Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. november 13., péntek

Ferenc pápa üzenetet küldött a Világiak Pápai Tanácsa tanulmányi napjára



Ferenc pápa üzenetet küldött a Világiak Pápai Tanácsa tanulmányi napjára


A Világiak Pápai Tanácsa tanulmányi napját november 12-én tartották a Szent Kereszt Pápai Egyetemen a következő témáról: „A világiak hivatása és küldetése. Ötven évvel az Apostolicam actuositatem kezdetű zsinati dekrétum után”.


A II. vatikáni zsinat a rendkívüli kegyelem eseménye volt, egyik gyümölcse a világiak hivatásának és küldetésének újszerű felfogása az egyházban és a világban. A zsinati dokumentumok ugyanis a világi híveket Isten népe egészében vizsgálják, amelyhez a papokkal és a szerzetesekkel együtt tartoznak, és amelyben a maguk módján részt vesznek magának Krisztusnak a papi, prófétai és királyi működésében – olvasható Ferenc pápa üzenetében. –A zsinat nem úgy tekint a világiakra, mintha másodrendű tagok lennének a hierarchia szolgálatában, vagy pusztán felsőbb utasítások végrehajtói volnának, hanem Krisztus tanítványaiként, akik a keresztségük erejében és a világban való természetes jelenlétük révén arra kaptak meghívást, hogy minden környezetben, minden tevékenységben, emberi kapcsolatban az evangéliumi lelkületet hirdessék.
Vigyék el mindenhova a Krisztustól kapott fényt, reményt és szeretetet. Náluk jobban ugyanis senki nem tudja ellátni azt az alapvető feladatot, hogy az isteni törvényt beírják a földi város életébe – buzdít a Szentatya, majd az Apostolicam actuositatem zsinati dokumentumra utal, amely a világi apostolkodás természetével és területeivel foglalkozik behatóbban. Erőteljesen leszögezi, hogy a keresztény hivatás természetéből fakadóan az apostolkodás hivatása is, ezért az evangélium hirdetése nincs fenntartva a misszió úgynevezett „szakértői” számára, hanem minden világi hívő törekvése kellene, hogy legyen. A világi hívek ugyanis arra hivatottak keresztségük révén, hogy ne csak a világi valóságokat töltsék meg keresztény szellemiséggel, hanem kifejezetten evangelizáló, hithirdető tevékenységet is folytassanak és az emberek életszentségét segítsék.
Mindez a zsinati tanítás növelte az egyházban a világiak képzését és már számos gyümölcsöt termett idáig – állapítja meg üzenetében meg a pápa. – De a II. vatikáni zsinat, mint minden zsinat, a lelkipásztorok és a világiak minden nemzedékéhez szól, mivel a Szentlélek felbecsülhetetlen ajándékát hálával és felelősen kell fogadni. Mindaz, amit a Lélek adott nekünk és az anyaszentegyház közvetített, újra és újra megértésre vár, arra, hogy befogadjuk és átültessük a gyakorlatba.
Szent II. János Pál pápa egyik legfőbb célkitűzése az volt, hogy alkalmazza a zsinatot, elvigye azt minden keresztény közösség hétköznapi életébe. A 2000-es nagy szentévkor azt mondta: „Új korszak nyílik meg szemünk előtt: a zsinati tanítások elmélyítésének ideje, a termés learatásának ideje, amit a zsinati atyák elvetettek és az elmúlt évek nemzedéke meghallgatott és várt.” A II. vatikáni zsinat valódi prófécia volt az egyház élete számára, és az is marad a nemrég megkezdődött harmadik évezredben is – figyelmeztet Ferenc pápa.
Imádkozom az Úrhoz, hogy a lelkipásztorok és a világi hívek szívét töltse el ugyanaz a vágy, hogy megéljék és megvalósítsák a zsinatot és elvigyék a világnak Krisztus világosságát – zárja a Világiak Pápai Tanácsa tanulmányi napjára küldött üzenetét a Szentatya.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése