APOSTOLOK
CSELEKEDETEI
8,24: „Erre Simon azt felelte: Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi sem érjen engem abból, amit mondtatok!” Szegény Simon! Megrémült az átoktól, amit Péter felháborodásában mondott ellene. Péterék nyilván azonnal elfogadták megszeppent bűnbánatát. Dehogy is akarták őt elveszíteni, de mint sok más esetben történt, nagyon kellett ügyelniük arra, hogy a hit tiszta maradjon, főként az anyagiakkal meg ne rontsa a leselkedő kísértő a tiszta lelkületet. Nem volt alaptalan Péter apostol óvatossága. Apostoltársa, a Karióti Júdás, anyagiakhoz való rendetlen ragaszkodása miatt lett árulója Mesterének. János apostol, aki ott állt most is Péter mellett, a betániai vacsora alkalmával említi Júdás berzenkedését a Mester lábára kent egy font igazi nárduszolaj miatt: „Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta” (Jn 12,55-56) Az Egyház későbbi történelmében bizony igen komoly gondokat okozott, hogy egyházi tisztségeket pénzért adtak-vettek (simónia, invesztitúra). (XI-XII.sz.)
8,25: „Ők pedig, miután tanúságot tettek és az Úr igéjét hirdették, visszatértek Jeruzsálembe. Közben a szamariaiak sok helységének hirdették az evangéliumot”. A tanúság-tevés akkor nem saját megtérésről szóló beszámoló volt, hanem Jézus mennybemenetele előtt adott parancsának teljesítése: „Tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig”. (ApCsel 1,8) Manapság is ez a lényeges küldetése minden hithirdetőnek: az evangélium Jézus Krisztus örömhíre.
8,26: „Ezek után az Úr angyala így szólt Fülöphöz: Kelj föl és menj délre, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába visz le”. Miután Jézushoz vezette a szamaritánusok egy részét, ezeket megkeresztelte, Péter és János apostolok megbérmálták őket, minden bizonnyal gondoskodtak az egyházi szervezetről is, Fülöp diákonust új feladat várta. Angyal vitte neki Jézus parancsát. Bár a Szentföld nem nagy ország, eredeti kiterjedése akkora, mint hazánkban a Duna-Tisza köze, azért az északról délre gyalogolni Jeruzsálemen át Gázába nem kis teljesítmény. A diakonus azonban engedelmesen elindul.
8,27-28: „Az fölkelt tehát és elment. S íme, egy etióp férfi, Kandakénak, az etiópok királynőjének hatalmas udvari tisztje és minden kincsének kezelője, aki Jeruzsálembe jött imádkozni, visszatértében kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta”. Fülöp tehát észrevesz egy arra haladó kocsit. Nem ismeri ugyan a benne ülőt, de későbbi megismerkedésüket közli a szent szerző. Távoli országból jött, mint egykor Sába királynője, aki bölcs Salamon király hírét hallva látogatott el Jeruzsálembe. Ez a magas rangú úr is csak az Ószövetség Istenét kereste, hiszen a birtokában lévő prófétai iratból csak róla tudott. A zsidó templomban sem hallott arról, hogy már nagy változás történt az üdvösség dolgában: megszűnt az Ószövetség, mert már a földre szállt, megtestesült a Fiúisten, tanított, csodákat művelt, és újszövetséget kötve az egész emberiséggel, szörnyű szenvedések után meghalt, megváltotta az egész világot. Ezekről az örvendetes tényekről a zsidók templomában, ebben az időben nyilván nem esett szó. Az üldözések idején az apostolok és a Jézus-hívek nem jártak már a templom Salamon-tornácára evangéliumot hallgatni és együtt imádkozni.
8,29: „Ekkor a Lélek így szólt Fülöphöz: Menj oda és szegődj ahhoz a kocsihoz!” Fülöp tehát megkapja az újabb eligazítást. Itt lesz dolga a kocsi ismeretlen utasával. Aki ide rendelte, majd a további teendőkre is rányitja a szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése