Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. szeptember 5., szombat

Évközi 22. hét Szombat



Évközi 22. hét Szombat
Kol 1,21-23; Lk 6,1-5
„Ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől”

A minap elmélkedtünk arról, hogy Jézus Krisztus a „láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje”(15) Az Ő jövendő embersége volt a teremtésben a minta mind az anyagi, mind a szellemi teremtmények számára. A kísértő próbálta meghiúsítani Isten tervét, hogy a teremtés ősmintája az idők folyamán megvalósuljon, az Isten Fia megtestesüljön. Isten irgalma azonban meglelte a módját, hogy új tervet léptessen életbe, amelyikben a megtestesülés nem csupán tökéletes befejezése lesz a teremtésnek, hanem jóvá tevő, megváltói remekmű is egyben: „Titeket is, akik egykor elidegenedettek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, kiengesztelt most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé.”(21-22) A bukás után nem változott az Atya jóakarata irányunkban. Ezért kell nekünk is „megmaradnunk a hitben szilárdan és állhatatosan, ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől.”(23) Van Atyánk, aki mindig egyformán szeret. Saját Fiát is értünk és nekünk adta, benne ölelt és ölel végleg magához. Szánjuk eltévedt embertársainkat és hirdessük nekik az emberi torz agyszülemények helyett a boldogító igazságot: nem magunktól, de Jézus Krisztus által eljutunk hozzá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése