Jézus, az elutasított Megváltó
Jézus nyilvános működése idején fokozatosan fedte fel istenemberi létét és messiási küldetését. Nem követelt magának előjogokat. Harminc éves koráig egyszerű iparosként dolgozott. Hagyta, hogy az emberek, köztük tanítványai, maguk ismerjék fel benne az Isten rég megígért küldöttét. Amikor azonban már sokat tanított, tanítása igazsága mellett rengeteg csodát művelt, akkor már joggal elvárhatta, hogy higgyenek neki. Kimondottan bántotta, hogy galileai lakos lévén megtagadják tőle még a lehetőségét is annak, hogy próféta lehessen. Még inkább fájt neki, hogy azzal vádolták meg, hogy a sátánnak, Isten ősi ellenségének, a barátja, az ő erejével űzi ki a megszállott emberekből az ördögöket. A különféle vádaskodások, viták nem okoztak szellemi nehézséget, de az ellenfelek szívében élő, általa jól ismert gyűlölet, a személyének gyökeres elutasítása fájdalmas volt a számára. Különösen nehezére esett, hogy népe Isten által kijelölt vezetői mereven elutasították. Miután Péter az apostolok nevében megvallotta, hogy Ő az élő Isten Fia, ez alkalmat szolgáltatott, hogy küldetése csúcsát, megváltó szenvedését és halálát bejelentse, ennek hátterét kinyilvánítsa. „Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, megölik, de harmadnap föltámad”(Mt 16,21) Miért volt ez annyira kemény fájdalom? Mert az egész ószövetségi Szentírás eljövetelének az előkészítésére íratott, az említett elöljárók és szervek feladata volt, hogy minden időben figyeljék az eseményeket, ha a Messiás jelentkezik, akkor a messiási jövendölések alapján ismerjék Őt fel, adják át neki főhatalmukat. Mindezt a mindenkori főpapnak kellett szívén viselnie. Jézusnak nagyon fájt, hogy ennek ellentétét tapasztalta. Valamennyiük súlyos tévedése, jogosnak tűnő kifogása volt Jézussal szemben, hogy názáreti, márpedig a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie. Kisebb jelentőségű dolgokban is elvárható a körültekintés a bírói gyakorlatban. Ebben az esetben a mulasztás semmivel sem menthető Gyűlölték Jézust és ez kiváló alibit jelentett, de akkor és utólagosan semmiféle felmentést nem ad számukra. Mivel nem Jézus feladata volt a kérdések feltevése, a rosszindulaton nem könnyített. Az Úr lelki szenvedései közé tartozott, hogy az elfogására tett több sikertelen kísérlet után ellenségei nemtelen módszerhez folyamodtak. Kiadták a parancsot, hogy aki tud Jézus tartózkodási helyéről, jelentse fel és méltó pénzjutalomban részesül. Mintha köztörvényes bűnöző lenne. Ennek a kísérletnek meglett az eredménye, ami Jézus egyik legnagyobb fájdalmát jelentette. Egyetlen ember vállalkozott arra, hogy elárulja, hol lehet elfogni Jézust. Ez az egyik apostol, a karióti férfi, Júdás volt. Jézus kezdettől fogva, tudta ezt mégis megrendült a lelke, amikor ténylegesen bekövetkezett.
Jézus nyilvános működése idején fokozatosan fedte fel istenemberi létét és messiási küldetését. Nem követelt magának előjogokat. Harminc éves koráig egyszerű iparosként dolgozott. Hagyta, hogy az emberek, köztük tanítványai, maguk ismerjék fel benne az Isten rég megígért küldöttét. Amikor azonban már sokat tanított, tanítása igazsága mellett rengeteg csodát művelt, akkor már joggal elvárhatta, hogy higgyenek neki. Kimondottan bántotta, hogy galileai lakos lévén megtagadják tőle még a lehetőségét is annak, hogy próféta lehessen. Még inkább fájt neki, hogy azzal vádolták meg, hogy a sátánnak, Isten ősi ellenségének, a barátja, az ő erejével űzi ki a megszállott emberekből az ördögöket. A különféle vádaskodások, viták nem okoztak szellemi nehézséget, de az ellenfelek szívében élő, általa jól ismert gyűlölet, a személyének gyökeres elutasítása fájdalmas volt a számára. Különösen nehezére esett, hogy népe Isten által kijelölt vezetői mereven elutasították. Miután Péter az apostolok nevében megvallotta, hogy Ő az élő Isten Fia, ez alkalmat szolgáltatott, hogy küldetése csúcsát, megváltó szenvedését és halálát bejelentse, ennek hátterét kinyilvánítsa. „Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, megölik, de harmadnap föltámad”(Mt 16,21) Miért volt ez annyira kemény fájdalom? Mert az egész ószövetségi Szentírás eljövetelének az előkészítésére íratott, az említett elöljárók és szervek feladata volt, hogy minden időben figyeljék az eseményeket, ha a Messiás jelentkezik, akkor a messiási jövendölések alapján ismerjék Őt fel, adják át neki főhatalmukat. Mindezt a mindenkori főpapnak kellett szívén viselnie. Jézusnak nagyon fájt, hogy ennek ellentétét tapasztalta. Valamennyiük súlyos tévedése, jogosnak tűnő kifogása volt Jézussal szemben, hogy názáreti, márpedig a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie. Kisebb jelentőségű dolgokban is elvárható a körültekintés a bírói gyakorlatban. Ebben az esetben a mulasztás semmivel sem menthető Gyűlölték Jézust és ez kiváló alibit jelentett, de akkor és utólagosan semmiféle felmentést nem ad számukra. Mivel nem Jézus feladata volt a kérdések feltevése, a rosszindulaton nem könnyített. Az Úr lelki szenvedései közé tartozott, hogy az elfogására tett több sikertelen kísérlet után ellenségei nemtelen módszerhez folyamodtak. Kiadták a parancsot, hogy aki tud Jézus tartózkodási helyéről, jelentse fel és méltó pénzjutalomban részesül. Mintha köztörvényes bűnöző lenne. Ennek a kísérletnek meglett az eredménye, ami Jézus egyik legnagyobb fájdalmát jelentette. Egyetlen ember vállalkozott arra, hogy elárulja, hol lehet elfogni Jézust. Ez az egyik apostol, a karióti férfi, Júdás volt. Jézus kezdettől fogva, tudta ezt mégis megrendült a lelke, amikor ténylegesen bekövetkezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése