Évközi 30. hét szerda
Róm 8,26-30; Lk 13,22-30
„A Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk”
Isten a gyönyörűnek teremtett világot teljes szépségében odaadta az embernek, hogy boldogan tudjon élni. Az első emberpár vétke miatt azonban átok alá került a világunk is. Ezt nyögi most a természet, és várja esengve, hogy az ember végleg felszabadul a bűn büntetése alól. Ez lesz a „testünk megváltása” (Róm 8,23), vagyis az utolsó ítéletkor bekövetkezik a halál uralmának vége, a halott testek feltámadnak poraikból, egyesülnek a lelkükkel, és együtt kerülnek az emberek immár testben-lélekben a mennyországba vagy a pokolba. Addig a mennyország is csak remény tárgya a testek számára. Az üdvösségre bejutni sohasem lehetséges az embernek saját erejéből. Ez azt jelenti, hogy ha valaki mindent meg tud tenni a maga erejéből az üdvösség elérésére, akkor sem mondhatja Istennek: Ezek után nekem jogos a mennyországba bejutni. Az mindig kegyelem marad. Minden embernek imádkoznia kell tehát a végső állhatatosság kegyelméért. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kérjük Istent, kegyelmeit úgy biztosítsa életünk utolsó másodpercére, hogy a megszentelő kegyelem állapotában legyünk. Újabb kérdés: hogyan tudjuk ezt a kegyelmet kiesdeni? Egyáltalán hogyan tudunk eredményesen imádkozni? Az Apostol így válaszol:„a Lélek is segítségünkre van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint”. (26-27) A Szentlélek ismeri az Atya velünk kapcsolatos örök tervét. E a terv minden embernek élete minden percére pontosan előírja, mit kell ott és akkor tennie. Isten végtelenül jó, azt akarja, hogy mindenki csodálatosan bontakozzék ki, alakuljon úgy, hogy élete végére utánozhatatlan egyedi remekmű legyen belőle. Ezt a tervet mi magunk sem ismerjük, nem tudjuk tehát tökéletesen valóra váltani. Van, akit nem is érdekel az isteni remekmű, mert ő saját maga akarja megtervezni önmagát. Bár ez is lehetne elvileg szép és jó, de Isten tervét meg sem közelíti. Szerencsénkre bennünk él a Szentlélek. Ő isteni Személy, övé is az isteni természet, tehát tökéletesen látja a ránk vonatkozó életterv minden mozzanatát, tudja, hogy most mit kell valóra váltanom belőle. Ezt a kegyelmet tehát konkrétan tudja is kérni az Atyától a mi számunkra, amennyiben mi ezt a kegyelmet legalább általánosságban kérjük általa. Imánkban kérjük: Szentlélek Úristen! A mai teendőimet nagyjából ismerem. Az állapotbeli kötelességeimen túl még mit kíván tőlem Atyám a mai napon, hogy élettervem szépen alakuljon, kérlek, kérd a kegyelmet, hogy a szememet nyissa rá az Úr, és adjon hozzá erőt is, hogy jól tudjam végrehajtani a feladatomat: embertársaim boldogítását. Így válik valóra a befejező gondolat: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta, és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette”(28-30)
Róm 8,26-30; Lk 13,22-30
„A Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk”
Isten a gyönyörűnek teremtett világot teljes szépségében odaadta az embernek, hogy boldogan tudjon élni. Az első emberpár vétke miatt azonban átok alá került a világunk is. Ezt nyögi most a természet, és várja esengve, hogy az ember végleg felszabadul a bűn büntetése alól. Ez lesz a „testünk megváltása” (Róm 8,23), vagyis az utolsó ítéletkor bekövetkezik a halál uralmának vége, a halott testek feltámadnak poraikból, egyesülnek a lelkükkel, és együtt kerülnek az emberek immár testben-lélekben a mennyországba vagy a pokolba. Addig a mennyország is csak remény tárgya a testek számára. Az üdvösségre bejutni sohasem lehetséges az embernek saját erejéből. Ez azt jelenti, hogy ha valaki mindent meg tud tenni a maga erejéből az üdvösség elérésére, akkor sem mondhatja Istennek: Ezek után nekem jogos a mennyországba bejutni. Az mindig kegyelem marad. Minden embernek imádkoznia kell tehát a végső állhatatosság kegyelméért. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kérjük Istent, kegyelmeit úgy biztosítsa életünk utolsó másodpercére, hogy a megszentelő kegyelem állapotában legyünk. Újabb kérdés: hogyan tudjuk ezt a kegyelmet kiesdeni? Egyáltalán hogyan tudunk eredményesen imádkozni? Az Apostol így válaszol:„a Lélek is segítségünkre van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint”. (26-27) A Szentlélek ismeri az Atya velünk kapcsolatos örök tervét. E a terv minden embernek élete minden percére pontosan előírja, mit kell ott és akkor tennie. Isten végtelenül jó, azt akarja, hogy mindenki csodálatosan bontakozzék ki, alakuljon úgy, hogy élete végére utánozhatatlan egyedi remekmű legyen belőle. Ezt a tervet mi magunk sem ismerjük, nem tudjuk tehát tökéletesen valóra váltani. Van, akit nem is érdekel az isteni remekmű, mert ő saját maga akarja megtervezni önmagát. Bár ez is lehetne elvileg szép és jó, de Isten tervét meg sem közelíti. Szerencsénkre bennünk él a Szentlélek. Ő isteni Személy, övé is az isteni természet, tehát tökéletesen látja a ránk vonatkozó életterv minden mozzanatát, tudja, hogy most mit kell valóra váltanom belőle. Ezt a kegyelmet tehát konkrétan tudja is kérni az Atyától a mi számunkra, amennyiben mi ezt a kegyelmet legalább általánosságban kérjük általa. Imánkban kérjük: Szentlélek Úristen! A mai teendőimet nagyjából ismerem. Az állapotbeli kötelességeimen túl még mit kíván tőlem Atyám a mai napon, hogy élettervem szépen alakuljon, kérlek, kérd a kegyelmet, hogy a szememet nyissa rá az Úr, és adjon hozzá erőt is, hogy jól tudjam végrehajtani a feladatomat: embertársaim boldogítását. Így válik valóra a befejező gondolat: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta, és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette”(28-30)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése