Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. szeptember 2., szerda

A Harmadik Lelki Ábécéskönyv 9.



4/1 Veszély bárhonnan várható

 
Amikor a bölcs arra int minket, hogy teljes éberséggel őrizzük a szívünket, világossá teszi, hogy a veszély bárhonnan várható. Mármost ha a szívet elég volna egyfelől bebiztosítani és ott már nem kellene őrizni, akkor nem lenne szükség többé a teljes éberségre. A szív azonban nagyon hasonló a hajók szivattyú-berendezéséhez, amely mindenfelől összegyűjti a szennyet. A hajó pumpája középen helyezkedik el, és minden víz, ami a hajót elborítja, ezen keresztül távozik, ha pedig bárhol lék van a hajón, amelyen víz törhet be, akkor az a víz is a szivattyúba kerül, ami a hajó legmélyebb pontján és középen van. Így az ember szíve is a közepén helyezkedik el ennek a kis hajónak, ami az emberi test, és összegyűlik benne minden gonoszság, sértés és fáradtság, minden bűn és aggodalom oda kerül. Akik visszavonulnak imádkozni, azok, mint tényt tudják ezt, hiszen bármi is történt velük előzőleg, azt felfedezik a szívükben, ahová mindez odagyűlik, hogy elvonja figyelmüket és zaklassa őket. Ahogy a szivattyú a hajó legmélyebb részén van, úgy a szív is a test legmélyebb pontja: gyakran átéljük, hogy testünk a kórus és az oltár legfennköltebb pontjainál van, dicsérve Istent az angyalokkal együtt, miközben szívünk elkalandozik, a föld alantas dolgaiba gabalyodva. Ezért a veszély minden oldalról fenyegeti a szívet, ahogy a bölcs is oktat, hogy teljes éberséggel őrizzük. (IV. fejezet)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése