Évközi 5. hét péntek

Évközi 5. hét péntek         
Ter 3, 1-8; Mk 7, 31-37
„Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”

Jézus rengeteget mozgott: Kereste az embereket, és az emberek is keresték őt. Jézus beszélni akart a földön élő emberekkel, akik egész napon át tudtak beszélgetni önmagukról, környezetükről, munkájukról, terveikről, vágyaikról, de talán a legtöbb szó a nehézségekről, félelmeikről, szenvedéseikről ad hírt. Minden ember érték. Értékeit szeretné másokkal is közölni. Ki láttatni szeretné önmagát, ahogyan költőnk fogalmazott: „szeretném magam megmutatni”.  Néha azonban még annak sem sikerül kitárulkoznia, akinek ép a nyelve, tudna beszélni és beszélgetni is, de a közösségbe helyezett embert valami különös érzés némítja el. Ugyanaz a költőnk más hangulatban így ír önmagáról: „sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, észak-fok, titok, idegenség, lidérces messze fény, lidérces messze fény”. (Ady Endre) Az ékes népdal a maga eszközeivel így fogalmazza a benső szépség néma vágyait: „Két szál pünkösd-rózsa Kihajlott az útra: El akar hervadni, nincs, ki leszakítsa”. Jézus nemcsak a földi belső és külső szépséget látja, érzi, éli át, hanem a csodaszép másvilág minden természetfeletti értékét is. A teremtett világ apró virágai és mérhetetlen csillagvilága kigondolóját, megtervezőjét, a végtelenül jó, igaz és szép forrását, a fölséges Istent is szeretné megmutatni mindenkinek. Szomorúan állapítja meg, hogy az ép hallású és látású emberek sem akarnak a hallott és látott igazság és szépség által Alkotójukhoz felemelkedni. Egy ilyen alkalommal, amikor rengetegen keresték, hallgatták, megsajnálták egyik közismert süketnéma polgártársukat. Ott állt a tömegben, látta a Jézusra figyelő arcokat, Jézus beszédén lelkesülő szemeket, félig nyílt ajkakat. Néhányan nem csak sajnálták, hogy süketnéma társuk semmit sem hall, semmit nem ért. „Ott oda vittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott és azt mondta: Effata, azaz Nyílj meg! Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál jobban hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: Mindent jól cselekedett, a siketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat”. (Mk 7,32-37) Vigyünk a süketnémákat mi is szép szóra, kultúrára, de még inkább az Isten igéjére Jézushoz!