„kitartással
fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát”
Pál apostol gondolatban végig vezetett a zsidó nép történelmén. Bemutatta sok hősüket, azok nagy küzdelmét, majd levonta a kellő következtetést: „Mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet” (Zsid 11,39), mert nem érkezett el az ő idejükben a Messiás. Ez nekünk volt fenntartva: „Mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre”(40) Ez a jobb, amit mi megismertünk, hittünk benne, elfogadtuk és csatlakoztunk is hozzá, a beteljesült ígéret. Mi ismerhetjük az előkészületet, és birtokoljuk a befejezést.„Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet, és a minket, környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát”(12,1) a tanúknak nagy felhője kifejezés talán utalás a Sínai hegyet beborító hatalmas felhőre, amelyet a zsidók olyan rettegve figyeltek. Félelmük még erősödött, amikor Isten hangja mennyei harsonaként sorolta fel nekik a hitünk alapját, jelentő tízparancsolatot. Nekünk már a szövetség tanúi segítenek Isten akaratának egyre teljesebb ismeretére eljutni. Nekünk is szakítanunk kell a minket fenyegető bűnveszélyekkel, de minket már más fajta küzdőtér vár. A mi példánk, akit követnünk kell, már Jézus Krisztus. Ismerjük Őt, tanítását és életét is. Fülünkbe cseng istenségének kinyilatkoztatása után elmondott intelme:„Ha valaki utánam, akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt”(Mt 16, 24-25) a mi dolgunk tehát sokkal könnyebb, mint ószövetségi példaképeinké. Mi az Isten megtestesült Fiára tekintünk, nem a zsidó főpap mellén csillogó két drágakőre, az Urimra és a Tummimra, amelynek csillogásából kellett kiolvasniuk tennivalójukat.Mi „tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül”(Zsid 12, 2) a mi küzdőpályánk tehát a jézusi út: hitünk általános szabályai, az erkölcsi rend megtartása, emellett az egyéni sorsunk szenvedéseinek vállalása. Ennek a befejezése az örök üdvösség. A kereszténység általános biztonságot jelentett nekünk a történelem során. Ma azonban ezt vállalni nem mindig jelent megbecsülést. A levélíró bölcsen előre jelezte: az áhított öröm és tisztelet helyett Jézus nyomában nekünk is vállalnunk kell szenvedést és gyalázatot is a hitünkért. Az öröm és boldogság a befejezés után következik. Mindez ellentmondásnak tűnik, hogy a szenvedés és gyalázat beteljesült örömöt terem. Ezért figyelmeztet a levélíró: „Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban”(3—4) a mi nagy előnyünk, hogy Jézus példája mellett láthatjuk az első tanítványok meghívásakor működött óriási kegyelmeket. A Mester egyetlen hívó szavára otthagyta addigi életútját Péter és András, Jakab és János, és utánuk még nyolcan. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy a magunk életútjának első, talán legnehezebb lépését bennünk nem követi a megfelelő kegyelem.
Pál apostol gondolatban végig vezetett a zsidó nép történelmén. Bemutatta sok hősüket, azok nagy küzdelmét, majd levonta a kellő következtetést: „Mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet” (Zsid 11,39), mert nem érkezett el az ő idejükben a Messiás. Ez nekünk volt fenntartva: „Mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre”(40) Ez a jobb, amit mi megismertünk, hittünk benne, elfogadtuk és csatlakoztunk is hozzá, a beteljesült ígéret. Mi ismerhetjük az előkészületet, és birtokoljuk a befejezést.„Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet, és a minket, környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát”(12,1) a tanúknak nagy felhője kifejezés talán utalás a Sínai hegyet beborító hatalmas felhőre, amelyet a zsidók olyan rettegve figyeltek. Félelmük még erősödött, amikor Isten hangja mennyei harsonaként sorolta fel nekik a hitünk alapját, jelentő tízparancsolatot. Nekünk már a szövetség tanúi segítenek Isten akaratának egyre teljesebb ismeretére eljutni. Nekünk is szakítanunk kell a minket fenyegető bűnveszélyekkel, de minket már más fajta küzdőtér vár. A mi példánk, akit követnünk kell, már Jézus Krisztus. Ismerjük Őt, tanítását és életét is. Fülünkbe cseng istenségének kinyilatkoztatása után elmondott intelme:„Ha valaki utánam, akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt”(Mt 16, 24-25) a mi dolgunk tehát sokkal könnyebb, mint ószövetségi példaképeinké. Mi az Isten megtestesült Fiára tekintünk, nem a zsidó főpap mellén csillogó két drágakőre, az Urimra és a Tummimra, amelynek csillogásából kellett kiolvasniuk tennivalójukat.Mi „tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül”(Zsid 12, 2) a mi küzdőpályánk tehát a jézusi út: hitünk általános szabályai, az erkölcsi rend megtartása, emellett az egyéni sorsunk szenvedéseinek vállalása. Ennek a befejezése az örök üdvösség. A kereszténység általános biztonságot jelentett nekünk a történelem során. Ma azonban ezt vállalni nem mindig jelent megbecsülést. A levélíró bölcsen előre jelezte: az áhított öröm és tisztelet helyett Jézus nyomában nekünk is vállalnunk kell szenvedést és gyalázatot is a hitünkért. Az öröm és boldogság a befejezés után következik. Mindez ellentmondásnak tűnik, hogy a szenvedés és gyalázat beteljesült örömöt terem. Ezért figyelmeztet a levélíró: „Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban”(3—4) a mi nagy előnyünk, hogy Jézus példája mellett láthatjuk az első tanítványok meghívásakor működött óriási kegyelmeket. A Mester egyetlen hívó szavára otthagyta addigi életútját Péter és András, Jakab és János, és utánuk még nyolcan. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy a magunk életútjának első, talán legnehezebb lépését bennünk nem követi a megfelelő kegyelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése