Évközi 8. vasárnap

Évközi 8. vasárnap      
Iz 49,14-15; Mt 6,24-34
„Nem szolgálhattok Istennek is, és a Mammonnak is”

Urunk, Jézus Krisztus az isteni Gondviselésről tanít bennünket. Ennek alapvető tétele: A világot Isten gondolta el, hozta létre és működteti. Isten a világmindenséget, a csillagok megszámlálhatatlan seregét szemünk csodálatos látványának, értelmünknek segítségül Isten jobb, tökéletesebb megismeréséhez hívta életre. Ugyanis, ha Isten műve emberi erővel mérhetetlen, akkor Istennek magának végtelennek kell lennie. A kinyilatkoztatásból, Isten nekünk szóló üzenetéből azt is tudjuk, hogy naprendszerünket azért hozta létre, hogy anyagi életet teremthessen, mert ezen a látható világon kívül teremtett egy láthatatlant is, a mennyországot, ahol egyelőre számunkra láthatatlan szellemi létezők, angyalok veszik körül tökéletes boldogságban. Ebbe a világba szánta a látható világ legmagasabb rendű teremtményét, az embert is. Azt a lényt, akinek van szellemi lelke, mint az angyaloknak, de van teste is, amelyikkel a csillagvilág része. Az ember, aki a földön lassanként szaporodott, hogy a nem látott, de hitével Istent megismerni képes Istent földi életében igazságban és szeretettel szolgálva méltó legyen a mennyországba felkerülni. Erre azonban rá kell szolgálni a földi életünk során. Ez a rászolgálás a mennyei boldog életre a hit, a remény és a szeretet gyakorlásában áll. El kell hinnünk, hogy a mi teremtőnk és Urunk egyedül az Isten. Isten azt akarja, hogy fogadjuk, el atyai szeretetét mondjuk ezzel a kis imával: „Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy. Istenem, remélek tebenned, mert végtelenül hű és irgalmas vagy. Istenem, szeretlek téged, mert végtelenül jó és szeretetre méltó vagy. Ámen. Ellen kell állnunk Isten egyetlen nagy ellenségének, a sátánnak. Az evangéliumi példabeszédben Mammonnak nevezi, mert a mammon az anyagimádást jelenti eredetileg, de az anyagi értékkel és ennek mércéjével, a pénzzel csapja be és vadítja el Istentől a sátán az embereket. Van egy érdekes gondolata Jézusnak a növényekről és az állatokról. Ezt a mi időnkben nagy előszeretettel magyarázzák félre a lusta és hitetlen emberek. Olybá tűntetik fel Urunkat, mintha munkakerülésre biztatná a lustákat. Pedig a madarak példája is azt mutatja, hogy a kukacokat ugyan nem ők nevelik, de nekik kell előkeresni a fű alól, kikaparni a földből, elcsípni, amikor a bokrok alatt futkosnak. Várják a fészekben a kis fiókák. Isten teremtett nekik is ennivalót, de kemény munkával össze kell szedni, haza kell fuvarozni. És a növények? Valóban csak pompában virulnak és nagyra nőnek? Gyökerükkel éjjel-nappal keresik és szívják a vizet, levelükkel nyelik a napfényt, a kettőből keverik a törzs, a levél és a gyümölcs táplálékát, hogy majd az embernek kész ételük legyen. Isten nem teremtett munkakerülőket, hanem ezt az elvet adta az embernek: dolgozzatok szorgalmasan, és Isten megáldja a munkátokat.