Krisztus a mindenség Királya
elmélkedés tizenharmadik rész
„Másokat megmentett, mondták, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja”
A gúnyolódók azonban gondolkodni nem tudtak. Nem jutott eszükbe, hogy Izajás próféta hétszáz évvel korábban erről beszélt:„Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem. Vérük így ruhámra fröccsent, egész öltözetem vérfoltos lett” (Iz 63,2-3) Eszükbe juthatott volna, ha ott és akkor egyáltalán gondolkodni tudtak volna, Izajásnak egy másik jövendölése is, amikor két gonosztevőt jobbról és balról mellette feszítették keresztre: „Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazulttá tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a gonoszokért”. (53,11-12) A kereszten függő Úrborzasztó kínokkal teli három órát szenvedett végig. Három kovácsolt vasszegen függött szent teste. Kezét és lábát ott szegezték át, ahol egy kötegben halad át a kéz- illetőleg a lábfejet éltető idegek. Ez az állandó idegfájdalom csak fokozódott, amint a mellkasát a légzés kényszere kitágította. Az ostorozáskor szétroncsolt hátizmok sebei pedig a szenvedést sokszorozták azzal, hogy a durván faragott keresztfán kellett csúszkálnia. A végtagok és izmok lassan merevgörcsbe rándultak. Közben szólt a kegyetlen kórus: „Ha te vagy a Messiás” Igen: Jézus mindenét szenvedéssé tette, hogy a világ bűneiért eleget szenvedjen. A sokszor imádkozott zsoltárrészletet idézte akkor, amikor már szinte elviselhetetlenné vált a szenvedése: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”(Mt 27,46) Ez a megrázó sóhaj sok lélekben azt az érzést keltheti, hogy netán Jézus bizalma megrendült a Mennyei Atyában. Pedig ez is egyike volt a megrázó vezeklésnek: a könnyelműen összegyűjtött bűnök láttán a vétkes lélekben a kísértő köpönyeget fordít: most már, mivel elhagytad az Istent, hiába remélsz benne, mert Ő is elhagyott téged. Már a pokol tulajdona vagy, nincs többé reményed! Ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban is kell az egyedül segítő, megváltó szeretet-nyilatkozat. Csaknem kétezer év múlva a több órás interjúban fogalmazza meg maga az Atya: „Mindazok, akik Atya néven szólítanak, még ha egyetlen egyszer is, nem fognak elveszni, hanem biztosak lesznek örök életükben a választottak társaságában”(Az Atya szól, gyermekeihez 49 old.) A szenvedés csúcspontjában történt: „Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Aztán a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád! Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,25-27) Jézustól minden elvettek már. A legkegyetlenebb érzés az volt, hogy mindenki, akit szeretett, erre a percre már elvesztette a belé vetett hitét, kivéve az édesanyját. Igazán róla kellett gondoskodnia. A második gondoskodás kedvezményezettje János apostol. Az Úr rábízza utolsó és örök kincsét, az édesanyját. Biztató jel, hogy az élve maradt szeretet mélyén János megtérését látta Mestere. Megváltónk jövőbe révedt szeme látta az Egyház egészét, titeket és engem is. Megváltónak utolsó kívánsága ott és akkor nem volt édes érzés, de az az utolsó csepp ecet volt az a keserű pirula, amit még le kellett nyelnie. A szeretetünkre volt szomjas, nem az ecetre. Majd jött a pecsét a nagy műre:„Beteljesedett.Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét”(30)
elmélkedés tizenharmadik rész
„Másokat megmentett, mondták, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja”
A gúnyolódók azonban gondolkodni nem tudtak. Nem jutott eszükbe, hogy Izajás próféta hétszáz évvel korábban erről beszélt:„Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem. Vérük így ruhámra fröccsent, egész öltözetem vérfoltos lett” (Iz 63,2-3) Eszükbe juthatott volna, ha ott és akkor egyáltalán gondolkodni tudtak volna, Izajásnak egy másik jövendölése is, amikor két gonosztevőt jobbról és balról mellette feszítették keresztre: „Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazulttá tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a gonoszokért”. (53,11-12) A kereszten függő Úrborzasztó kínokkal teli három órát szenvedett végig. Három kovácsolt vasszegen függött szent teste. Kezét és lábát ott szegezték át, ahol egy kötegben halad át a kéz- illetőleg a lábfejet éltető idegek. Ez az állandó idegfájdalom csak fokozódott, amint a mellkasát a légzés kényszere kitágította. Az ostorozáskor szétroncsolt hátizmok sebei pedig a szenvedést sokszorozták azzal, hogy a durván faragott keresztfán kellett csúszkálnia. A végtagok és izmok lassan merevgörcsbe rándultak. Közben szólt a kegyetlen kórus: „Ha te vagy a Messiás” Igen: Jézus mindenét szenvedéssé tette, hogy a világ bűneiért eleget szenvedjen. A sokszor imádkozott zsoltárrészletet idézte akkor, amikor már szinte elviselhetetlenné vált a szenvedése: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”(Mt 27,46) Ez a megrázó sóhaj sok lélekben azt az érzést keltheti, hogy netán Jézus bizalma megrendült a Mennyei Atyában. Pedig ez is egyike volt a megrázó vezeklésnek: a könnyelműen összegyűjtött bűnök láttán a vétkes lélekben a kísértő köpönyeget fordít: most már, mivel elhagytad az Istent, hiába remélsz benne, mert Ő is elhagyott téged. Már a pokol tulajdona vagy, nincs többé reményed! Ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban is kell az egyedül segítő, megváltó szeretet-nyilatkozat. Csaknem kétezer év múlva a több órás interjúban fogalmazza meg maga az Atya: „Mindazok, akik Atya néven szólítanak, még ha egyetlen egyszer is, nem fognak elveszni, hanem biztosak lesznek örök életükben a választottak társaságában”(Az Atya szól, gyermekeihez 49 old.) A szenvedés csúcspontjában történt: „Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Aztán a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád! Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,25-27) Jézustól minden elvettek már. A legkegyetlenebb érzés az volt, hogy mindenki, akit szeretett, erre a percre már elvesztette a belé vetett hitét, kivéve az édesanyját. Igazán róla kellett gondoskodnia. A második gondoskodás kedvezményezettje János apostol. Az Úr rábízza utolsó és örök kincsét, az édesanyját. Biztató jel, hogy az élve maradt szeretet mélyén János megtérését látta Mestere. Megváltónk jövőbe révedt szeme látta az Egyház egészét, titeket és engem is. Megváltónak utolsó kívánsága ott és akkor nem volt édes érzés, de az az utolsó csepp ecet volt az a keserű pirula, amit még le kellett nyelnie. A szeretetünkre volt szomjas, nem az ecetre. Majd jött a pecsét a nagy műre:„Beteljesedett.Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét”(30)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése