmal megy az udvarából kifelé. Ki is gúnyolták: „Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték, és megmenekült, s íme már újra halottakat temet”. (8) Éjjel még megfürdött, aztán a meleg miatt csak a falnak dőlve az udvaron aludt. Nem vette észre, hogy az eresz alá verebek költöztek, s a lehulló verébtrágya a szemébe hullott. Orvoshoz fordult, de kenőcse nem segített. Megvakult. Ahikár, az unokaöccse gondoskodott róluk két évig. Akkor aztán Elimászba helyezték el. Megszűnt a támaszuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése