Évközi 30. hét hétfő

Évközi 30. hét hétfő

Van egy mondás, mely szerint ha egy emberi kapcsolat, mondjuk, barátság megsebződik, a két ember között egy láthatatlan húr megszakad. Újra össze lehet kötni, de a csomó ott marad, és a húr már soha többé nem ad olyan tiszta hangot, mint azelőtt. Találó ez a hasonlat, s jól kifejezi az emberek közti megbocsátás és újrakezdés korlátait. Az ilyen emberi megbocsátást, annak összes álságos és hazug, hősi és szép formáival együtt azonban fényévnyi távolság választja el attól az abszolút eredeti megbocsátástól, ahogyan Isten bocsátott meg nekünk Krisztusban.

Dacára minden jó szándéknak és elfogulatlanságra törekvésnek soha nem tudunk teljesen visszahelyezkedni abba az eredeti helyzetbe, amelyben a sértés, sérülés történt. Persze ez nem is csoda, hiszen saját kontextusunkat sem ismerjük teljesen még a jelen pillanatban sem, hogyan is ismerhetnénk múltunk egy-egy eseményének egész összefüggésrendszerét, különösen is annak a testvérünknek a vonatkozásában, aki abban az eseményben velünk együtt részt vett? Ezért kijelenthetjük, hogy veszélyes, mi több, reménytelen Isten nélkül menni vissza a múltba, mert csak egyedül ő ismeri cselekedeteink mindenkori kontextusát, s egyedül ő képes úgy megbocsátani, hogy a sértőt és a sértettet egyaránt az isteni irgalmasság világába emeli, és mindenestül új jövőt nyit előttük.

Mennyei Atyánk, hála Neked, hogy Te nem csomót kötöttél az általunk elszakított szálra, hanem Krisztus kereszthalálának érdemeiért, a Szentlélek által újjáteremtve új, az előzőnél sokkal jobb minőségű, tartósabb és szebb hangzású húrt adtál a helyébe. Add meg, kérünk, jóságosan, hogy mi magunk is új teremtménnyé lévén a Te irgalmad valóságában éljünk, s így képesek legyünk testvéreinknek is felajánlani, hogy kapcsolatunk ebbe az újjáteremtett világba emelkedjék. Segíts kegyelmeddel, hogy irgalmadat mind jobban befogadva tovább tudjunk szeretni, akár viszonzatlanul is, mindaddig, míg el nem érkezik országod, ahol nem lesz más, csak tökéletes, teljes, kölcsönös szeretet.