Péntek húsvét 3 hetében
ApCsel 9, 1-20; Jn 6, 52-59
„Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”
A kafarnaumi zsinagógában Jézus hosszan beszélt hallgatóinak az Atya és saját maga csodálatos ajándékáról. Az utána ment zsidók ugyan előbb csak a természetes ennivalót szerették volna állandó jelleggel kikényszeríteni tőle, amikor azonban Jézus állhatatosan kitartott a mellett, hogy Ő sokkal nagyobb ajándékot ad az emberiségnek, mint amit a zsidó ősök a pusztában kaptak a mannával, akkor az ingyen kenyér reményétől megfosztva felháborodtak. Azt kérték számon, Jézuson, hogyan gondolja, hogy az ő testét eledelül adja nekik. Ha nem is mondták ki, felháborodtak: netán emberevésre gondolt Jézus?- Ez érződik egymás közötti vitájukból. Jézus nem magyarázza meg nekik pontosan, hogyan történik majd a gyakorlatban Testének és Vérének elfogyasztása. Isteni lesz a mód, ezt az addigi okfejtésből meg kellett volna érteniük, és hagyni kellett volna a konkrét megvalósítás módját későbbre. Jézus nem ok nélkül hangsúlyozta az előzményekben,hogy a hallgatóknak el kell hinni Jézus szavait.Ezért most sem magyarázza a módot, hanem nyomatékosan figyelmeztet:
„Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (53-54) Vagyis hitet kíván, beszédeinek igazát hittel kell elfogadni, mert az Istent megilleti a hit. Nemcsak azért illeti meg a teljes és odaadó hit, mert az Isten örökké igazmondó, tehát egy általános igazság áll mögötte, hanem azért is, Jézus tettei és tanítása mindig feddhetetlen igazságot sugároznak. Ha más egyéb nem sugallaná ezt a jelenlévőknek, legalább az lenne a szemük előtt, hogy Jézus három napig foglalkozott velük, és nemcsak hogy nem követelt tőlük tandíjat, de kéretlenül úri módon megvendégelte őket a pusztában. Aki emberi módon ilyen önzetlen, jó akaratú, nagyvonalú, miért ne lehetne neki hinni, amikor még nagyobb jókat ígér? Továbbra is csak az addig felajánlott jó hírt, az evangéliumot ismétli meg az Úr, hogy Ő nemcsak valamit kínál, hanem önmagát is odaadja az embereknek és az emberekért: „Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, a bennem marad, és én őbenne”.(55-56) Aztán újra az Atyára hivatkozik, aki a Fiát adta oda az emberekért, tehát hinni kell neki: „Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (57-58) Jézus nyugodtan hozzá tehette volna: atyáitok ribilliót csináltak, hogy töltsem meg a mannával a gyomrukat. Megkapták. Ették. Néha unták. Minden esetre meg nem érdemelték. Ti felajánlott adományaimat fogadjátok hálás szeretettel, és nagy hittel éljetek belőlük!
ApCsel 9, 1-20; Jn 6, 52-59
„Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”
A kafarnaumi zsinagógában Jézus hosszan beszélt hallgatóinak az Atya és saját maga csodálatos ajándékáról. Az utána ment zsidók ugyan előbb csak a természetes ennivalót szerették volna állandó jelleggel kikényszeríteni tőle, amikor azonban Jézus állhatatosan kitartott a mellett, hogy Ő sokkal nagyobb ajándékot ad az emberiségnek, mint amit a zsidó ősök a pusztában kaptak a mannával, akkor az ingyen kenyér reményétől megfosztva felháborodtak. Azt kérték számon, Jézuson, hogyan gondolja, hogy az ő testét eledelül adja nekik. Ha nem is mondták ki, felháborodtak: netán emberevésre gondolt Jézus?- Ez érződik egymás közötti vitájukból. Jézus nem magyarázza meg nekik pontosan, hogyan történik majd a gyakorlatban Testének és Vérének elfogyasztása. Isteni lesz a mód, ezt az addigi okfejtésből meg kellett volna érteniük, és hagyni kellett volna a konkrét megvalósítás módját későbbre. Jézus nem ok nélkül hangsúlyozta az előzményekben,hogy a hallgatóknak el kell hinni Jézus szavait.Ezért most sem magyarázza a módot, hanem nyomatékosan figyelmeztet:
„Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (53-54) Vagyis hitet kíván, beszédeinek igazát hittel kell elfogadni, mert az Istent megilleti a hit. Nemcsak azért illeti meg a teljes és odaadó hit, mert az Isten örökké igazmondó, tehát egy általános igazság áll mögötte, hanem azért is, Jézus tettei és tanítása mindig feddhetetlen igazságot sugároznak. Ha más egyéb nem sugallaná ezt a jelenlévőknek, legalább az lenne a szemük előtt, hogy Jézus három napig foglalkozott velük, és nemcsak hogy nem követelt tőlük tandíjat, de kéretlenül úri módon megvendégelte őket a pusztában. Aki emberi módon ilyen önzetlen, jó akaratú, nagyvonalú, miért ne lehetne neki hinni, amikor még nagyobb jókat ígér? Továbbra is csak az addig felajánlott jó hírt, az evangéliumot ismétli meg az Úr, hogy Ő nemcsak valamit kínál, hanem önmagát is odaadja az embereknek és az emberekért: „Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, a bennem marad, és én őbenne”.(55-56) Aztán újra az Atyára hivatkozik, aki a Fiát adta oda az emberekért, tehát hinni kell neki: „Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (57-58) Jézus nyugodtan hozzá tehette volna: atyáitok ribilliót csináltak, hogy töltsem meg a mannával a gyomrukat. Megkapták. Ették. Néha unták. Minden esetre meg nem érdemelték. Ti felajánlott adományaimat fogadjátok hálás szeretettel, és nagy hittel éljetek belőlük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése