Évközi. 3. hét csütörtök

Évközi. 3. hét csütörtök           
2Sám 7,18-19.24-29; Mk 4,21-35
„Most tehát, Uram Isten, tartsd fenn szavadat, amelyet szóltál szolgád házáról”

Nátán, Isten prófétája elmondta Dávidnak mindazt, amit a királyok közül senki más nem hallott csalhatatlan isteni üzenetként családja javára. Azt, amit messiási üzenetként hozott Dávidnak Nátán, hogy az ő családjából születik majd meg a Megváltó, ilyet más családfő nem hallhatott. Dávid boldog volt, azonnal elindult a szent sátorhoz. Ott akart imádkozni az Úr ládája, a szövetség szekrénye előtt. „Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam, hogy engem ennyire felemeltél? Sőt még ez is kevésnek tűnt színed előtt Uram, Isten, ki a messze időre vonatkozólag is szóltál szolgád házáról, mert ez a törvénye az embernek, Uram, Isten!” (7,18-19) Igen, ha az embert Isten arra méltatja, hogy felemeli házát, szeretett gyermekeit, már ismert és majd eljövendő unokáit, Istennek az a törvénye, hogy ezt meg kell köszönni neki. Minden hatalom Istentől jön, ezt az okos hatalomviselő tudja és megköszöni neki népe színe előtt is. Az ostoba ember, aki azt hiszi, hogy a hatalom kijár neki, sőt a hatalommal még azonosítja is önmagát, az nagy szégyen. „L’état, c’est moi” (az állam én vagyok), mondta a fényben úszó francia király. Ha tudta volna, hogy utódait hogy mészárolják le lázadó alattvalói, talán tudott volna gondolkodni: Istennek tartozunk köszönettel mindenért.„Örökre népeddé tetted ugyanis népedet, Izraelt, s te, Uram Isten, lettél az Istenük” (24) Ebben a magasztos órában Dávid megköszöni az Úrnak, hogy Izraelt, a maroknyi népet tette meg saját népének. Nem engedte, hogy bálványt, fa- és kődarabokat imádjanak Isten helyett. Mennyire szégyellte volna Dávid, ha Isten előre megmondja neki,hogy kései unokáját, a Messiást, az Isten megtestesült Fiát miként vádolják ezer év múlva Izrael akkori fiai saját főtanácsuk előtt, de a megszálló római helytartó színe előtt is. (Mt 26,59-68; 27,11-26) Dávid ezután saját családjának felmagasztalásáért hálálkodik. „magasztalják nevedet mindörökké, és mondják: a Seregek Ura az Istene Izraelnek! s akkor szolgádnak, Dávidnak a háza állandó lesz az Úr előtt” (26) Milyen gondosan feljegyezte ezer év múlva ennek a jövendölésnek beteljesülését a nem zsidó, hanem görög evangélista, Lukács: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége” (Lk 1,30-33) „Méltóztasd tehát megáldani szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted örökké, hiszen, Uram, Isten, te mondtad, és áldásod meg is fogja áldani szolgád házát mindörökké”. (29) Ezért köszönti Máriát Gábor főangyal ezer év múlva imígyen:„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28) Ezért kell kimondania Erzsébetnek Mária látogatásakor:„Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42) és ezért ismételjük naponta rózsafűzért imádkozók, ugyanezt. Ha pedig jönne olyan kor, hogy ezt megszűnnének mondani, akkor a kövek fogják kiáltani (Lk 19.40)