Évközi 32. vasárnap
2Makk 7,1-2.9-14; 2Tessz 2,16-3,5, Lk 20,27-38
„Imádkozzatok, hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől!”
Szent Pál apostol azzal buzdítja a tesszaloniki híveket, hogy „Isten, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban” (2,16-17) Már ez a rövid buzdítás is elegendő elmélkedési anyagot kínálnál, hiszen ha végignézzük nemzetünk történelmét, lehetetlen nem megállapítani, hogy csak a jól ismert és mindenki által elfogadott másfél évezredes időszakban mennyi szeretettel irányította Isten őseinket. El kell ismerni azt is, hogy őseink vitéz karja, pompás harcmodora, jól irányzott nyílvesszői mellett állandóan kapták Isten különleges kegyelmeit. Ilyen kegyelem, Istentől kapott ajándék volt az, hogy induljanak keleti szállásaikról nyugatra. Ezt fejezte ki az előttük feltűnt csodaszarvas, aminek nyomában ismeretlen célok felé indultak. Erre utal Emese álma, hogy Isten küldi a vezért, aki majd végső haza határáig viszi népét. Árpád ezt a honfoglalásban is megtapasztalt isteni jóságot köszöni meg hálatelt szívvel, és az akkor nemzeti szokásunknak megfelelő áldozattal kedveskedett Istennek. Óriási kegyelem volt új hazánkban, hogy megismertük a megváltás tényét, a Megváltó nevét, személyét és az Édesanyját, aki maga jött le a mennyországból fényes udvartartásával, és ajánlotta fel örökre nagyasszonyi segítségét. Csodálatos kegyelem volt az, hogy nemcsak Szent István tehetett rengeteg jót Mária Fiáért, hanem az egész nemzet évszázadokon át védhette vitézül a kereszténységet Európában. Őseink úgy tudták, a kereszténységben magát Jézust védték, hiszen az Egyház Jézus Krisztus titokzatos teste. Most én Egyházunk nevében alkalmazom az apostoli buzdítást minden élő testvéremre:
„Vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban” a kegyelemosztó Isten! A jó tettek az Isten- és emberszeretet tetteit jelentik. A hit igazságainak védelme, elmélyült tanulása, a templom rendszeres látogatása kívánatosra felebaráti szeretet abban mutatkozik meg, ha önzetlenül segítjük lehetőségeink szerint testvéreinket jogaik gyakorlásában, anyagi jólétük növelésében, beteg-gondozásában, a fiatalokat tanulási lehetőségeik biztosításában. Végül az apostol imát kér tőlünk, istenhívőktől, a vallásunkat szorgalmasan gyakorlóktól: „Imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől”. (3,1-2) Isten igéjéből idézek, a Makkabeusok második könyvéből: a hét hőslelkű zsidó fiatal hitet tesz az egyetlen, igaz Isten mellett, hogy szóval ismertesse meg az igazságot a pogány királlyal, aki a maga meséivel akarja hittagadásra, hazájuk megcsúfolására késztetni a perbe fogott testvéreket és édesanyjukat. A fiúk után az édesanya is megszólal, gyermekei nagyszerű oktatójának bizonyul. Végül iszonyú kínok között halnak meg hitükért. Tökéletes példát adnak a több mint kétezer éve élt zsidó fiúk és édesanyjuk a most élő magyar fiataloknak és édesanyáknak, hogyan kell terjeszteni Isten igéjét. Végül kik az ártó és gonosz emberek a Szentírás szerint? Az elnyomó hatalom képviselője, a görög király, szolgahada, katonái, akik a válogatott kínzásokat kitalálják és véghez is viszik úgy, hogy a testvérek egymás kínjait édesanyjukkal együtt mind végigélik. Tanításukat a negyedik fiú így összegezi: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ámate számodra nincs feltámadás az életre”, (2Mak 7,14) Büszkén tehetjük hozzá: a magunk hősei ugyanezt üzenik.
2Makk 7,1-2.9-14; 2Tessz 2,16-3,5, Lk 20,27-38
„Imádkozzatok, hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől!”
Szent Pál apostol azzal buzdítja a tesszaloniki híveket, hogy „Isten, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban” (2,16-17) Már ez a rövid buzdítás is elegendő elmélkedési anyagot kínálnál, hiszen ha végignézzük nemzetünk történelmét, lehetetlen nem megállapítani, hogy csak a jól ismert és mindenki által elfogadott másfél évezredes időszakban mennyi szeretettel irányította Isten őseinket. El kell ismerni azt is, hogy őseink vitéz karja, pompás harcmodora, jól irányzott nyílvesszői mellett állandóan kapták Isten különleges kegyelmeit. Ilyen kegyelem, Istentől kapott ajándék volt az, hogy induljanak keleti szállásaikról nyugatra. Ezt fejezte ki az előttük feltűnt csodaszarvas, aminek nyomában ismeretlen célok felé indultak. Erre utal Emese álma, hogy Isten küldi a vezért, aki majd végső haza határáig viszi népét. Árpád ezt a honfoglalásban is megtapasztalt isteni jóságot köszöni meg hálatelt szívvel, és az akkor nemzeti szokásunknak megfelelő áldozattal kedveskedett Istennek. Óriási kegyelem volt új hazánkban, hogy megismertük a megváltás tényét, a Megváltó nevét, személyét és az Édesanyját, aki maga jött le a mennyországból fényes udvartartásával, és ajánlotta fel örökre nagyasszonyi segítségét. Csodálatos kegyelem volt az, hogy nemcsak Szent István tehetett rengeteg jót Mária Fiáért, hanem az egész nemzet évszázadokon át védhette vitézül a kereszténységet Európában. Őseink úgy tudták, a kereszténységben magát Jézust védték, hiszen az Egyház Jézus Krisztus titokzatos teste. Most én Egyházunk nevében alkalmazom az apostoli buzdítást minden élő testvéremre:
„Vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban” a kegyelemosztó Isten! A jó tettek az Isten- és emberszeretet tetteit jelentik. A hit igazságainak védelme, elmélyült tanulása, a templom rendszeres látogatása kívánatosra felebaráti szeretet abban mutatkozik meg, ha önzetlenül segítjük lehetőségeink szerint testvéreinket jogaik gyakorlásában, anyagi jólétük növelésében, beteg-gondozásában, a fiatalokat tanulási lehetőségeik biztosításában. Végül az apostol imát kér tőlünk, istenhívőktől, a vallásunkat szorgalmasan gyakorlóktól: „Imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől”. (3,1-2) Isten igéjéből idézek, a Makkabeusok második könyvéből: a hét hőslelkű zsidó fiatal hitet tesz az egyetlen, igaz Isten mellett, hogy szóval ismertesse meg az igazságot a pogány királlyal, aki a maga meséivel akarja hittagadásra, hazájuk megcsúfolására késztetni a perbe fogott testvéreket és édesanyjukat. A fiúk után az édesanya is megszólal, gyermekei nagyszerű oktatójának bizonyul. Végül iszonyú kínok között halnak meg hitükért. Tökéletes példát adnak a több mint kétezer éve élt zsidó fiúk és édesanyjuk a most élő magyar fiataloknak és édesanyáknak, hogyan kell terjeszteni Isten igéjét. Végül kik az ártó és gonosz emberek a Szentírás szerint? Az elnyomó hatalom képviselője, a görög király, szolgahada, katonái, akik a válogatott kínzásokat kitalálják és véghez is viszik úgy, hogy a testvérek egymás kínjait édesanyjukkal együtt mind végigélik. Tanításukat a negyedik fiú így összegezi: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ámate számodra nincs feltámadás az életre”, (2Mak 7,14) Büszkén tehetjük hozzá: a magunk hősei ugyanezt üzenik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése