Elmélkedés a Család évében CCXXXV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXV.



Sára imája.



Tóbittal azonos időben ért Sára is az elkeseredés tetőfokára. Fölment apja felső szobájába, hogy véget vessen életének, mert a cselédlányuk valamiért megorrolt rá, és vádolta kegyetlenül: „Te ölted meg férjeidet! Íme, már hetet adtak hozzád, és egyikkel sem volt szerencséd. Miért büntetsz minket férjeid miatt, mivel meghaltak? Menj utánuk te is, ne lássunk tőled soha se fiút, se leányt!” (Tób 3,8-9) Igen, ezt kikerüli,- gondolta. De amikor felért, elgondolkodott: „Ne gyalázzák esetleg érte apámat, és mondják: Egyetlen kedves lányod volt, és felakasztotta magát, és idős atyámat szomorúsággal viszem az alvilágba. Helyesebb lesz, ha nem akasztom fel. magamat, hanem kérem az Urat, hogy haljak meg és ne halljam már a gyalázkodást életemben. És ez után az ablaknál kitárt karral fohászkodott, és ezt mondta: Légy áldott, Uram, irgalmas Isten, legyen áldott a szent és tiszteletreméltó neved mindörökké. Áldjon téged minden műved örökké. És most Uram, feléd irányítom arcomat és tekintetemet. Add meg, hogy elhagyjam a földet, és ne halljam a gyalázkodásokat. Te tudod Uram, hogy tiszta maradtam a férfi minden tisztátalanságától, és nem szennyeztem be nevemet, se atyám nevét fogságom földjén. Egyedüli lánya vagyok atyámnak, nincs más gyermeke, aki örökölhetne utána. Nincs testvére sem közeli rokona, aki miatt meg kellene maradnom, hogy felesége legyek. Hét férjet már elvesztettem, mi értelme van még az életemnek? De ha nem akarod elvenni az életemet, Uram, tekints rám és könyörülj rajtam, ne kelljen több gyalázatot elviselnem”. (10-15)