Sirák Fiának Könyve 34.

Tiszteletre méltó emberi közösségek

 
Nemzetségnek nevezzük azokat az embercsoportokat, akik azonos ősapáktól származtak. A Teremtés könyve ötödik fejezetében olvassuk: „Ez Ádám utódainak könyve. Amikor Isten Ádámot teremtette, Istenhez hasonlónak alkotta. Férfinak és nőnek teremtette őket, megáldotta, s azon a napon, amelyen alkotta, embernek nevezte őket” (A Szentírás itt az első gyermekeikről nem szól, akik Ádámtól és Évától nemzett fiúk voltak. Kain kiközösítve élt, miután megölte öccsét, Ábelt. Ábelnek nem is volt felesége és gyermeke, legalábbis nem tudunk róluk.) Amikor Ádám százharminc esztendős volt, magához hasonló, saját képmása szerinti fiút nemzett, akit Szetnek hívott. Ádám Szet születése után még nyolcszáz évig élt, fiai meg lányai születtek. Ádám egész életkora kilencszázharminc esztendőt tett ki, akkor halt meg. Szet százöt éves korában nemzette Enost. Szet Enos születése után még nyolcszázhét évig élt, s fiai meg lányai születtek. Szet egész életkora kilencszáztizenkét évet tett ki, akkor halt meg.  Enos kilencven éves korában nemzette Kenánt. Enos Kenán születése után még nyolcszáztizenöt évig élt, és fiai meg lányai születtek. Enos egész életkora kilencszázöt évet tett ki, akkor halt meg” (Ter 5,1-11) Sirák fia tehát mindjárt ebből a rövid szövegrészből is levonhatta a következtetést: „Mely nemzet áll becsben? Az emberi nemzet. S melyik nép áll becsben? Amelyik az Urat féli. Mely nemzet megvetett? Az emberi nemzet. Melyik népet nézik le? Amelyik nem ismer törvényt” (Sir10,19) De a Szentírás hozza a példákat a későbbi időkből is. Amikor az emberiség olyan gyatra lett, hogy a Teremtés könyvének első lapjain kihirdetett isteni akaratot elferdítette, majd el is feledte, s a termőföldet, annak terményeit, aranyát, ezüstjét, köveit, fémjeit nem vagyonának, hanem a belőlük maga készítette tárgyakat isteneivé magasztalt , akkor kiválasztott egy férfit, Ábrahámot, és elmagyarázta neki: Hagyd el ezt az ostoba szokást, és imádd mindezek Teremtőjét, az egy igaz Istent: „Az  Úr így szólt Ábrámhoz: Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-3) Óriási nép nemzője lett, belőle származott a Megváltó is. Unokája, Jákob, negyedik fiára alkalmazza ezt az áldást: „Júda, téged dicsérnek majd testvéreid, kezed ellenségeid nyakán lesz. Atyád fiai meghajolnak előtted. Fiatal oroszlán lesz majd Júda, s a zsákmánytól kelsz fel, fiam. Azután elnyújtózkodik, s úgy fekszik ott, mint egy oroszlán, mint egy nőstényoroszlán. Ki ingerelné? Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót, és a népek nem engedelmeskednek neki. A szőlőtőhöz köti csikóját, és a szőlővesszőhöz a nőstény szamár fiát. Borban mossa köntösét, s a szőlő vérében ruháját. Szeme sötét, mint a bor, foga fehér, mint a tej” (Ter 49,8-12) „A testvérek körében a főnek jár ki a tisztelet, az Isten szemében meg az Urat félőknek. Gazdag, tekintélyes, vagy szegény az ember: mindnek dicsősége az Úrnak félelme. A szegényt, ha bölcs, nem szabad megvetni, azt meg, aki bűnös, nem szabad tisztelni. Tisztelik az urat, királyt és hatalmast, de az istenfélőnél egyikük sem nagyobb. Értelmes szolgának szabadok szolgálnak, s az okos ember nem indulatoskodik.” (Sir 10,20-25)