Nagyböjt 2 hete szombat
Mik 7, 14-15. 18-20; Lk 15, 1-3. 11-32
„Erre szétosztotta köztük vagyonát”
Fiatal koromban ezt a példabeszédet egyértelműen a tékozló fiúról szóló példabeszédnek nevezték. A történetnek hőse, igaz, negatív hőse, a gazdag ember fiatalabbik fia volt. A szigorú becsület, munkaszeretet, szülők iránti szeretet és engedelmesség világában kicsit szívbizsergető eseménynek tűnt a vagyonát kezelő apa tisztes házában a fiatalabb fiú rend ellen lázadó mokány alakja. A két fiú közül az idősebbik, az elsőszülött, a család szemefénye, a vagyon felének jövendő örököse, megérti az ősi szokásokat, elfogadja, hogy neki példát kell adnia az utána sorakozó kisebb testvéreinek, akik majd annyit örökölnek közösen, akárhányan lesznek, mint ő egyedül. Ezért engedelmes, tisztelettudó, rengeteget dolgozik, és őrizkedik a kikapós életviteltől. Aztán csak egy öcsi született utána. A példabeszédben nem esik szó az édesanyáról. Talán korán meghalt, ezért nem gyarapodott a család létszáma, holott abban az időben a viszonylagos jólét és hosszú emberi élet mellett a sok gyerek volt a boldogság harmadik fokmérője. Az édesapa szerethette nagyon a feleségét, ezért nem nősült újra. Inkább egyedül nevelte fiait. Esetleg ezért látszott ifjabb fia iránt kevésbé szigorúnak. Ő aztán ki is használta apja jóságát, és olyan kéréssel állt elő, amelyet jól nevelt fiatal soha meg nem tett volna: Kikérte örökségét, holott tudta jól, hogy örökség csak az édesapa halála után van. A korábbi ilyen irányú kérés szinte merényletnek számított a családban. Az apa, pedig szétosztotta köztük vagyonát.A csélcsap ifjú elköltözött messze földre, hogy ne legyen gátja szórakozásainak a nagyszerű apa és a szorgos báty. Nyugodtan akarta játszani a nagyurat, a bonvivánt. A történet ismerős befejezést nyert
A történetet elmélyülten olvasó és róla elmélkedő hívő, pedig lassan rádöbben, hogy ez a példabeszéd az apai szeretetről szól igazán. A tékozló fiú apja alakjában maga a mennyei Atya lép elénk. Odahozza Jézus, az engedelmes Fiú, aki maga mellé fogadta testvérnek Atyja tékozló fiait, a bűnbeesett embereket, akik egy gazember lázadó sátán kísértésére beugranak a csőbe, nem lesz elég nekik az apai ház mérhetetlen kincse, le akarják taszítani Istent, hogy helyette ők legyenek az erkölcsi norma, akik majd megmutatják, milyen nagyszerű az Istentől elpártolt, szabadelvű világpolgár. Amikor rádöbbennek, hogy nem istenek lettek lázadásukkal, hanem mindent tönkretevő nyomorultak, akkor Isten nemcsak Atyjuk maradt, hanem drága, mindig engedelmes Egyszülöttét ennek a bűnös embernek olyan testvérévé tette, aki elhagyja a mennyországot, és itt a földön önmagát adja rettenetes szenvedések árán áldozatul a kereszt oltárán. Ő látja, érti, hogy milyen gyenge, gyarló teremtmény az ember, mégis vállalja elkallódott testvéreit, örül annak, hogy Atyja az elherdált örökség helyett nagy lakomát rendez, isteni Fiát adja borjak húsa helyett ünnepi vacsorának, és Ő, Jézus a morgolódó mostohatestvéreket kioktatva bízik abban, hogy felnőnek melléje, és édestestvérként keblükre ölelik Atyjukhoz hasonlóan a megtérő bűnösöket.
Mik 7, 14-15. 18-20; Lk 15, 1-3. 11-32
„Erre szétosztotta köztük vagyonát”
Fiatal koromban ezt a példabeszédet egyértelműen a tékozló fiúról szóló példabeszédnek nevezték. A történetnek hőse, igaz, negatív hőse, a gazdag ember fiatalabbik fia volt. A szigorú becsület, munkaszeretet, szülők iránti szeretet és engedelmesség világában kicsit szívbizsergető eseménynek tűnt a vagyonát kezelő apa tisztes házában a fiatalabb fiú rend ellen lázadó mokány alakja. A két fiú közül az idősebbik, az elsőszülött, a család szemefénye, a vagyon felének jövendő örököse, megérti az ősi szokásokat, elfogadja, hogy neki példát kell adnia az utána sorakozó kisebb testvéreinek, akik majd annyit örökölnek közösen, akárhányan lesznek, mint ő egyedül. Ezért engedelmes, tisztelettudó, rengeteget dolgozik, és őrizkedik a kikapós életviteltől. Aztán csak egy öcsi született utána. A példabeszédben nem esik szó az édesanyáról. Talán korán meghalt, ezért nem gyarapodott a család létszáma, holott abban az időben a viszonylagos jólét és hosszú emberi élet mellett a sok gyerek volt a boldogság harmadik fokmérője. Az édesapa szerethette nagyon a feleségét, ezért nem nősült újra. Inkább egyedül nevelte fiait. Esetleg ezért látszott ifjabb fia iránt kevésbé szigorúnak. Ő aztán ki is használta apja jóságát, és olyan kéréssel állt elő, amelyet jól nevelt fiatal soha meg nem tett volna: Kikérte örökségét, holott tudta jól, hogy örökség csak az édesapa halála után van. A korábbi ilyen irányú kérés szinte merényletnek számított a családban. Az apa, pedig szétosztotta köztük vagyonát.A csélcsap ifjú elköltözött messze földre, hogy ne legyen gátja szórakozásainak a nagyszerű apa és a szorgos báty. Nyugodtan akarta játszani a nagyurat, a bonvivánt. A történet ismerős befejezést nyert
A történetet elmélyülten olvasó és róla elmélkedő hívő, pedig lassan rádöbben, hogy ez a példabeszéd az apai szeretetről szól igazán. A tékozló fiú apja alakjában maga a mennyei Atya lép elénk. Odahozza Jézus, az engedelmes Fiú, aki maga mellé fogadta testvérnek Atyja tékozló fiait, a bűnbeesett embereket, akik egy gazember lázadó sátán kísértésére beugranak a csőbe, nem lesz elég nekik az apai ház mérhetetlen kincse, le akarják taszítani Istent, hogy helyette ők legyenek az erkölcsi norma, akik majd megmutatják, milyen nagyszerű az Istentől elpártolt, szabadelvű világpolgár. Amikor rádöbbennek, hogy nem istenek lettek lázadásukkal, hanem mindent tönkretevő nyomorultak, akkor Isten nemcsak Atyjuk maradt, hanem drága, mindig engedelmes Egyszülöttét ennek a bűnös embernek olyan testvérévé tette, aki elhagyja a mennyországot, és itt a földön önmagát adja rettenetes szenvedések árán áldozatul a kereszt oltárán. Ő látja, érti, hogy milyen gyenge, gyarló teremtmény az ember, mégis vállalja elkallódott testvéreit, örül annak, hogy Atyja az elherdált örökség helyett nagy lakomát rendez, isteni Fiát adja borjak húsa helyett ünnepi vacsorának, és Ő, Jézus a morgolódó mostohatestvéreket kioktatva bízik abban, hogy felnőnek melléje, és édestestvérként keblükre ölelik Atyjukhoz hasonlóan a megtérő bűnösöket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése