„Buon pranzo!” – A szegényekkel ebédelt tegnap Ferenc pápa
November 18-án, vasárnap a szegények világnapja alkalmából a Szentatya mintegy 1500 rászorulót látott vendégül ebédre a Vatikánban.
A
szegények világnapján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatott be
szentmisét, amelyen mintegy hatezer nélkülöző ember, valamint sok karitatív
szervezet munkatársa és önkéntese vett részt.
A Szent
Péter-bazilikában bemutatott szentmisén Ferenc pápa arra hívta a hívőket, hogy
hallják meg a rászorulók hangját: „A szegények kiáltása minden nappal erősödik,
mégis minden nappal kevésbé hallatszik. Napról napra erősebb az a kiáltás,
mégis napról napra kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája,
akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak.”
A
szentmise után az Úrangyala imádság következett, majd Ferenc pápa az
ünnepélyesen feldíszített VI. Pál teremben ült asztalhoz a szegényekkel.
Mintegy ezerötszáz rászorulót láttak vendégül a közös ebéden, amelyet az egyik
római luxusszálloda (Rome Cavalieri-Hilton) és szociális alapítványok
ajánlottak fel.
A pápa köszönetet mondott azoknak, akik lehetővé tették ezt a különleges ebédet, és azoknak, akik felszolgálnak – hetven önkéntes a római plébániákról –, majd az Úr áldását kérte minden jelenlévőre, és jó étvágyat kívánt. A pompeji Miasszonyunk-kegyhely ifjúsági zenekara szórakoztatta a vendégeket, akiket többek között lasagnéval, csirkefalatokkal, burgonyapürével és tiramisuval leptek meg. A kezdeményezésben részt vett számos római egyházközség, és más olasz plébániákon is ebéddel várták a nélkülöző embereket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése