Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. július 8., kedd

Évközi 14. hét kedd



Évközi 14. hét kedd

Oz 8, 4-7. 11-13; Mt 9, 32-38

„Királyokat választottak ők nélkülem, fejedelmeket választottak tudtomon kívül”

A tegnapi elmélkedésben Isten csodálatos szeretettel próbálta nyitogatni az izraeli bálványimádó közösség szemét: nem ezek az arany borjak a te Istened, Izrael! Az egyiptomi menekülést én hajtottam végre, én, atyáid: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Minden szépet és jót én adtam nektek és az egész világnak. Én vagyok maga a szeretet. Térjetek hozzám vissza! A mai olvasmányban már ugyanolyan kemény hangot üt meg Ozeás próféta, mint tette elődje, Ámosz próféta, a tékoai pásztor. Isten felsorolja Izrael népének bűneit: „Királyokat választottak ők nélkülem, fejedelmeket választottak tudtomon kívül. Ezüstjükből, és aranyukból bálványokat csináltak, hogy elvesszenek”((Oz 8, 4) Amikor Isten szövetséggel fogadta különleges népévé Izrael fiait, közölte velük, hogy Ő fogja irányítani nemcsak a vallásos életüket, hanem a közéletüket is. Ezért átmenetileg jelölt ki vezetőt, Mózest, majd az ő halála után Józsuét, akikkel Isten közölte akaratát, ők, pedig továbbították azt a nép felé. Józsue halála után viszont nem kaptak új vezetőt. A bírák korában mindenki tette a jót Isten akarata szerint. Ha vétkeztek, Isten valamelyik ellenséges nép kezébe adta őket. Ezek kegyetlenkedését a szenvedő nép könyörgésére, az Úr erre a küldetésre kijelölt hős által szüntette meg. Később a zsidók közös megegyezéssel kérték Sámuel prófétát, hogy adjon nekik királyt. Legyen állandó uralkodójuk nekik is. A próféta csak Isten parancsának engedelmeskedve kente királlyá Sault. De előírta neki, mit kell tennie. Salamon után a királyok nem figyeltek Isten akaratára. Kevés kivétellel bálványimádók lettek. Most elérkezett erre a büntetés: „Odalesz a borjúd, Szamaria! Haragom felgerjed ellenük, még meddig nem tudnak megtisztulni? Hiszen az is Izraelből való, mesterember készítette, nem isten az, és bizony szilánkokká lesz Szamaria borja”. (5-6) Szerencsétlen Izrael! Kezükben van a Szentírás, az életadó Isten üzenete. Ócska babona miatt Baáltól vártak életet? „Szelet vetnek ők, de majd vihart aratnak, s a búzaszál nem hány kalászt, a kalász nem ad lisztet, és ha ad is, idegenek eszik meg azt”. (7) Istennek Jeruzsálemben, a templomban csak egy oltára volt, és csak azon volt szabad áldozatot bemutatni. „Sok oltárt épített Efraim, hogy vétkezzék, bűnné lettek számára az oltárok. Ha még oly sok törvényemet írom is elő neki, ő csak idegeneknek tekinti őket. Szeretik a véres áldozatokat, húst áldoznak és esznek, de az Úr nem veszi ezt kegyesen; megemlékezik most gonoszságaikról, és megtorolja rajtuk bűneiket” (11-13) Nem érezzük mi is bűnösnek népünket? Az Isten oltárát elhagyta népünk, és kereste a bűnöket. Térjen vissza mindenki a krisztusi oltárhoz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése