Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. augusztus 18., kedd

Évközi 20. hét keddje



Évközi 20. hét keddje


Mt 19,23-30 

Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges”Tegnap olvastuk a dúsgazdag ifjú és az általa szimbolizált emberi többség különös viszonyulását az örök üdvösséghez. Mindenki tud róla, mindenkinek benne él a természetében, hiszen Isten a teremtéskor ezt a vágyat: örökké élni, beleoltotta az ember tudatába. Isten terve szerint az ember szépen, boldogan élt volna az előre kiszabott ideig a földön, szeretetben és igazságban teljesítette volna Isten vele kapcsolatos terveit, és az Úr a földi küldetés lejártával bevezette volna a jutalom örök boldogságába. A csodálatos tervet az ördög hazudozására Éva majd Ádám tönkretette, az örök üdvösség lehetőségét az összes leszármazottjuk kárára elvesztette. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi részletben, hogy az örök üdvösségre bejutni embernek lehetetlen.(vö.:26) Ő, az Istennek egyszülött fia, azért jött a földre vette fel a mi természetünket isteni természete mellé, hogy szenvedésével és kereszthalálával megszerezze nekünk az örök üdvösség lehetőségét.(Jób 42,2) Ezért viszont az emberektől feltételeket kíván. Jézus a gazdag ifjúnak feltárja a feltételeket: Tartsd meg a parancsokat! Ha teljes biztonságot akarsz az üdvösség dolgában, akkor állítsd vissza életedben a teremtéskor kiszabott rendet: állj az igazság és a szeretet önzetlen szolgálatába!(vö.:21) Az önző ember ezt nehezen vállalja. A lehetőséget jó szívvel felajánló Jézusnak még s közeléből is elkullog. Mennyire értették meg Jézust apostolai?”Ekkor megszólalt Péter és azt mondta nekik:Íme, mi elhagytunk mindent és követtünk téged. Mi lesz hát velünk? Jézus azt felelte nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtetek engem az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét”(27-28) Péterék nemcsak a családjuk és addig megszokott életük elhagyása címén kapják az üdvösség biztos birtoklását, hanem mert követték Jézust. Nem volt könnyű minden részlet vállalása. Gondoljunk az elsőbbségért vívott vetélkedésre (Mk 18,1-5) Jézus szenvedésének és halálának elfogadására (Mt 16,21-23) Igyekeztek megérteni és elvállalni mindent, még a halálveszélyt is, ahogy Tamás fogalmazta meg Lázár sírjának felkeresése kapcsán:”Menjünk mi is és halljunk meg vele együtt”(Jn 11,16) Jézus rámutat az emberiség közös gondjára:” És mindenki, aki elhagyja házát,testvéreit vagy nővéreit ,apját vagy anyját,gyermekeit vagy földjét az én nevemért száz annyit kap majd és örök életet fog örökölni” (29) Ami most történik világszerte az a gehenna útja. Házastárs elhagyja házastársát és gyerekeit, nem Istenért, hanem újabb élvezetekért, a gyerek gondozatlanul magára hagyja öreg szüleit, pár forintért tisztességét, Istenét, Máriáját, anya eldobja újszülöttét, a nyűgössé vált beteg ápolása helyett ócska törvénnyel takarózva eutanázia után kiállt. Ez nem hoz senkinek sem üdvösséget. Aki tisztes házasságért elhagyja kényelmes legény vagy leányéletét, aki le tud mondani a karrierről,hogy naponta rámosolyoghasson kisdedére,aki lemond játékról,kalandokról,hogy családjának apja,anyja lehessen,számíthat Jézus boldog ígéretére. Így lehet biztosítani az örök és a földi boldogságot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése