Nagyböjt 4. hete hétfő
Iz 65,17-21; Jn 4,43-54
„Ismét elment tehát a galileai Kánába”
Az evangélista hosszan tudósítja olvasóit Jézusnak szamariai útjáról. A Jákob kútjánál történtek rávilágítanak az Úr általános emberszeretetére. A két nép ősidők óta ellenséges viszonyban élt, szóba sem álltak egymással. Jézus a felebaráti szeretetről szóló példabeszédében mégis egy szamaritánust állít a zsidók elé, mint aki igazán érti Isten szeretet-parancsát. Aztán a valóságban maga mutatja be, hogyan kell feloldani az évszázados gyűlölködést, és megmutatni, hogy Ő, a Megváltó, minden néphez érkezett: napokig náluk tartózkodott, hirdette nekik is Isten országát, vagyis az igazság és szeretet szellemiségét. Onnan tovább gyalogolva Galilea határába érkezik. Oda, ahol nevelkedett öt-hat éves korától, ahol harminc éves koráig kemény fizikai munkával kereste maga és Édesanyja számára a kenyeret, és ahol egykori honfitársai le akarták taszítani a szakadékba. Most ugyan nem Názáretbe tér vissza, mert más mondanivalója van a történelemnek.„Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta”. (Jn 4, 46) Ott kezdte csodatételeinek sorozatát azzal, hogy Megváltóként az ember teremtés örömteli hangulatát akarja felidézni. Nem ugyan a semmiből, de a könnyen elérhető vízből ad lakodalmas örömöt, az életet kezdő új párnak. Így biztatja őket: sok-sok nehézség ellenére az emberi élet alapja az egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, a házasság. Azt is hangsúlyozza csodájával, hogy Ő ott áll segítőkészségével a családok mellett, és a boldogságukat szolgálja. Ő, egyedül! Most pedig egy másik életszolgálatot akar biztosítani. Kána Kafarnaum közelében van. Híre fut azonnal a vidéken: Jézus Kánában tartózkodik! A betegek szeme felcsillan: bízhatunk a gyógyító erejében és szeretetében. Meghallja ezt egy ott lakó királyi tisztviselő. Ő már a kétségbeesés szélén áll, mert szeme fénye, élete folytatója, örököse, a kisfia nagyon beteg. „Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert már a halálán volt. Erre Jézus azt mondta neki: Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek”.(47-48) Lehet, hogy nemcsak a kétségbeesett apa, de a történet mostani átélői is azt gondolják, hogy ebben a kiélezett helyzetben miért kell Jézusnak teológiai eszmefuttatást kezdeményeznie, hogy első a hit, utána lehet szógyógyításról. Ez nem emberi okoskodás, hanem a lényeg hangsúlyozása: minden lehetséges a hívőnek (Mk 9, 23) Viszont megcsodálhatjuk Jézus lelki nagyságát abban, hogy értékeli: az apa gyötrelmeiben ott él a bizalom, ha tökéletlenül is: Jézus tud és akar is segíteni, nem utasítja el a kérését. Ezért meri újra sürgetni:
„Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!”(49) Jézus, pedig így szól hozzá immár beteljesítve az apa kérését:„Menj, a fiad él. Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment”(50)Ez már valóban természetfeletti erény volt, amit Jézus ott és akkor ajándékozott neki.Amíg úton volt, jöttek elébe szolgái, és jelentették, hogy él a fia. Most már teljesen megnyugodott az apa, de azért tisztázta a tényeket:„Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki, hogy tegnap hét órakor hagyta el őt a láz. Megértette ebből az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: a fiad él. Hitt ő és egész háza népe” (52-53) Most mi kérjük:Urunk, meggabalyodott társadalmunkban állj a házastársak és gyerekek mellé. Adj megértést: hitet, mert a hívőknek minden a javukra válik.
Iz 65,17-21; Jn 4,43-54
„Ismét elment tehát a galileai Kánába”
Az evangélista hosszan tudósítja olvasóit Jézusnak szamariai útjáról. A Jákob kútjánál történtek rávilágítanak az Úr általános emberszeretetére. A két nép ősidők óta ellenséges viszonyban élt, szóba sem álltak egymással. Jézus a felebaráti szeretetről szóló példabeszédében mégis egy szamaritánust állít a zsidók elé, mint aki igazán érti Isten szeretet-parancsát. Aztán a valóságban maga mutatja be, hogyan kell feloldani az évszázados gyűlölködést, és megmutatni, hogy Ő, a Megváltó, minden néphez érkezett: napokig náluk tartózkodott, hirdette nekik is Isten országát, vagyis az igazság és szeretet szellemiségét. Onnan tovább gyalogolva Galilea határába érkezik. Oda, ahol nevelkedett öt-hat éves korától, ahol harminc éves koráig kemény fizikai munkával kereste maga és Édesanyja számára a kenyeret, és ahol egykori honfitársai le akarták taszítani a szakadékba. Most ugyan nem Názáretbe tér vissza, mert más mondanivalója van a történelemnek.„Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta”. (Jn 4, 46) Ott kezdte csodatételeinek sorozatát azzal, hogy Megváltóként az ember teremtés örömteli hangulatát akarja felidézni. Nem ugyan a semmiből, de a könnyen elérhető vízből ad lakodalmas örömöt, az életet kezdő új párnak. Így biztatja őket: sok-sok nehézség ellenére az emberi élet alapja az egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, a házasság. Azt is hangsúlyozza csodájával, hogy Ő ott áll segítőkészségével a családok mellett, és a boldogságukat szolgálja. Ő, egyedül! Most pedig egy másik életszolgálatot akar biztosítani. Kána Kafarnaum közelében van. Híre fut azonnal a vidéken: Jézus Kánában tartózkodik! A betegek szeme felcsillan: bízhatunk a gyógyító erejében és szeretetében. Meghallja ezt egy ott lakó királyi tisztviselő. Ő már a kétségbeesés szélén áll, mert szeme fénye, élete folytatója, örököse, a kisfia nagyon beteg. „Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert már a halálán volt. Erre Jézus azt mondta neki: Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek”.(47-48) Lehet, hogy nemcsak a kétségbeesett apa, de a történet mostani átélői is azt gondolják, hogy ebben a kiélezett helyzetben miért kell Jézusnak teológiai eszmefuttatást kezdeményeznie, hogy első a hit, utána lehet szógyógyításról. Ez nem emberi okoskodás, hanem a lényeg hangsúlyozása: minden lehetséges a hívőnek (Mk 9, 23) Viszont megcsodálhatjuk Jézus lelki nagyságát abban, hogy értékeli: az apa gyötrelmeiben ott él a bizalom, ha tökéletlenül is: Jézus tud és akar is segíteni, nem utasítja el a kérését. Ezért meri újra sürgetni:
„Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!”(49) Jézus, pedig így szól hozzá immár beteljesítve az apa kérését:„Menj, a fiad él. Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment”(50)Ez már valóban természetfeletti erény volt, amit Jézus ott és akkor ajándékozott neki.Amíg úton volt, jöttek elébe szolgái, és jelentették, hogy él a fia. Most már teljesen megnyugodott az apa, de azért tisztázta a tényeket:„Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki, hogy tegnap hét órakor hagyta el őt a láz. Megértette ebből az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: a fiad él. Hitt ő és egész háza népe” (52-53) Most mi kérjük:Urunk, meggabalyodott társadalmunkban állj a házastársak és gyerekek mellé. Adj megértést: hitet, mert a hívőknek minden a javukra válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése