Évközi 32. hét vasárnap
Híres
prófétának lenni fönséges hivatás, s a rábízott nagyszabású és látványos
feladat az emberek szemében akár óriássá is teheti a kiválasztottat. Isten
szemében azonban nem ez számít. Mi azt hisszük, azért, mert éppen őáltala
dicsőítette meg nevét az Isten, máris szent az illető, holott nem kedvesebb az
Úr előtt, mint akárki más. Még az sem bizonyos, hogy üdvözül, hiszen az Úr
Jézus szava szerint azok mehetnek be a mennyek országába, akik kicsinyek, mint
a gyermekek. Isten szentje nem a világot elkápráztató csodákról ismerszik meg,
hanem arról, hogy kicsiny tud lenni, és ráhagyatkozik Urára, aki gondját
viseli. Illésnek is meg kellett tapasztalnia saját gyöngeségét és kiszolgáltatottságát,
hogy fejébe ne szálljon a dicsőség, s az Isten általa megnyilvánuló erejét
magának ne tulajdonítsa. Ebben a túlontúl is emberi helyzetben, amikor vizet
koldul egy idegen özvegyasszonytól, mutatkozik meg igazán hasonlósága
mihozzánk, mindennapi emberekhez, de az Emberfiához is, aki élete utolsó
óráján, a kereszten függve így kiáltott fel: „Szomjazom!”
Naggyá
válni Isten szemében csak az ilyen pózolástól mentes, őszinte megalázkodás
által lehet. Jaj azoknak az egész életükben sikeres, mindenkitől ajnározott és
körülrajongott embereknek, akik természetesnek tartják, hogy nekik mindenből a
legjobb jár, akik nem tanultak meg sem kérni, sem megköszönni, hanem csak
parancsolni és elvenni! És boldogok az olyan egyszerű lelkek, mint az Olvasmányban
és az Evangéliumban szereplő két özvegyasszony, akit senki sem tart nagyra,
akit senki sem csodál meg, és akinek véleményére senki sem kíváncsi. Isten
tekintete megnyugszik az ilyen kicsinyeken, akik a legtermészetesebben, magától
értetődő módon teszik a jót, akik nem méricskélik magukat senkihez, és odaadják
mindenüket, amijük csak van.
Urunk Jézus, akit nem lehet nagylelkűségben
felülmúlni, adj nekünk bátorságot, hogy merjük követni a belső sugallatot, s
méricskélés nélkül, engedve a jóleső szédülésnek, bátran odaadjuk mindenünket
Érted. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy merjünk csak Neked tetszeni,
szabadnak maradva hírnévtől, evilági dicsőségtől, s tégy minket állhatatossá a
jóban, úgy, hogy már észre se vegyük, hogy jót teszünk, mert annyira természetessé
vált számunkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése