Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
V.
„Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!”
Az ember életében óriási változást hozott Isten megállapítása: „Nem jó. hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” Ez az embernek, amennyiben Isten ezt a megjegyzést előtte hallhatóan tette, első hallásra csak általánosságban jelenthetett örömöt, hogy az Úr még további ajándékokat is tervez a számára. A Szentírás szövege pedig nem forgatókönyvnek készült, így vannak bizonyos időrendi tisztázni valók. A teremtés nagyvonalú ismertetése után részletesebben elmondja a szentíró, hogyan tette termővé az Úr a nagyon hosszú idő alatt lehűtött földfelszínt. A millió féle növény gyökérzete porlasztotta a sziklák felszínét. Kialakult a föld felszínén a növényi élet, mert a mostanihoz hasonló éjszakai lehűlések következtében a bolygót körülvevő mintegy kétszáz kiló méteres vastagságú páraöv apránként lecsapódott, elvékonyult, átszűrődött a napfény. Nyilván ekkor hangzott el a korábban leírt isteni parancs: „Legyen világosság! És lett világosság”. (Ter 1,3) A pára nedvességtartalma a föld felszínén patakokká, folyókká, folyamokká és tengerekké alakult át (vö.2,4-5). A nedvesség és fény hatására kialakult a vegetatív élet. Egy bővebb talajvastagságon Isten kialakította a „gád beéden”-t vagyis a kertet a sivatagban, az óriási oázist, amelyet nem egy szerény forrás, hanem négy folyó öntözött: a Gihon, a Gíjon, a Tigris és az Eufrátesz. Erről a kertről szól az Írás: „Fogta tehát az Úr Isten az embert. és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (2,15)Ezzel a rendelkezéssel Isten nyilván jelezni akarta Ádámnak, hogy ez nem kimondottan egyedül neki szánt ajándék. Ádám igen nagy tehetségű férfi volt szemben azzal az ősemberképpel, amellyel festették gyerekkoromban az ősi barlanglakó férfiakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése