Advent 2. hete kedd
Iz 40, 1-11; Mt 18, 12-14
Ha a száz közül egy elkóborol
A mai szentírási idézetek együtt szolgálnak elmélkedési anyagnak. Az izajási olvasmány sorrendben előbb van, mint az evangélium, én azonban úgy látom jobbnak, ha felcserélem őket: az alapgondolat ugyanis ez lesz: Isten Fia a rengeteg teremtmény közül a legkedvesebbet, az értelemmel és akarattal felruházott embert vesztette el teljesen az ősszülők engedetlenségével. Már előbb elveszett a tiszta szellemek gyönyörű seregéből egy jelentős csapat. Ez a lázadó csapat magasabb értelemmel van megáldva. Nem mások csapták be és szakították el végtelen okos és jó Uruktól, hanem saját gőgjüknek köszönhetik helytelen döntésüket, amin már változtatni ők maguk sem tudnak. Ráadásul az anyagból és szellemből, vagy ahogyan a költő fogalmazza. „sárból és napsugárból összegyúrva” a világba helyezett embert is elcsábítja Istenatyjától. A Szentírás tanúsága szerint a bukott angyalokat nem keresi Isten, de az elcsábított embert nagyon hiányolja. Dávid hatalmas szíve és a túlvilágra érzékenyen hangolt füle fogja a jelzést, amikor az Atya és a Fiú egymással beszélgetnek ezer évvel a megtestesülés előtt: „Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítem akaratodat. (Ter 3, 15) Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40, 7b -9) Amikor pedig már a földön él és emberi alakban tanítja embertestvéreit a Fiú, akkor így figyelmezteti hallgatóit, de későbbi századok híveit is az emberek iránti különös szeretetére: „Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és egy azok közül elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek, jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül”. (Mt 18, 12-14) a sok száz évvel korábban élt Izajás pedig a zsidók babiloni fogságából hazainduló csoportjának adott előre vigasztalást: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért”.(Iz 40, 1-2) a Megváltó ezt az üzenetet kiterjeszti a világ minden vétkes emberére. A bocsánat gyökere a mennyei Atya végtelen szeretete. Ő küldi Fiát a földre, hogy végtelen isteni szeretetét beleültesse emberi szívébe, és a kettőt együtt ajánlja föl Atyjának áldozatul: „íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti”. (10-11) Legyetek velem együtt az említett hang, és kiáltsátok többi testvérünk felé velem együtt:a Megfeszített mindent megtett értünk a kereszten.Mindenkit átölel,aki hozzá jön.Elsősorban a várandós és gyermekeit ölelő édesanyákat.
Iz 40, 1-11; Mt 18, 12-14
Ha a száz közül egy elkóborol
A mai szentírási idézetek együtt szolgálnak elmélkedési anyagnak. Az izajási olvasmány sorrendben előbb van, mint az evangélium, én azonban úgy látom jobbnak, ha felcserélem őket: az alapgondolat ugyanis ez lesz: Isten Fia a rengeteg teremtmény közül a legkedvesebbet, az értelemmel és akarattal felruházott embert vesztette el teljesen az ősszülők engedetlenségével. Már előbb elveszett a tiszta szellemek gyönyörű seregéből egy jelentős csapat. Ez a lázadó csapat magasabb értelemmel van megáldva. Nem mások csapták be és szakították el végtelen okos és jó Uruktól, hanem saját gőgjüknek köszönhetik helytelen döntésüket, amin már változtatni ők maguk sem tudnak. Ráadásul az anyagból és szellemből, vagy ahogyan a költő fogalmazza. „sárból és napsugárból összegyúrva” a világba helyezett embert is elcsábítja Istenatyjától. A Szentírás tanúsága szerint a bukott angyalokat nem keresi Isten, de az elcsábított embert nagyon hiányolja. Dávid hatalmas szíve és a túlvilágra érzékenyen hangolt füle fogja a jelzést, amikor az Atya és a Fiú egymással beszélgetnek ezer évvel a megtestesülés előtt: „Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítem akaratodat. (Ter 3, 15) Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40, 7b -9) Amikor pedig már a földön él és emberi alakban tanítja embertestvéreit a Fiú, akkor így figyelmezteti hallgatóit, de későbbi századok híveit is az emberek iránti különös szeretetére: „Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és egy azok közül elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek, jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül”. (Mt 18, 12-14) a sok száz évvel korábban élt Izajás pedig a zsidók babiloni fogságából hazainduló csoportjának adott előre vigasztalást: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért”.(Iz 40, 1-2) a Megváltó ezt az üzenetet kiterjeszti a világ minden vétkes emberére. A bocsánat gyökere a mennyei Atya végtelen szeretete. Ő küldi Fiát a földre, hogy végtelen isteni szeretetét beleültesse emberi szívébe, és a kettőt együtt ajánlja föl Atyjának áldozatul: „íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti”. (10-11) Legyetek velem együtt az említett hang, és kiáltsátok többi testvérünk felé velem együtt:a Megfeszített mindent megtett értünk a kereszten.Mindenkit átölel,aki hozzá jön.Elsősorban a várandós és gyermekeit ölelő édesanyákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése