Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. szeptember 13., kedd

A pápa imája a közép-afrikai Gabon megbékéléséért



A pápa imája a közép-afrikai Gabon megbékéléséért


A gaboni ellenzéki vezető támogatóinak tüntetése
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa arra kérte a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy imádkozzanak a súlyos politikai válsággal küzdő közép-afrikai országért, Gabonért. A Szentatya az Úr oltalmába ajánlotta az elmúlt napok összecsapásainak áldozatait és hozzátartozóikat. A pápa csatlakozik a szeretett afrikai ország püspökeihez, és arra szólítja fel a szemben álló feleket, hogy utasítsák vissza az erőszak minden formáját, mindig a közjót tartva szem előtt. Arra buzdít mindenkit, különösen a katolikusokat, hogy legyenek a béke építői a párbeszédben, a testvériségben, tiszteletben tartva a törvényességet.
A közép-afrikai országban az augusztus 27-én megtartott elnöki választások után törtek ki a zavargások. A tüntetők nem fogadják el Ali Bongo győzelmét, aki mindössze 1,5 %-os előnnyel nyerte meg a választást ellenfelével, Jean Ping ellenzéki vezetővel szemben. Az összecsapások következtében többen meghaltak, több száz tüntetőt letartóztattak.
Boldog Władysław Bukowiński tanúságtétele
Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy vasárnap Karagandában a boldogok sorába iktatták Władysław Bukowiński lengyel  katolikus papot, Kazahsztán apostolát, akit a szovjet kommunista rezsim hite miatt üldözött. „Mennyit szenvedett ez az ember! – mondta a pápa, majd ezekkel a szavakkal méltatta az új boldog életszentségét: „Mindig nagy szeretettel volt a leggyengébbek és a legnagyobb szükséget szenvedők iránt. Tanúságtétele mintegy összfoglalata volt a testi-lelki irgalmassági cselekedeteknek”.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése