Évközi 26 hét szombat
Bár 4, 5-12. 27-29; Lk 10, 17-24
„Légy bizalommal Isten népe, emlékezzél meg, Izrael!”
Báruk Jeremiás próféta tanítványa. Neve alatt maradt fönn ez a szentírási könyv. Egyesek szerint a babiloni fogságban élők írásai, kiegészítve Jeremiás próféta levelével, amelyet fogoly honfitársaihoz intézett, hogy vigasztalja őket. A mai szentlecke alcímként Jeruzsálem panasza megjelölést viseli. Első verseiben vigasztalást akar nyújtani. Ebben nem szépíti a zsidó nép bűneit és a súlyos büntetést, Jeruzsálem pusztulását, népe jogos fenyítésének nevezi, de azonnal hozzáfűzi Isten vigasztalását: „de nem végromlásra” (6) Jeremiás a nehéz napokban is szépítés nélkül előre megmondta a fogság időtartamát: hetven évig kell idegen földön raboskodnotok. Mivel nálunk is igen súlyos büntetéseket kellett elszenvednünk a két kegyetlen világháború után már soknak tűnt az a terror, amit utána ellenségeink a nyakunkba zúdítottak. A frontok felszámolásával reméltük, hogy már igazán a béke következik. Irgalmatlan kiábrándulásként tört be hozzánk a hír: Hazánkat ötven évre eladták Nyugat- Európa népei. Aztán hasztalan zengett az új Himnusz megállapítása: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.„El vagytok adva a nemzeteknek, de nem végromlásra, hanem mert szörnyű haragra lobbantottátok Istent, azért adott el titeket az ellenségnek”. (4) „Mert, felingereltétek alkotótokat, az örök Istent azzal, hogy szellemeknek áldoztatok és nem Istennek. Mert elfelejtettétek az Istent, aki táplált titeket és megszomorítottátok dajkátokat, Jeruzsálemet”. (7-8) „Sokan elhagytak engem fiaim bűnei miatt, mert eltávoztak az Isten törvényétől”. (12) A templomok vasárnap tele voltak Istent szívből dicsérő férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel. Délután vecsernyére gyülekezetek a hívek. Rendezett házasságban éltek a szülők, hittanra járt minden iskolás. Ünnepi körmeneteink pompás hitvallást jelentettek. Munkáját szorgalmasan végezte mindenki. A háború végétől kezdve megindult a csábítás: vasárnap délelőttre kerültek a sportesemények. Az ifjúság számára ateista közösségeket szerveztek. Lassan ürülni kezdett a templom, az iskolásokat nem vezették sem templomba, sem hittanórákra. Aztán eljutottunk a vallási és gazdasági romlás aljára. Most újra reményt kelt Isten a prófétánál a mi számunkra is: „Legyetek bizalommal, fiaim, és kiáltsatok az Úrhoz, mert megemlékezik rólatok, ki elvitt titeket. Bizony, miként arra irányult figyelmetek, hogy eltévelyedjetek Istentől, éppúgy térjetek, meg és tízszer jobban keressétek őt újra!” (27-28)
Bár 4, 5-12. 27-29; Lk 10, 17-24
„Légy bizalommal Isten népe, emlékezzél meg, Izrael!”
Báruk Jeremiás próféta tanítványa. Neve alatt maradt fönn ez a szentírási könyv. Egyesek szerint a babiloni fogságban élők írásai, kiegészítve Jeremiás próféta levelével, amelyet fogoly honfitársaihoz intézett, hogy vigasztalja őket. A mai szentlecke alcímként Jeruzsálem panasza megjelölést viseli. Első verseiben vigasztalást akar nyújtani. Ebben nem szépíti a zsidó nép bűneit és a súlyos büntetést, Jeruzsálem pusztulását, népe jogos fenyítésének nevezi, de azonnal hozzáfűzi Isten vigasztalását: „de nem végromlásra” (6) Jeremiás a nehéz napokban is szépítés nélkül előre megmondta a fogság időtartamát: hetven évig kell idegen földön raboskodnotok. Mivel nálunk is igen súlyos büntetéseket kellett elszenvednünk a két kegyetlen világháború után már soknak tűnt az a terror, amit utána ellenségeink a nyakunkba zúdítottak. A frontok felszámolásával reméltük, hogy már igazán a béke következik. Irgalmatlan kiábrándulásként tört be hozzánk a hír: Hazánkat ötven évre eladták Nyugat- Európa népei. Aztán hasztalan zengett az új Himnusz megállapítása: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.„El vagytok adva a nemzeteknek, de nem végromlásra, hanem mert szörnyű haragra lobbantottátok Istent, azért adott el titeket az ellenségnek”. (4) „Mert, felingereltétek alkotótokat, az örök Istent azzal, hogy szellemeknek áldoztatok és nem Istennek. Mert elfelejtettétek az Istent, aki táplált titeket és megszomorítottátok dajkátokat, Jeruzsálemet”. (7-8) „Sokan elhagytak engem fiaim bűnei miatt, mert eltávoztak az Isten törvényétől”. (12) A templomok vasárnap tele voltak Istent szívből dicsérő férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel. Délután vecsernyére gyülekezetek a hívek. Rendezett házasságban éltek a szülők, hittanra járt minden iskolás. Ünnepi körmeneteink pompás hitvallást jelentettek. Munkáját szorgalmasan végezte mindenki. A háború végétől kezdve megindult a csábítás: vasárnap délelőttre kerültek a sportesemények. Az ifjúság számára ateista közösségeket szerveztek. Lassan ürülni kezdett a templom, az iskolásokat nem vezették sem templomba, sem hittanórákra. Aztán eljutottunk a vallási és gazdasági romlás aljára. Most újra reményt kelt Isten a prófétánál a mi számunkra is: „Legyetek bizalommal, fiaim, és kiáltsatok az Úrhoz, mert megemlékezik rólatok, ki elvitt titeket. Bizony, miként arra irányult figyelmetek, hogy eltévelyedjetek Istentől, éppúgy térjetek, meg és tízszer jobban keressétek őt újra!” (27-28)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése