Nagyböjt 2. hete csütörtök
Jer, 17,5-10; Lk 16,19-31
„Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, bársonyba öltözködött, és minden napfényes lakomát rendezett”
Jézus példabeszéde úgy indul, mintha Üdvözítőnk mesélni akarna. Az sem lenne baj, ha Urunk vigasztalásul tanítómesét mondana az, akkor és a történelemben mindig élő szegény, nyomorult tömegnek. A mesék mondanivalója ugyanis mindig igaz: a becsületes, de szegény ember hiába törekszik, saját erejével nem sokra megy, nem tud nyomorából kiszabadulni. Elindul szerencsét próbálni. A gonoszok ellen küzdve előbb-utóbb melléje szegődik a szerencse, győz a gonoszokon, és itt a földön megkapja bátorsága és becsületessége jutalmát. A mese az igazságról szól: a magja igaz, de valóság tartalma semmi, vagy minimális. Itt Jézus nem mesét mond, hanem példabeszédet. Ebben az igazság nem a nem-létező erők, hanem a nagyon is létező ördögi gonoszság és az isteni erény harcol. A harcnak nem a földi örömök, hanem a túlvilági igazságszolgáltatás adja meg a megoldást. A főszereplő dúsgazdag még nevet sem érdemel, a szegény koldus pedig Jézus jó barátjának a nevével él és üdvözül. A dúsgazdagnak nem bűne, hogy öt testvéréhez hasonlóan neki is igen jól megy a sorsa. A történet szerint sosem dolgozik. Amikor kidobja az ágy, várja a gazdagok kényelme: fürdőszoba, kiszolgálás, főúri ruhák és pazar lakomák. Ebédlője ajtaja a térre nyílik, hadd lássa a pórnép, hogy élnek az urak. Ne csak lássa, milyen a jólét, hanem szenvedje is meg: aki csak benéz, gyorsan tovább inal, vigye magával a bosszús dühöngést: a mulatozóknak miért van munka nélkül is ilyen jólétük, neki és más szerény polgárnak pedig évente egy-két jó napja. Ezek a gyorsan tovatűnők még jobban járnak, mint a szerencsétlen Lázár nevű koldus. Ő már elvánszorogni sem tud. Nincs hozzá jártányi ereje sem. A nyitott ajtó előtt megcsapja, és szinte őrületbe kergeti a finom ételek illata. Nem azokból kér egy falatot, hanem a leesett vagy ledobott csontokért rimánkodik, ami a szerencsés kutyák jussa. Még éhesebben és porig alázva elvánszorog az ajtó elől, aztán pár lépéssel odább összeesik. Meghal. A kutyák sebeit nyalják, majd ingyen eltemetik. A túlzott jólét még gyorsabban végez a dáridózó gazdaggal. Ő a pokol bűzös és perzselő tüzébe pottyan. Iszonyú szenvedése közepette a pokol tornácára téved a tekintete. És akkor megérti az élet általános törvényét, mert Ábrahám, minden zsidók ősapja, kebelén dédelgetve az elegáns Lázárt, megmagyarázza: Te odafönt rengeteg jót kaptál. Azért kaptad, hogy bőven tudj adni a szegényeknek is, és így a jóságban kiegyenlítődjék a tömegek sorsa. Így bevégeztetett: Hosszan dőzsöltél, szívtelen és buta voltál, örök pokolban szenvedsz. Lázár semmit sem kapott tőled és rokonaidtól, akik szintén dőzsöltek és szörnyen buták voltak, ők is oda fognak jutni, ahol te gyötrődsz. Az emberi élet a gondoskodó szeretet próbája. Csak egyszeri lehetőség.
Jer, 17,5-10; Lk 16,19-31
„Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, bársonyba öltözködött, és minden napfényes lakomát rendezett”
Jézus példabeszéde úgy indul, mintha Üdvözítőnk mesélni akarna. Az sem lenne baj, ha Urunk vigasztalásul tanítómesét mondana az, akkor és a történelemben mindig élő szegény, nyomorult tömegnek. A mesék mondanivalója ugyanis mindig igaz: a becsületes, de szegény ember hiába törekszik, saját erejével nem sokra megy, nem tud nyomorából kiszabadulni. Elindul szerencsét próbálni. A gonoszok ellen küzdve előbb-utóbb melléje szegődik a szerencse, győz a gonoszokon, és itt a földön megkapja bátorsága és becsületessége jutalmát. A mese az igazságról szól: a magja igaz, de valóság tartalma semmi, vagy minimális. Itt Jézus nem mesét mond, hanem példabeszédet. Ebben az igazság nem a nem-létező erők, hanem a nagyon is létező ördögi gonoszság és az isteni erény harcol. A harcnak nem a földi örömök, hanem a túlvilági igazságszolgáltatás adja meg a megoldást. A főszereplő dúsgazdag még nevet sem érdemel, a szegény koldus pedig Jézus jó barátjának a nevével él és üdvözül. A dúsgazdagnak nem bűne, hogy öt testvéréhez hasonlóan neki is igen jól megy a sorsa. A történet szerint sosem dolgozik. Amikor kidobja az ágy, várja a gazdagok kényelme: fürdőszoba, kiszolgálás, főúri ruhák és pazar lakomák. Ebédlője ajtaja a térre nyílik, hadd lássa a pórnép, hogy élnek az urak. Ne csak lássa, milyen a jólét, hanem szenvedje is meg: aki csak benéz, gyorsan tovább inal, vigye magával a bosszús dühöngést: a mulatozóknak miért van munka nélkül is ilyen jólétük, neki és más szerény polgárnak pedig évente egy-két jó napja. Ezek a gyorsan tovatűnők még jobban járnak, mint a szerencsétlen Lázár nevű koldus. Ő már elvánszorogni sem tud. Nincs hozzá jártányi ereje sem. A nyitott ajtó előtt megcsapja, és szinte őrületbe kergeti a finom ételek illata. Nem azokból kér egy falatot, hanem a leesett vagy ledobott csontokért rimánkodik, ami a szerencsés kutyák jussa. Még éhesebben és porig alázva elvánszorog az ajtó elől, aztán pár lépéssel odább összeesik. Meghal. A kutyák sebeit nyalják, majd ingyen eltemetik. A túlzott jólét még gyorsabban végez a dáridózó gazdaggal. Ő a pokol bűzös és perzselő tüzébe pottyan. Iszonyú szenvedése közepette a pokol tornácára téved a tekintete. És akkor megérti az élet általános törvényét, mert Ábrahám, minden zsidók ősapja, kebelén dédelgetve az elegáns Lázárt, megmagyarázza: Te odafönt rengeteg jót kaptál. Azért kaptad, hogy bőven tudj adni a szegényeknek is, és így a jóságban kiegyenlítődjék a tömegek sorsa. Így bevégeztetett: Hosszan dőzsöltél, szívtelen és buta voltál, örök pokolban szenvedsz. Lázár semmit sem kapott tőled és rokonaidtól, akik szintén dőzsöltek és szörnyen buták voltak, ők is oda fognak jutni, ahol te gyötrődsz. Az emberi élet a gondoskodó szeretet próbája. Csak egyszeri lehetőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése