Évközi 32. hét péntek
A
mai Szentleckét olvasva igazolva látjuk a keresztény hagyományt, mely szerint
az agg János apostol, a szeretett tanítvány, mikor már nagyon öreg és gyenge
volt, s nem tudott hosszan prédikálni, mindig csak azt ismételgette, amit az
utolsó vacsorán hallott Urától, amikor fejét szent keblére hajtotta:
„Fiacskáim! Szeressétek egymást!” Igen, ebben a Jézus Krisztus óta
kimeríthetetlenül új parancsban foglalható össze az evangéliumi törvény,
melynek mércéje azonban nem a mi ilyen-olyan szeretetünk, hanem Istennek
irántunk megmutatkozó végtelen és feltétel nélküli szeretete.
Alighanem
ha mi is János apostolok volnánk, akkor is szükségünk volna az ő hosszú földi
életére, hogy erről a szeretetről hitelesen beszélhessünk. Az Egyház nagy
szentjei is inkább élték, mint beszéltek róla. S hol vagyunk mi még attól, amit
Szent Ágoston, annyi hiábavaló keresés és annyi kegyelmi tapasztalat után ilyen
egyszerűen mert megfogalmazni: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” Gyanús, ha
valaki máris a keresztény élet kezdetén ilyen és hasonló jelszóval indul útnak.
Azt mutatja, hogy szíve még vajmi keveset fogadott be abból a szeretetből, mely
keresztény életünk éltető oxigénje, ellenben túl sok benne az önelégültség.
Naivul azt hiszi, egy hanyag mozdulattal zárójelbe teheti az apostoli
hitletéteményből kétezer éve folyamatosan fejlődő, újabb és újabb
hitigazságokban kikristályosodó teológiai tanítást, függetlenítheti magát az
Egyház által megkövetelt erkölcstől, s megtakaríthatja magának a szeretet
tisztulásával járó temérdek szenvedést. Az ilyeneknek különös éllel szól Szent
János üzenete: „Ha valaki nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem
az övé.”
Urunk Jézus, segíts, kérünk, hogy megmaradjunk
a Tőled kapott tanításban, hűségesen megtartsuk a parancsokat, és a Te
kegyelmedre bízzuk, hogy földi pályafutásunk végére megadd nekünk azt az
egyszerűséget és áttetsző tisztaságot, amely azok osztályrésze, akik
megtanultak a Te szereteteddel, a Szentlélekkel szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése