Évközi 30. hét kedd
Róm 8,18-25; Lk 13,18-21
„Mert a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak”
Isten az embernek adta a teremtett világot.„Fogta tehát az Úr Isten az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) Az éden, vagyis a sivatag, még nem volt kert, nem borította még termőföld, nem nőtt rajta fű, fa virág. Az embernek nem volt még szüksége nagyobb élettérre, hiszen ketten voltak. A Szentírás nem hagyja ismeretlen ténynek, hogy ez a kert nem oázis volt, hanem óriási földdarab. Az oázis a víztelen homoksivatag zsebkendőnyi területe, amelyet egy feltörő kis forrás éltet. Ezt az Éden-kertet viszont négy nagy folyó öntözte: A Gihon, a Gijon, a Tigris és az Eufrátesz. A két utóbbi azóta is őrzi a nevét, hogy a később élő embernek is fogalma legyen Isten csodás ajándékáról. Isten fiai ezzel ténylegesen nagyúrnak bizonyultak. Amikor elárulták az Istent, Atyjukat és a sátán igáját vállalták, a gyönyörűség kertje és a termővé váló föld velük együtt elvesztette áldott arculatát. Ádámhoz így szólt az Úr: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földe, amelyből vétettél, mert por vagy, és visszatérsz a porba”(Ter 3,17- 19) Az apostol erre az átokra utal. Ezt nehezen viseli el a föld. Még súlyosabb rongálást okoz az ember ostoba viselkedésével.Nemcsak rongálja Isten szép világát, hanem ostoba tetteivel lassanként újra sivataggá teszi a termőföldeket. Lám, nemcsak az ősbűn, hanem a mostani bűnök is tovább sújtják gyönyörű örökségünket: „Mert a teremtett világ alá sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak. Hiszen a teremtett világ hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem az által, aki alávetette a reménység ajándékozásával”(Róm 8,19-20) A nagy csapásokat milyen isteni jósággal enyhíti az Úr! Reményt ad arra, hogy a megváltott ember visszakapja az istenfiúságot, és a „teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából Isten fiai dicsőségének szabadságára” (21) Félreértés ne essék, ez nem jár együtt azonnal a megváltással, hanem amikor majd az egész emberiség elfogadja a megváltást, szabad lesz a bűntől. Addig ez a felszabadulás csak reményben a mienk, és a többi teremtményé.„Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a lélek zsengéit, mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, estünk megváltását”(22-23) Ez a világ végén következik majd be, amikor „testünk megváltása”, vagyis a porából való feltámadása végbe megy az egész teremtett világ színe előtt.„Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Látni azonban azt, amit remélünk, nem reménység; hisz ki remélne abban, amit lát? Ha pedig azt reméljük,amit nem látunk, akkor várjuk is türelemmel”(24-25)
Róm 8,18-25; Lk 13,18-21
„Mert a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak”
Isten az embernek adta a teremtett világot.„Fogta tehát az Úr Isten az embert és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) Az éden, vagyis a sivatag, még nem volt kert, nem borította még termőföld, nem nőtt rajta fű, fa virág. Az embernek nem volt még szüksége nagyobb élettérre, hiszen ketten voltak. A Szentírás nem hagyja ismeretlen ténynek, hogy ez a kert nem oázis volt, hanem óriási földdarab. Az oázis a víztelen homoksivatag zsebkendőnyi területe, amelyet egy feltörő kis forrás éltet. Ezt az Éden-kertet viszont négy nagy folyó öntözte: A Gihon, a Gijon, a Tigris és az Eufrátesz. A két utóbbi azóta is őrzi a nevét, hogy a később élő embernek is fogalma legyen Isten csodás ajándékáról. Isten fiai ezzel ténylegesen nagyúrnak bizonyultak. Amikor elárulták az Istent, Atyjukat és a sátán igáját vállalták, a gyönyörűség kertje és a termővé váló föld velük együtt elvesztette áldott arculatát. Ádámhoz így szólt az Úr: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földe, amelyből vétettél, mert por vagy, és visszatérsz a porba”(Ter 3,17- 19) Az apostol erre az átokra utal. Ezt nehezen viseli el a föld. Még súlyosabb rongálást okoz az ember ostoba viselkedésével.Nemcsak rongálja Isten szép világát, hanem ostoba tetteivel lassanként újra sivataggá teszi a termőföldeket. Lám, nemcsak az ősbűn, hanem a mostani bűnök is tovább sújtják gyönyörű örökségünket: „Mert a teremtett világ alá sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak. Hiszen a teremtett világ hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem az által, aki alávetette a reménység ajándékozásával”(Róm 8,19-20) A nagy csapásokat milyen isteni jósággal enyhíti az Úr! Reményt ad arra, hogy a megváltott ember visszakapja az istenfiúságot, és a „teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából Isten fiai dicsőségének szabadságára” (21) Félreértés ne essék, ez nem jár együtt azonnal a megváltással, hanem amikor majd az egész emberiség elfogadja a megváltást, szabad lesz a bűntől. Addig ez a felszabadulás csak reményben a mienk, és a többi teremtményé.„Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a lélek zsengéit, mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, estünk megváltását”(22-23) Ez a világ végén következik majd be, amikor „testünk megváltása”, vagyis a porából való feltámadása végbe megy az egész teremtett világ színe előtt.„Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Látni azonban azt, amit remélünk, nem reménység; hisz ki remélne abban, amit lát? Ha pedig azt reméljük,amit nem látunk, akkor várjuk is türelemmel”(24-25)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése