MESSINAI SZENT EUSZTÓCHIA
szűz,
klarissza
(1434-1485)
Messinában*, nemesi Calafato családból származott. Keresztneve Smeralda volt, ami hasonló jelentésű, mint a Margarita: drágagyöngy. Testi-lelki szépségével kitűnt. Anyja buzgó, vallásos asszony volt, különösen a szenvedő Jézus iránti szeretetet oltotta leányába. Apja az o tudta nélkül 10 évesen odaígérte egy özvegyembernek, Smeralda azonban az Úr Jézust választotta jegyesül. Isten gondviselése úgy intézte, hogy hamarosan meghalt a kérő, de apja is, aki szerzetbelépését hevesen ellenezte. Így 15 éves korában beléphetett a messinai klarisszákhoz, ahol az Eusztóchia nevet kapta. A novíciátban kitunt erényeivel: egész szívével-lelkével Istennek akart élni. Szerette volna, ha a többi nővérek is magukévá teszik az ő törekvését: visszaállítani Szent Klára Regulájának eredeti szigorúságát, különösen a szegénység és a fegyelem terén. Mikor látta, hogy nem talál megértésre, fontolni kezdte egy új kolostor alapítását. Beszélt obszerváns ferences atyákkal is ez ügyben. 1460-ban megkapta a szükséges engedélyeket s elobb egy átalakított kórházi épületben, utóbb alkalmasabb helyen, a „Szűz hegyén” talált egy épületet, melyet jótevők segítségével kolostorrá építettek át: ebbe költözött néhány társnőjével. Megismétlődött Szent Klára esete: követte példáját huga, Mita, utána anyja, Mascalda* is. Egyébként - amint ezt a kongregáció dekrétuma is mondja - sok hasonlóság van Szent Klárával: A szegénység szeretete, ugyanaz az anyai törődés a rábízottakkal. 1464- tol o lett a kolostor apátnője (abbatissa). Különösen gondja volt a novíciák képzésére. Az ő élete is a többi nővér számára tükör és életszabály volt. Nagy áhítattal volt az Eucharisztia iránt, a Szűzanya iránt, akit anyjául válaszott szerzetbelépésekor. Nagyra értékelte a liturgiát; zsolozsmát, arra törekedett, hogy Krisztusban elrejtőzve életét Istennek szentelje. 1485. jan. 20-án „hívta magához mennyei Jegyese, aki elé égő lámpával, olajjal tele érkezett”. Életében és halála után csodákkal, misztikus adományokkal halmozta el Isten. 1782-ben avatta őt boldoggá VI. Piusz, II. János Pál pedig 1988-ban szentté.
„Élete okulás és tanulság volt mások számára; a többi nővérek, mint valami nyitott könyvből, belőle tanulták meg az életszabályokat, és mint valami tükörből, belőle olvasták ki életük további folyását. Mert testben ugyan még a földön élt, de lélek szerint már az égben idozött. Az alázatosság tartóedénye, a tisztaság szekrénye, a szeretet szüntelen lángolása, a türelem fogyhatatlan ereje, a béke összekötő kapcsa volt ő; mindenben kellemes és szeretetre méltó.”
(Szt. Klára szentté avatási bullája szövege rá is illik.)
Imádság:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése