Krisztus a mindenség Királya
elmélkedés kilencedik rész
Mikor Jézus felébresztette tanítványait, attól a perctől kedve megszűnt az egyedülléte, de már nem az övéi vették körül, hanem az ellenségei. Így az egyedülléte gyászos közösséggé minősítette a főpapok fegyvereseit és az erre az alkalomra felfogadott rongyos gárdát. Júdás szervezett mindent. Elmondta, hogy Jézus hol tölti majd az utolsó vacsora utáni rövid pihenőt, de az elfogatásához nagyobb fegyveres erőre lehet szükség, hiszen a maradék tizenegy tanítvány biztosan az Úr védelmére kel. A Getszemáni kert Jézus egyik ismerőséé volt. Engedélyével Jézus akármikor ott tölthette a tavaszi, nyári és őszi éjszakákat. Az áruló is pihent ott épp eleget. A harminc ezüstpénzzel a nyakában igen öntudatos áruló lett. Ha már nem lehetett pénzügyminiszter egy alakuló messiási birodalomban, legalább a harminc ezüst ott csilingel egy spárgán a nyakában. Mint az elfogó csapat parancsnoka, hatalmas öntudattal közeledett Jézushoz, hogy megcsókolja. Jézus megkérdezte: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? (Lk 22,47b) Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, kardot rántsunk ellenük? Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét. De Jézus így szólt: Hagyjátok, elég! Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította. Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal! Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé” (49-53) a fül-levágás és meggyógyítása után fontos igazságokat mondott ki Jézus: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?”(Mt 26,52-54) a figyelmeztetés Péternek szólt elsősorban, aki egyszer már hősies kiállásról tett bizonyságot, hogy Jézussal együtt még meghalni is kész, az Úr arra figyelmeztette, hogy egyszerű nők és melegedő szolgáktól úgy megrémül, hogy háromszor tagadja meg Mesterét még a hajnali kakasszó előtt. Az Atyát pedig azért nem kéri angyalhadak küldésére, mert a világ megváltásáról van szó, ami csak az ő egyedüli szenvedése és kereszthalála árán történhet meg. Már nyolc évszázaddal korábban megmondta Izajás próféta, hogy a Messiásnak egyedül kell szenvednie a megváltásért, bár bíróként ő is kemény büntetést ró ki Edom ellen és a megátalkodott bűnösökkel szemben is: „Ki az, aki Edomból jön, Boszrából, vörös ruhában; aki olyan ékesen van öltözve, s úgy lépdel ereje teljében? Én vagyok az, aki igazságot beszélek, és hatalmam van a szabadításra. Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem… Körülnéztem, de nem akadt senki, aki segítsen, csodálkoztam, de nem találtam támaszt”.(Iz 63,1-3. 5) Jézust elfogták, az apostolok pedig szétfutottak. Így beteljesült Izajás fentebbi jövendölése. Péter ugyan Jánossal együtt messziről követte Urát, de aztán amikor Annáshoz, a volt főpaphoz vitték az Urat, Jánost beengedték, mert hal-szállítója volt a konyhának. A kint ragadt Pétert János kezességére beengedték ugyan az udvarra, de a portás lánynak gyanús volt, rá is kérdezett, Péter pedig megijedt a gyanúsítástól, tagadta Mesterét. Amikor Kaifáshoz, az aktuális főpaphoz kísérték Urunkat, követte Jézust, Ott meglátta egy másik szolga, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, és felismerte Pétert. Péter ijedten tagadott. És ezt megismételte harmadszor is, amikor galileai táj-szólása miatt gyanút fogtak: „Ember, tagadta újra Péter, nem tudom, mit beszélsz. Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas. Az Úr megfordult, és rátekintett Péterre”(Lk 22,60-61)
elmélkedés kilencedik rész
Mikor Jézus felébresztette tanítványait, attól a perctől kedve megszűnt az egyedülléte, de már nem az övéi vették körül, hanem az ellenségei. Így az egyedülléte gyászos közösséggé minősítette a főpapok fegyvereseit és az erre az alkalomra felfogadott rongyos gárdát. Júdás szervezett mindent. Elmondta, hogy Jézus hol tölti majd az utolsó vacsora utáni rövid pihenőt, de az elfogatásához nagyobb fegyveres erőre lehet szükség, hiszen a maradék tizenegy tanítvány biztosan az Úr védelmére kel. A Getszemáni kert Jézus egyik ismerőséé volt. Engedélyével Jézus akármikor ott tölthette a tavaszi, nyári és őszi éjszakákat. Az áruló is pihent ott épp eleget. A harminc ezüstpénzzel a nyakában igen öntudatos áruló lett. Ha már nem lehetett pénzügyminiszter egy alakuló messiási birodalomban, legalább a harminc ezüst ott csilingel egy spárgán a nyakában. Mint az elfogó csapat parancsnoka, hatalmas öntudattal közeledett Jézushoz, hogy megcsókolja. Jézus megkérdezte: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? (Lk 22,47b) Amikor a tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, kardot rántsunk ellenük? Egyikük mindjárt le is sújtott a főpap szolgájára, s levágta a jobb fülét. De Jézus így szólt: Hagyjátok, elég! Aztán megérintette a szolga fülét és meggyógyította. Az ellene kivonult főpapoknak, a templomőrség tisztjeinek és a véneknek pedig ezt mondta: Mint rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal! Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé” (49-53) a fül-levágás és meggyógyítása után fontos igazságokat mondott ki Jézus: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?”(Mt 26,52-54) a figyelmeztetés Péternek szólt elsősorban, aki egyszer már hősies kiállásról tett bizonyságot, hogy Jézussal együtt még meghalni is kész, az Úr arra figyelmeztette, hogy egyszerű nők és melegedő szolgáktól úgy megrémül, hogy háromszor tagadja meg Mesterét még a hajnali kakasszó előtt. Az Atyát pedig azért nem kéri angyalhadak küldésére, mert a világ megváltásáról van szó, ami csak az ő egyedüli szenvedése és kereszthalála árán történhet meg. Már nyolc évszázaddal korábban megmondta Izajás próféta, hogy a Messiásnak egyedül kell szenvednie a megváltásért, bár bíróként ő is kemény büntetést ró ki Edom ellen és a megátalkodott bűnösökkel szemben is: „Ki az, aki Edomból jön, Boszrából, vörös ruhában; aki olyan ékesen van öltözve, s úgy lépdel ereje teljében? Én vagyok az, aki igazságot beszélek, és hatalmam van a szabadításra. Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem… Körülnéztem, de nem akadt senki, aki segítsen, csodálkoztam, de nem találtam támaszt”.(Iz 63,1-3. 5) Jézust elfogták, az apostolok pedig szétfutottak. Így beteljesült Izajás fentebbi jövendölése. Péter ugyan Jánossal együtt messziről követte Urát, de aztán amikor Annáshoz, a volt főpaphoz vitték az Urat, Jánost beengedték, mert hal-szállítója volt a konyhának. A kint ragadt Pétert János kezességére beengedték ugyan az udvarra, de a portás lánynak gyanús volt, rá is kérdezett, Péter pedig megijedt a gyanúsítástól, tagadta Mesterét. Amikor Kaifáshoz, az aktuális főpaphoz kísérték Urunkat, követte Jézust, Ott meglátta egy másik szolga, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, és felismerte Pétert. Péter ijedten tagadott. És ezt megismételte harmadszor is, amikor galileai táj-szólása miatt gyanút fogtak: „Ember, tagadta újra Péter, nem tudom, mit beszélsz. Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas. Az Úr megfordult, és rátekintett Péterre”(Lk 22,60-61)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése