Karácsonyi idő
Fiacskáim, senki meg ne csaljon titeket!
A szeretet ébredésének első jelei közt van a vágy,
hogy meglássuk azt a helyet, ahol lakik, akit szeretünk. Ahhoz, hogy
bebocsátást nyerjünk szívének hajlékába, előbb otthonába kell belépnünk.
A mai Evangélium felbátorít arra, hogy elmenjünk oda,
ahol Jézus élt, oda, ahol megszületett, és vele maradjunk. Nekünk még
messzebbre kell visszamennünk, mint Jézus kortársainak: a betlehemi istállóba.
Akinek van kisgyermeke, kis unokája vagy kistestvére, aki már tapasztalatot
szerzett arról, hogyan lehet találkozni egy újszülöttel az emberi együttlét
gyönyörűséges szegénységében, az könnyen el tudja képzelni, hogyan lehet a most
született kis Jézussal lenni. Karunkba vehetjük, átölelhetjük, megcirógathatjuk
az arcát. Szólhatunk hozzá vagy énekelgethetünk neki, s ő megérti a szavakon
túli mélységes üzenetet, a tekintetedben, hangodban, mozdulataidban kifejeződő
szeretetedet. Isten engedi, sőt maga akarja, hogy ilyen módon is vele
lehessünk.
Keresztelő János viszont már mint Isten Bárányára
mutat rá Jézusra, s Karácsony ragyogásában egyszerre jelen lesz valami
Nagypéntek sötétségéből. Szabad együtt látni ezt a kettőt, hiszen a
megtestesüléssel nem csupán a gyermeki kiszolgáltatottságot vállalta az Isten
Fia, hanem a halál keserűségét is. Emberré lett értünk, mert szeretett minket,
s nem vonja vissza szeretetét, nem függeszti fel emberségét akkor sem, ha ez az
életébe kerül. Aki értünk született, kész meghalni is értünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése