Az élet igéje – 2018. november
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.
„Nézd,
az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek
hozzá, vele eszem, ő meg velem.” (Jel 3,20)
Gyakran
halljuk, hogy kopognak az ajtón. Lehet, hogy a postás az, vagy a szomszéd,
esetleg a gyermekünk barátja, de az is lehet, hogy valaki ismeretlen. Vajon mit
akarhat? Vajon elég óvatosak vagyunk-e, ha ajtót nyitunk és beengedjük otthonunkba,
akit nem ismerünk jól?
Isten
igéje a Jelenések könyvében mégis a váratlan vendég befogadására hív.
A keresztények sokat okulhatnak ebből a könyvből, szerzője a laodíceai ősegyháznak ír az Úr Jézus nevében, aki szeretetből meghalt és föltámadt minden emberi teremtményért.
A keresztények sokat okulhatnak ebből a könyvből, szerzője a laodíceai ősegyháznak ír az Úr Jézus nevében, aki szeretetből meghalt és föltámadt minden emberi teremtményért.
Tekintéllyel
szól, mely ebből a szeretetből fakad. Dicséri, kiigazítja és meghívja a hívők
közösségét, hogy fogadják el az Úr hathatós segítségét, amelyet azoknak kínál,
akik készek felismerni az ő hangját, és „ajtót nyitnak” neki.
„Nézd,
az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek
hozzá, vele eszem, ő meg velem.”
Ma is
úgy, mint egykor, az egész keresztény közösséget arra hívja, hogy győzzük le a
félelmeinket, a megosztottságot, téves meggyőződéseinket, hogy nyitva álljon
ajtónk Jézus érkezésére. Ő ugyanis mindennap más „ruhában” mutatkozik: a
mindennapos szenvedésekben, a meggyőződésünkhöz való hűség nehézségeiben,
életünk fontos döntéseinek kihívásaiban, de mindenekelőtt az emberekben,
akikkel a nap folyamán találkozunk.
Ez
egyben személyes meghívás is, hogy megálljunk egy meghitt pillanatban Jézussal,
mint egy baráttal, az est csendjében, és asztalhoz üljünk: ez a legalkalmasabb
idő arra, hogy figyelmesen és nagyon nyitottan beszélgetni kezdjünk vele.
Hallgattassuk
el a zajokat, hogy felismerjük és meghalljuk a hangját, a Lelkét. Egyedül Ő
képes felszabadítani bennünket félelmeink alól, és segít megnyitni a szívünk
ajtaját.
Chiara
Lubich így beszél a tapasztalatáról: „Mindent el kell hallgattatni magunkban
ahhoz, hogy felfedezzük bensőnkben a Lélek Hangját. Úgy kell felszínre hozni
ezt a Hangot, mintha egy gyémántot emelnénk ki a sárból: meg kell tisztogatni,
meg kell mutatni, és kellő időben oda kell ajándékozni, mert Szeretet, és a
Szeretetet ajándékozásra való: olyan, mint a Tűz, mely ha szalmával vagy valami
mással érintkezik, lángra lobban, különben pedig kialszik. Növekednie kell
bennünk a Szeretetnek, és ki kell áradnia.”(1)
Ferenc
pápa azt mondja: „A Szentlélek ajándék, ő belénk költözik, és gyümölcsözővé
teszi életünket úgy, hogy ezt az ajándékot továbbadhassuk másoknak. […] A
Szentlélek működésének az a következménye, hogy már nem saját énünket tartjuk
életünk középpontjának, hanem megnyílunk a közösség „mi”-jére: befogadunk, hogy
adjunk. Nem mi vagyunk a középpontban: mi eszközei vagyunk az ajándéknak mások
számára.” (2)
„Nézd,
az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek
hozzá, vele eszem, ő meg velem.”
Az
evangéliumra jellemző kölcsönös szeretettel a keresztények is olyanok lehetnek,
mint Ő, Isten jelenlétéről tehetnek tanúságot napjainkban is.
Egy
fiatalasszony meséli: „Váratlanul felhív a férjem, hogy egy unokahúga, akivel
csak évente egyszer, futólag találkozunk, a segítségünket kéri. Már egy ideje
konfliktusok vannak közte és a barátja között, akivel együtt él, de most végleg
összevesztek, és szeretne elköltözni tőle. Persze, segítünk az
albérletkeresésben, válaszolom, de némi beszélgetés után kiderül, hogy az
unokahúga már másnap jönne, és arra gondolt, hogy hozzánk. Csak amíg nem talál
albérletet. Első pillanatban sokkol ez a kérés, és csak az ellenérvek jutnak
eszembe: van egy kialakult életritmusunk, három gyerekünkből egy még totyogó,
egy szobát akkor teljesen át kellene adnunk neki, ahová pont most költöztettük
be a legnagyobb gyereket. Ágyunk sincs elég. Hogy fog ez működni? De a férjem
emlékeztet: nincs más rokona ebben a városban. Ki segítsen, ha nem mi? Röviden
imádkozunk és amikor leteszem a telefont, már jönnek is a megoldási ötletek:
vagy egy szivacsunk, azon tud aludni; ha kipakolunk egy polcról, tudja hová
tenni a ruháit. Másnap megérkezett, és végül két hónapig maradt. Sok mindennapi
lemondással és alkalmazkodással járt ez az időszak, de ajándék is volt, mert
sokat játszott a gyerekekkel, és mi is jobban megismerhettük őt.”
Mindannyian
meg vagyunk hívva, hogy ajtót nyissunk az Úrnak, aki kopog, hogy aztán vele
együtt elmenjünk azokhoz, akik mellettünk élnek.
1. C.
Lubich, Lo Spirito Santo è l'Amore, 1949. szeptember 12., in Collegamento CH,
2006. június
2. Ferenc pápa, általános kihallgatás, Róma, 2018. június 6.
2. Ferenc pápa, általános kihallgatás, Róma, 2018. június 6.
Letizia
Magri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése