Kidunaiai Szent Ábrámiosz
Szent Ábrámiosz
atya.
Mint istenfélő szülők
gyermeke, korán megszerette a templomok látogatását, és ott a Szentírás szavait
hallgatni. Szülei sok unszolására házasságot kötött. A nyolcadik napra azonban
elhagyta szülei házát, feleségét és a pusztába ment, hogy ott magányos életet
éljen. Böjtökkel és sok lelki harccal öldökölte a testi rossz szenvedélyeket.
Ennek következtében kitűnt jóságával, igazságosságával, tisztaságával. Híre
messzire elterjedt. A közelében volt egy nagy falu. Lakosai pogányok voltak. A
püspök hiába küldött hozzájuk papokat, szerzeteseket és más egyháziakat, nem
tudta őket a keresztény hitre téríteni. Amikor Ábramioszról hallott, magához
hivatta és annak a falunak papjává szentelte. Három éven keresztül fáradozott
köztük. Sok szenvedést és gúnyolódást is elviselt közöttük. Egyszer félholtan a
közeli erdőbe vonszolták. A szent atya megújult erővel folytatta térítő
munkáját, semmi nem tudta gyengíteni áldozatkész buzgóságát. Isten azzal
jutalmazta meg fáradságát, hogy a pogány lakosok felismerték az igaz Isten
küldöttjét. Mindnyájan megkeresztelkedtek. Ez után Ábrámiosz újra visszatért
magányába, és 360 körül békében elhunyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése