Francisco de Osuna
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
8. Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj.
Harás maestros a todos, y amándolos, huye az uno.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megtanulja ezt az imádságot
A szent próféta kifejti a fő okot a sok közül, ami miatt a szemlélődő embert egy sashoz hasonlíthatjuk: "Olyan, mint a sas, mert fiókáit repülésre bíztatja, gyakran fölöttük repül kiterjesztett szárnnyal" Nem helyes, hogy aki tudja, hogyan kell elérni a szemlélődés szárnyaló magasságait és ott fészket rakni, az megfeledkezzen a lent maradókról. Inkább bíztatnia kell minket, hogy mi is repüljünk, és ha tudunk és szeretnénk repülni, akkor helyes, ha kiterjeszti fölöttünk szárnyait és tanít minket a szárnyalás művészetére. És ha egy lecke nem elég, adjon nekünk többet, főleg mert az újoncnak jó képzés kell, ha repülésre szánja rá magát a szédítő magasságokban, ahol a szemlélődő oly magasan szárnyal, hogy már önmagát is elveszíti szem elől, mint aki azt írta magáról, hogy "testben-e vagy testetlenül, nem tudom" Mint a sas madár: a szemlélődőnek bíztatnia kell másokat, hogy szárnyaljanak a hegycsúcsokra, és olyan gondosan kell tanítgatnia őket, mint ahogy a madár tanítja fiókáit, mikor látja, hogy már készek a repülésre. Bíztassa őket és repüljön felettük: vagyis szóval és példával egyaránt tanítson, mert nem elég szóval noszogatni, mikor a tett, ami sokkal beszédesebb, hiányzik. Lebegjen ott fölöttük: mert úgy illik, hogy a mester múlja felül a tanítványt, és nem fordítva, és előrerepüljön az imádságban, kiesdve Annak segítségét, aki felé mindannyian repülünk. Így tanít meg sokakat a repülés művészetére, amire mindannyiunknak vágyakoznunk és minden erőnkkel törekednünk kell: Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj. Mivel a betű két dolgot jelent, magyarázatunkat is két részre osztjuk. A betű első jelentése, hogy jó szóval és példával mindenkit mesterré tegyünk, adjuk át másnak az összeszedett ima művészetét, ha mi már megtanultuk, és nagyon szeressük tanítványainkat, hogy mind együtt siessünk ahhoz az Egyhez, aki a legfőbb tanító a mennyben. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy nem szabad minden időnket a külső tanítására fordítani, elhagyva a belső, titkos iskolát, ahol Isten tanítja a lelket, mert ha így tennénk, botcsinálta tanítók lennénk, akik amint úgy-ahogy elsajátítottak egy tárgyat, otthagyják a saját tanulmányaikat mások kedvéért, és ezért többé nem tanulnak tovább. Ehelyett mások tanítása közben mi magunk is szüntelenül repüljünk az összeszedett ima állandó tanulásában, ahol egyre magasztosabb dolgok várnak ránk. A betű második jelentése arra inti az összeszedett ima minden gyakorlóját, hogy mindenkitől tanuljon, mindenkit tekintsen mesterének valamilyen adott dologban vagy utánzásra méltó erényben. Minden egyéb dologban pedig szakadj el mindenkitől, bár szeresd továbbra is őket, és gyorsan szaladj ahhoz az Egyhez, akit mesterednek választasz, hogy ezt az utat tanítsa neked. Ne tárgyalj meg mindenféle dolgot bárkivel, hanem csak azt a jót kövesd, amit meglátsz bennük, és továbbra is szeresd őket. Ezért mondom, hogy az Egyhez menekülj, mert amikor valakihez menekülünk, azt reméljük, hogy megvéd, segít, szeret és dédelget minket. Én főleg azért szántam rá magamat ennek a könyvnek a megírására, hogy mindenkit tájékoztassak az összeszedett ima áhítatgyakorlatáról, és azért vettem be ebbe a betűbe a "mindenki" szót, hogy ezzel is megmutassam, hogy nem szabad válogatni, hanem mindenkit tanítani kell, aki szeretné tudni, hogyan járuljon a mindenség Urához, aki maga is azt kívánja, hogy mindenki szeresse és neki szolgáljon. Meg van írva, hogy az édes, fölöttébb ízletes bölcsesség kiáltó szóval hívja az embereket, nemcsak a magas hegyeken, hanem a városkapuknál és a piactereken is, ahol finom illatát árasztja. Vannak azonban némelyek, akik nem osztják a hitet, hogy bűnbe keveredett, testi örömöknek hódoló és világi ügyekben elmerülő emberek is gyakorolhatnának egy ilyen kiváló áhítatgyakorlatot, és még olyat is mondanak, hogy a házas ember aligha gondolhat Istenre. Az ilyen bírálóknak hadd mondjam, hogy én mindenkinek írok és mindenkinek tanácsolom ezt a gyakorlatot, akik tisztelik Isten parancsait, bárki legyen is az, és akik megszegik parancsait, azokat emlékeztetem a kötelességeikre. Ha hallgatnak rám, akkor az a jól megfontolt tanácsom, hogy folytassák az imádságot, szakadjanak el mindattól, ami köztük és Isten közé ékelődik, és betartva Isten szent parancsait éljenek úgy, hogy ne legyen a szívükben neheztelés, mert az üdvösségüket mindenestül itt találják meg. Az élet parancsainak hívjuk ezeket, mert élesztgetik lelkünket és alakítják a tökéletes szeretet szerint, Isten előtt kedvesebbé és minden javakra méltóbbakká teszik azt. Ha valaki azzal érvel, hogy Szent Jeromos mondja: a Szentlélek kegyelme nem érinti meg a próféta szívét a házas állapotban, én ezt elhiszem, a mi célunk viszont nem az, hogy ezzel az áhítatgyakorlattal prófétákká legyünk, hanem istenszeretőkké, és kétségtelenül a házas ember is elérheti ezt, anélkül, hogy próféta lenne. Igazából, ha a házasság megfelelő életállapot egy ember számára, mint ahogy sokak számára az, akkor Isten nagyon is méltónak fogja találni őt áhítatáért, és a házas emberektől semmilyen áhítatgyakorlatot nem szabad elvitatni, ha magukénak érzik és szeretnék azt végezni. Bár Szent Jeromos azt mondta, hogy a Szentlélek nem érinti meg a házas embereket a prófétálás ajándékával, attól még lehet, hogy megérinti őket később, miután az imádságnak szentelték magukat. Nincs az a hívő keresztény, aki kétségbe vonhatná szavaimat, hacsak nem akar eretnek lenni az illető; az ugyanis eretnekség, ha tagadjuk a házasság szentségét, amelyben – tanítja az Anyaszentegyház – Isten a kegyelmét adja azoknak, akik méltóan vették föl a szentséget. A házasságot azért nevezik szentségnek, mert jele a belső kegyelemnek, amiben a pár részesül. A házasság szentségét nem Szent Domonkos vagy Szent Ferenc vagy Szent Péter alapította, hanem maga Isten az örök Atya szavai által a paradicsomban; és jóváhagyta azt az ő szent Fia is a kánai menyegzőn Galileában, ahol első csodájával örömet derített a lakodalmas vendégek szívére; továbbá megerősíti a Szentlélek, amikor kegyelmet áraszt azokra, akik a szentséget halálos bűntől mentesen fölveszik. Aki megtartja Isten szent parancsait és hűséges a házasság szentségéhez, azt semmiképpen nem szabad lebeszélni a szemlélődésről, ha gyakorolni akarja, sőt segíteni kell. Aki azt tanácsolja a házas embereknek, hogy ne imádkozzanak, az nem kevésbé komoly bűnt követ el, mint aki megtiltja nekik, hogy szerzetbe lépjenek, és az a lel kivezető, akit csak a visszatartás szándéka vezet, tudatlanságban jár el, márpedig a tudatlanság nem menti a bűnt. Manapság némelyek olyanok, mint akiket az Úr megfeddett, amikor távol akarták tartani tőle a kisgyermekeket, akik odaszaladtak Urunkhoz az utcán: "Engedjétek hozzám jönni a kicsinyeket, ne akadályozzátok őket." Kétségtelen, hogy az Úr úgy jár az utcákon és tereken, hogy egészen különleges embereket talál meg szent sugallataival, és nem elégszik meg azokkal, akik klauzúrában élnek, hanem más barátokat is akar. Szent Gergely írja az Énekek Énekét kommentálva: "Mi, akik elzárva élünk, lélekben ki kellene, hogy menjünk az utcára, ahogy a menyasszony". Ezt akkor tesszük meg, ha van bennünk elég alázat, és utánozzuk a világi emberekben azokat az egészen sajátos erényeket, amelyek által Isten bennük lakik. Van, akinek az a szakasz okoz nehézséget, ahol meg kell kövezni az állatokat, ha a hegyhez közelítenek. Nagyon helytelenül magyarázzák ezt a szakaszt, a maguk céljai szerint, és elfelejtik, hogy ugyanabban a fejezetben van egy parancs, miszerint a papot vagy embert is meg kell kövezni, ha közelít. Ez a hibás értelmezés átment a szentírási tekintélyek írásaiba és a szentek mondásaiba, miszerint világi embereket nem kell oktatni a belső imádságra. Betűnk ellene mond ennek a tanításnak, és int mindenkit, aki arra ajándékot kapott, hogy azt köteles közölni minden keresztény hívővel, aki gyakorolni kívánja ezt a szent gyakorlatot. Nem hiszem, hogy bármelyik szent vagy bármelyik igazi szentírási tekintély megtiltaná ezt, sőt, úgy gondolom, hogy Szent Pál a leveleiben semmit nem hangsúlyoz annyira, mint hogy imádságra bátorítsa a keresztényeket, hogy engedjenek az isteni dolgok utáni szent vágyakozásnak; üdvözítő Krisztusunk pedig a szegény szamariai asszonynak tanította, hogy lélekben imádkozzon, mint Isten igazi imádója, és bíztatta, hogy kérjen élő vizet, ami az a Lélek, amit minden hívő megkap.
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
8. Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj.
Harás maestros a todos, y amándolos, huye az uno.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megtanulja ezt az imádságot
A szent próféta kifejti a fő okot a sok közül, ami miatt a szemlélődő embert egy sashoz hasonlíthatjuk: "Olyan, mint a sas, mert fiókáit repülésre bíztatja, gyakran fölöttük repül kiterjesztett szárnnyal" Nem helyes, hogy aki tudja, hogyan kell elérni a szemlélődés szárnyaló magasságait és ott fészket rakni, az megfeledkezzen a lent maradókról. Inkább bíztatnia kell minket, hogy mi is repüljünk, és ha tudunk és szeretnénk repülni, akkor helyes, ha kiterjeszti fölöttünk szárnyait és tanít minket a szárnyalás művészetére. És ha egy lecke nem elég, adjon nekünk többet, főleg mert az újoncnak jó képzés kell, ha repülésre szánja rá magát a szédítő magasságokban, ahol a szemlélődő oly magasan szárnyal, hogy már önmagát is elveszíti szem elől, mint aki azt írta magáról, hogy "testben-e vagy testetlenül, nem tudom" Mint a sas madár: a szemlélődőnek bíztatnia kell másokat, hogy szárnyaljanak a hegycsúcsokra, és olyan gondosan kell tanítgatnia őket, mint ahogy a madár tanítja fiókáit, mikor látja, hogy már készek a repülésre. Bíztassa őket és repüljön felettük: vagyis szóval és példával egyaránt tanítson, mert nem elég szóval noszogatni, mikor a tett, ami sokkal beszédesebb, hiányzik. Lebegjen ott fölöttük: mert úgy illik, hogy a mester múlja felül a tanítványt, és nem fordítva, és előrerepüljön az imádságban, kiesdve Annak segítségét, aki felé mindannyian repülünk. Így tanít meg sokakat a repülés művészetére, amire mindannyiunknak vágyakoznunk és minden erőnkkel törekednünk kell: Tégy mindenkit mesterré, s míg mindet szereted, egyhez menekülj. Mivel a betű két dolgot jelent, magyarázatunkat is két részre osztjuk. A betű első jelentése, hogy jó szóval és példával mindenkit mesterré tegyünk, adjuk át másnak az összeszedett ima művészetét, ha mi már megtanultuk, és nagyon szeressük tanítványainkat, hogy mind együtt siessünk ahhoz az Egyhez, aki a legfőbb tanító a mennyben. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy nem szabad minden időnket a külső tanítására fordítani, elhagyva a belső, titkos iskolát, ahol Isten tanítja a lelket, mert ha így tennénk, botcsinálta tanítók lennénk, akik amint úgy-ahogy elsajátítottak egy tárgyat, otthagyják a saját tanulmányaikat mások kedvéért, és ezért többé nem tanulnak tovább. Ehelyett mások tanítása közben mi magunk is szüntelenül repüljünk az összeszedett ima állandó tanulásában, ahol egyre magasztosabb dolgok várnak ránk. A betű második jelentése arra inti az összeszedett ima minden gyakorlóját, hogy mindenkitől tanuljon, mindenkit tekintsen mesterének valamilyen adott dologban vagy utánzásra méltó erényben. Minden egyéb dologban pedig szakadj el mindenkitől, bár szeresd továbbra is őket, és gyorsan szaladj ahhoz az Egyhez, akit mesterednek választasz, hogy ezt az utat tanítsa neked. Ne tárgyalj meg mindenféle dolgot bárkivel, hanem csak azt a jót kövesd, amit meglátsz bennük, és továbbra is szeresd őket. Ezért mondom, hogy az Egyhez menekülj, mert amikor valakihez menekülünk, azt reméljük, hogy megvéd, segít, szeret és dédelget minket. Én főleg azért szántam rá magamat ennek a könyvnek a megírására, hogy mindenkit tájékoztassak az összeszedett ima áhítatgyakorlatáról, és azért vettem be ebbe a betűbe a "mindenki" szót, hogy ezzel is megmutassam, hogy nem szabad válogatni, hanem mindenkit tanítani kell, aki szeretné tudni, hogyan járuljon a mindenség Urához, aki maga is azt kívánja, hogy mindenki szeresse és neki szolgáljon. Meg van írva, hogy az édes, fölöttébb ízletes bölcsesség kiáltó szóval hívja az embereket, nemcsak a magas hegyeken, hanem a városkapuknál és a piactereken is, ahol finom illatát árasztja. Vannak azonban némelyek, akik nem osztják a hitet, hogy bűnbe keveredett, testi örömöknek hódoló és világi ügyekben elmerülő emberek is gyakorolhatnának egy ilyen kiváló áhítatgyakorlatot, és még olyat is mondanak, hogy a házas ember aligha gondolhat Istenre. Az ilyen bírálóknak hadd mondjam, hogy én mindenkinek írok és mindenkinek tanácsolom ezt a gyakorlatot, akik tisztelik Isten parancsait, bárki legyen is az, és akik megszegik parancsait, azokat emlékeztetem a kötelességeikre. Ha hallgatnak rám, akkor az a jól megfontolt tanácsom, hogy folytassák az imádságot, szakadjanak el mindattól, ami köztük és Isten közé ékelődik, és betartva Isten szent parancsait éljenek úgy, hogy ne legyen a szívükben neheztelés, mert az üdvösségüket mindenestül itt találják meg. Az élet parancsainak hívjuk ezeket, mert élesztgetik lelkünket és alakítják a tökéletes szeretet szerint, Isten előtt kedvesebbé és minden javakra méltóbbakká teszik azt. Ha valaki azzal érvel, hogy Szent Jeromos mondja: a Szentlélek kegyelme nem érinti meg a próféta szívét a házas állapotban, én ezt elhiszem, a mi célunk viszont nem az, hogy ezzel az áhítatgyakorlattal prófétákká legyünk, hanem istenszeretőkké, és kétségtelenül a házas ember is elérheti ezt, anélkül, hogy próféta lenne. Igazából, ha a házasság megfelelő életállapot egy ember számára, mint ahogy sokak számára az, akkor Isten nagyon is méltónak fogja találni őt áhítatáért, és a házas emberektől semmilyen áhítatgyakorlatot nem szabad elvitatni, ha magukénak érzik és szeretnék azt végezni. Bár Szent Jeromos azt mondta, hogy a Szentlélek nem érinti meg a házas embereket a prófétálás ajándékával, attól még lehet, hogy megérinti őket később, miután az imádságnak szentelték magukat. Nincs az a hívő keresztény, aki kétségbe vonhatná szavaimat, hacsak nem akar eretnek lenni az illető; az ugyanis eretnekség, ha tagadjuk a házasság szentségét, amelyben – tanítja az Anyaszentegyház – Isten a kegyelmét adja azoknak, akik méltóan vették föl a szentséget. A házasságot azért nevezik szentségnek, mert jele a belső kegyelemnek, amiben a pár részesül. A házasság szentségét nem Szent Domonkos vagy Szent Ferenc vagy Szent Péter alapította, hanem maga Isten az örök Atya szavai által a paradicsomban; és jóváhagyta azt az ő szent Fia is a kánai menyegzőn Galileában, ahol első csodájával örömet derített a lakodalmas vendégek szívére; továbbá megerősíti a Szentlélek, amikor kegyelmet áraszt azokra, akik a szentséget halálos bűntől mentesen fölveszik. Aki megtartja Isten szent parancsait és hűséges a házasság szentségéhez, azt semmiképpen nem szabad lebeszélni a szemlélődésről, ha gyakorolni akarja, sőt segíteni kell. Aki azt tanácsolja a házas embereknek, hogy ne imádkozzanak, az nem kevésbé komoly bűnt követ el, mint aki megtiltja nekik, hogy szerzetbe lépjenek, és az a lel kivezető, akit csak a visszatartás szándéka vezet, tudatlanságban jár el, márpedig a tudatlanság nem menti a bűnt. Manapság némelyek olyanok, mint akiket az Úr megfeddett, amikor távol akarták tartani tőle a kisgyermekeket, akik odaszaladtak Urunkhoz az utcán: "Engedjétek hozzám jönni a kicsinyeket, ne akadályozzátok őket." Kétségtelen, hogy az Úr úgy jár az utcákon és tereken, hogy egészen különleges embereket talál meg szent sugallataival, és nem elégszik meg azokkal, akik klauzúrában élnek, hanem más barátokat is akar. Szent Gergely írja az Énekek Énekét kommentálva: "Mi, akik elzárva élünk, lélekben ki kellene, hogy menjünk az utcára, ahogy a menyasszony". Ezt akkor tesszük meg, ha van bennünk elég alázat, és utánozzuk a világi emberekben azokat az egészen sajátos erényeket, amelyek által Isten bennük lakik. Van, akinek az a szakasz okoz nehézséget, ahol meg kell kövezni az állatokat, ha a hegyhez közelítenek. Nagyon helytelenül magyarázzák ezt a szakaszt, a maguk céljai szerint, és elfelejtik, hogy ugyanabban a fejezetben van egy parancs, miszerint a papot vagy embert is meg kell kövezni, ha közelít. Ez a hibás értelmezés átment a szentírási tekintélyek írásaiba és a szentek mondásaiba, miszerint világi embereket nem kell oktatni a belső imádságra. Betűnk ellene mond ennek a tanításnak, és int mindenkit, aki arra ajándékot kapott, hogy azt köteles közölni minden keresztény hívővel, aki gyakorolni kívánja ezt a szent gyakorlatot. Nem hiszem, hogy bármelyik szent vagy bármelyik igazi szentírási tekintély megtiltaná ezt, sőt, úgy gondolom, hogy Szent Pál a leveleiben semmit nem hangsúlyoz annyira, mint hogy imádságra bátorítsa a keresztényeket, hogy engedjenek az isteni dolgok utáni szent vágyakozásnak; üdvözítő Krisztusunk pedig a szegény szamariai asszonynak tanította, hogy lélekben imádkozzon, mint Isten igazi imádója, és bíztatta, hogy kérjen élő vizet, ami az a Lélek, amit minden hívő megkap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése