Jeremiás imája
elmélkedés nyolcadik része
5,12: „A fejedelmeket felakasztották kezükkel, a vének személyét nem tisztelték”
A győztes katonák parancsnokaik utasítására saját maguk akasztották fel a nép elöljáróit, a vezető embereket. A királyt megvakították, feleségeit meggyalázták, a fejedelmek pedig háborús bűnösöknek minősülhettek, ezért kellett gyalázatos halállal halniuk. Az 1848-1849-es szabadságharcunk hősies küzdelmei láttán a Habsburgok az orosz cártól kértek segítséget, hogy hatalmas seregükkel verjék le a rebellis magyarokat. A cár vállalta ezt. Sejthette, hogy a bécsi udvar véres bosszút tervez, ezért kikötötte hogy győzelme után kíméletesen zárják le a szabadságharcot. A vérszomjat ez a záradék nem zavarta. Akasztófára szánták az első magyar miniszterelnököt, és ténylegesen oda is juttatták a magyar sereg hős tábornokait. „Emlékezz, Uram”! Az első világháború végén országunkat feldarabolták, megfosztva területe kétharmadától, ötmillió magyar lakosától. A rabtartók 1948 óta hűséges segítőkre leltek a kommunista rezsimben, akik testvérgyalázóvá tették nemzetünk egy részét is. A vének keleten mindhalálig megbecsült tagjai voltak a családoknak és a társadalomnak is. Még a háborús ellenfelek is kíméletesen bántak velük. Jeruzsálem pusztulásával elpusztult ez a tisztelet is. A modern társadalomban is egyre fogy ez a megbecsültség. „Ne vess el engem vénségem idején, amikor erőm megfogyatkozik, ne hagyj el engem!” (Zsolt 71,9) Uram, csak Te vagy igazán támaszunk.
5,13: „ Az ifjak malmot hajtanak, és a gyerekek fahordásban rogyadoznak”
A zsidóknál kézi malommal őrölték a kenyérgabonát. Monoton és nehéz munka volt. A két malomkő közül a felsőt kellett mozgatni a hozzá erősített rúddal. Ez a körbejárás szédítő, esetleg bolondító lett, ha ember kényszerült rá hosszú ideig. Rabszolgamunka volt. Akit fiatalon erre szántak, azt meg is vakították néha, hogy bele ne bolonduljon. A fahordás is kemény fizikai munkát jelentett, hiszen rendszerint távoli erdőből kellett házhoz szállítani vállon vagy háton. A fejletlen gyerekerő nehezen birkózott meg a feladattal, esetleg a fejlődését is károsította. „Vae victis!” Jaj a legyőzőiteknek! A gőgös győztes nem néz se Istent, se embert. A szovjet győzelem után malinkij robot címén sok százezer magyart, köztük fiatalokat, sőt gyerekeket, a megerőltető fizikai munkára kevésbé alkalmas nőket is elhurcolták a Szovjetunióba hosszú évekre. Hazai tettestársaik szorgalmasan deportálták az ellenségnek kikiáltott egyéneket és egész családokat kényszertartózkodási helyekre, istállókba, pajtákba terelve őket, és ávós felügyelet alatt végeztek kemény fizikai munkát évekig. „Emlékezz, Uram!” Nem bosszúért kiálltunk, hisz gyermekeid vagyunk, de legalább bocsánatkérést érdemlünk, és tisztességes kárpótlást.
5,14:”A vének eltűntek a kapuból, az ifjak abbahagyták hárfajátékukat”
A városkapuk nemcsak a ki-bejárást biztosították a vastag várfalakon keresztül, hanem oda szoktak összegyűlni a vének, az életbölcsesség birtokosai beszélgetni, tanácsot adni, ha kellett, bíráskodni, tanúskodni. Jeremiás szomorúan nézett a rongált várfalak egykori díszes kapuira. Semmi élet bennük. Nem kell a bölcsesség. Itt most csak sírni lehet. Az éhes, kóborló serdülőknek eszükbe sem jut hárfazenére szórakozni. Jeremiásnak eszébe juthatott egykori próféta-elődje, Ámosz írása, a szegényeket tönkretevő gazdagok dőzsöléséről: „Elefántcsont¬ágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból és a csorda borjúiból. Danolásznak hárfaszó mellett. Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.” (Ám 6,4-5.7) Nekünk, Urunk, vannak még díszes termeink, ahol műveltek vitázhatnak, másutt az ifjak mulathatnak. Emlékezz, adj megtérésre kegyelmet, ne legyen újra romos a hazánk.
elmélkedés nyolcadik része
5,12: „A fejedelmeket felakasztották kezükkel, a vének személyét nem tisztelték”
A győztes katonák parancsnokaik utasítására saját maguk akasztották fel a nép elöljáróit, a vezető embereket. A királyt megvakították, feleségeit meggyalázták, a fejedelmek pedig háborús bűnösöknek minősülhettek, ezért kellett gyalázatos halállal halniuk. Az 1848-1849-es szabadságharcunk hősies küzdelmei láttán a Habsburgok az orosz cártól kértek segítséget, hogy hatalmas seregükkel verjék le a rebellis magyarokat. A cár vállalta ezt. Sejthette, hogy a bécsi udvar véres bosszút tervez, ezért kikötötte hogy győzelme után kíméletesen zárják le a szabadságharcot. A vérszomjat ez a záradék nem zavarta. Akasztófára szánták az első magyar miniszterelnököt, és ténylegesen oda is juttatták a magyar sereg hős tábornokait. „Emlékezz, Uram”! Az első világháború végén országunkat feldarabolták, megfosztva területe kétharmadától, ötmillió magyar lakosától. A rabtartók 1948 óta hűséges segítőkre leltek a kommunista rezsimben, akik testvérgyalázóvá tették nemzetünk egy részét is. A vének keleten mindhalálig megbecsült tagjai voltak a családoknak és a társadalomnak is. Még a háborús ellenfelek is kíméletesen bántak velük. Jeruzsálem pusztulásával elpusztult ez a tisztelet is. A modern társadalomban is egyre fogy ez a megbecsültség. „Ne vess el engem vénségem idején, amikor erőm megfogyatkozik, ne hagyj el engem!” (Zsolt 71,9) Uram, csak Te vagy igazán támaszunk.
5,13: „ Az ifjak malmot hajtanak, és a gyerekek fahordásban rogyadoznak”
A zsidóknál kézi malommal őrölték a kenyérgabonát. Monoton és nehéz munka volt. A két malomkő közül a felsőt kellett mozgatni a hozzá erősített rúddal. Ez a körbejárás szédítő, esetleg bolondító lett, ha ember kényszerült rá hosszú ideig. Rabszolgamunka volt. Akit fiatalon erre szántak, azt meg is vakították néha, hogy bele ne bolonduljon. A fahordás is kemény fizikai munkát jelentett, hiszen rendszerint távoli erdőből kellett házhoz szállítani vállon vagy háton. A fejletlen gyerekerő nehezen birkózott meg a feladattal, esetleg a fejlődését is károsította. „Vae victis!” Jaj a legyőzőiteknek! A gőgös győztes nem néz se Istent, se embert. A szovjet győzelem után malinkij robot címén sok százezer magyart, köztük fiatalokat, sőt gyerekeket, a megerőltető fizikai munkára kevésbé alkalmas nőket is elhurcolták a Szovjetunióba hosszú évekre. Hazai tettestársaik szorgalmasan deportálták az ellenségnek kikiáltott egyéneket és egész családokat kényszertartózkodási helyekre, istállókba, pajtákba terelve őket, és ávós felügyelet alatt végeztek kemény fizikai munkát évekig. „Emlékezz, Uram!” Nem bosszúért kiálltunk, hisz gyermekeid vagyunk, de legalább bocsánatkérést érdemlünk, és tisztességes kárpótlást.
5,14:”A vének eltűntek a kapuból, az ifjak abbahagyták hárfajátékukat”
A városkapuk nemcsak a ki-bejárást biztosították a vastag várfalakon keresztül, hanem oda szoktak összegyűlni a vének, az életbölcsesség birtokosai beszélgetni, tanácsot adni, ha kellett, bíráskodni, tanúskodni. Jeremiás szomorúan nézett a rongált várfalak egykori díszes kapuira. Semmi élet bennük. Nem kell a bölcsesség. Itt most csak sírni lehet. Az éhes, kóborló serdülőknek eszükbe sem jut hárfazenére szórakozni. Jeremiásnak eszébe juthatott egykori próféta-elődje, Ámosz írása, a szegényeket tönkretevő gazdagok dőzsöléséről: „Elefántcsont¬ágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból és a csorda borjúiból. Danolásznak hárfaszó mellett. Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása.” (Ám 6,4-5.7) Nekünk, Urunk, vannak még díszes termeink, ahol műveltek vitázhatnak, másutt az ifjak mulathatnak. Emlékezz, adj megtérésre kegyelmet, ne legyen újra romos a hazánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése