Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. december 17., szerda

BOLDOG TOSZKÁNAI BARTOLUSZ



BOLDOG TOSZKÁNAI BARTOLUSZ
 III. r. 
(1228-1300)


Régi és híres grófi család sarja. San Gimignanoban született. Édesanyja sok könyörgés után nyerte el gyermekét Istentől. Örült, mikor látta, hogy serdülő gyermeke vonzódik a papi hivatás felé. Apja azonban erről hallani sem akart. Az apa haragja elől édesanyja segítségével a pisai bencés monostorba menekült, ahol betegeket ápolt. Az apát biztatta, öltse magára a bencés ruhát. Egy éjszaka azonban Bartolusz látta az Üdvözítőt sebekkel borítva. Így szólt hozzá: „Bartolusz, nem ebben a ruhában fogod megkapni a mennyei koszorút, hanem a szenvedés, a sebek és a bűnbánat ruhájábán.” Bartolusz ekkor elhatározta, hogy kérni fogja Szent Ferenc III. Rendjének bűnbánó ruháját és világi pap lesz. Több éven át készült a papságra. 30 éves volt, amikor Volterra püspöke felszentelte. Előbb káplánként, majd plébánosként buzgón teljesítette feladatát a környéken. Bevételeit jótékony célokra és a szegényeknek adta. Egy éjjel egy nagyon szegény ember kért bebocsátást a plébániára, és ő szállást adott neki. Éjfélkor hangot hallott: „Bartolusz, te Üdvözítődnek adtál szállást.” S a titokzatos szegény ember nyomtalanul eltűnt. A buzgó plébános azonban a férfikor teljében, 52 éves korában megkapta a leprát. Abba kellett hagynia lelkipásztori működését s elvonulnia egy leprakórházba. Ekkor vette fel a ferences III. rendi ruhát. Megható, hogy földije, a szintén ferences III. rendi Boldog Vivaldus mellette volt, 20 éven keresztül gondozta. Maga Bartolusz nagy türelemmel viselte betegségét és szenvedéseit. Kiérdemelte a „Toszkánai Jób” nevet, mellyel először Vivaldus tűntette ki. Sokan keresték fel, hogy épüljenek magatartásán és buzdító szavain. Halála napját előre megmondta. 1300. dec. 12-én halt meg 72 éves korában San Gimignanoban. X. Piusz pápa emelte a boldogok sorába.
„Ha valamelyik testvér bárhol is megbetegszik, a többi testvér ne hagyja őt, magára, hanem rendeljenek melléje egy, sőt ha a szükség úgy kívánja, esetleg több testvért is. És ezek olyan odaadással szolgáljanak neki, amilyennel maguk is szeretnék, hogy nekik szolgáljanak.”
Meg nem erősített Regula 10. f.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Bartoluszt előbb lelkipásztori buzgósággal, majd a betegség
viselésében türelemmel áldottad meg. Példájával és közbenjárására
kelts bennünk új erőt hűséges szolgálatodra és a türelmes kereszthordozásra.
A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése