A MEGVÁLTÁS ténye: Győzelem a testben lévő bűn
fölött
Rendünk egyik nagy tudósa Istentől kapott éles ésszel kutatta a titkot: Isten gyönyörű világába honnan került a bűn. A Jelenések könyvének 12. fejezetéig vezette kutató értelmét a kegyelem. „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony: öltözete a Nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszült, elnyelje gyermekét. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket Gyermekét elragadták Istenhez és az ő trónjához. Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig. Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. a földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is. Ekkor harsány hangot hallottam az égben: Eljött Istenünk üdvössége és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj, a földnek és a tengernek, mert oda szállt le az ördög nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra”. (Jel 12,1-12) Ez a mennyországi történet prófétai jellegű. Tehát elemezni kell, szétszedni a kinyilatkoztatás egyéb forrásaiból vett tényekkel, érvekkel. „Az Asszony, akinek öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona”, „aki áldott állapotban van” és szülni készül, a történelem későbbi szakaszában él majd, nem akkor, amikor az angyalok harca lezajlik a történelem kezdetén. Boldog Duns Skót János elgondolása szerint az angyalok megteremtése után Isten azonnal próbának vetette alá az összes angyalt, még mielőtt a mennyországba vitte volna őket. A megszentelő kegyelem belépő az angyalnak, az embernek a mennybe. Az angyalok természetéhez nem járt automatikusan a megszentelő kegyelem, ki kellett érdemelniük. Az emberek teremtésekor Isten lelkükhöz azonnal hozzáteremtette ezt a legnagyobb isteni ajándékot, mert ők hosszú, rendszerint több évszázados próbaidőt kaptak a földi élettel. Ezt a próbaidőt kellett felhasználniuk érdemszerzésre, a megszentelő kegyelemnek növelésére, amelynek eszköze a szeretet önzetlen gyakorlása lett volna. A férjnek a feleségét kellett elsősorban kizárólagos hitvesi szeretettel boldogítani, a feleségnek ugyanígy a férjét, kettejüknek együtt szeretni a gyermekeiket. Ennek gyakorlása abban állt Isten terve szerint, hogy a rendszerint gyakorolt házassági együttléttel eleve elfogadták volna az új élet foganását és szeretetben való felnevelését. Az embereket tehát jobban szerette Isten, mint az angyalokat, mert amikor testük megfogant, Isten abban a pillanatban megteremtette a hozzá illő szellemi lelket, és a lelket azonnal megajándékozta a megszentelő kegyelemmel. Ezt a kiváltságot pedig örökölhető jogként kapták és adták a szülők minden gyermeküknek. Ez volt a megfogant magzat legelső „jussa”.
Rendünk egyik nagy tudósa Istentől kapott éles ésszel kutatta a titkot: Isten gyönyörű világába honnan került a bűn. A Jelenések könyvének 12. fejezetéig vezette kutató értelmét a kegyelem. „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony: öltözete a Nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszült, elnyelje gyermekét. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket Gyermekét elragadták Istenhez és az ő trónjához. Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig. Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. a földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is. Ekkor harsány hangot hallottam az égben: Eljött Istenünk üdvössége és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj, a földnek és a tengernek, mert oda szállt le az ördög nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra”. (Jel 12,1-12) Ez a mennyországi történet prófétai jellegű. Tehát elemezni kell, szétszedni a kinyilatkoztatás egyéb forrásaiból vett tényekkel, érvekkel. „Az Asszony, akinek öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona”, „aki áldott állapotban van” és szülni készül, a történelem későbbi szakaszában él majd, nem akkor, amikor az angyalok harca lezajlik a történelem kezdetén. Boldog Duns Skót János elgondolása szerint az angyalok megteremtése után Isten azonnal próbának vetette alá az összes angyalt, még mielőtt a mennyországba vitte volna őket. A megszentelő kegyelem belépő az angyalnak, az embernek a mennybe. Az angyalok természetéhez nem járt automatikusan a megszentelő kegyelem, ki kellett érdemelniük. Az emberek teremtésekor Isten lelkükhöz azonnal hozzáteremtette ezt a legnagyobb isteni ajándékot, mert ők hosszú, rendszerint több évszázados próbaidőt kaptak a földi élettel. Ezt a próbaidőt kellett felhasználniuk érdemszerzésre, a megszentelő kegyelemnek növelésére, amelynek eszköze a szeretet önzetlen gyakorlása lett volna. A férjnek a feleségét kellett elsősorban kizárólagos hitvesi szeretettel boldogítani, a feleségnek ugyanígy a férjét, kettejüknek együtt szeretni a gyermekeiket. Ennek gyakorlása abban állt Isten terve szerint, hogy a rendszerint gyakorolt házassági együttléttel eleve elfogadták volna az új élet foganását és szeretetben való felnevelését. Az embereket tehát jobban szerette Isten, mint az angyalokat, mert amikor testük megfogant, Isten abban a pillanatban megteremtette a hozzá illő szellemi lelket, és a lelket azonnal megajándékozta a megszentelő kegyelemmel. Ezt a kiváltságot pedig örökölhető jogként kapták és adták a szülők minden gyermeküknek. Ez volt a megfogant magzat legelső „jussa”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése