Az aleppói melkita érsek: Elismerés Magyarországnak és Orbán Viktornak
Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppó görögkatolikus érseke a
Vatikáni Rádió olasz adásának adott interjújában beszámolt a
segélyprogramokról, amelyekkel a városban maradt keresztény családokat
támogatják.
A
polgárháború évei után Aleppóban a keresztény közösségek 2018 elejétől fogva
megkezdték az újjáépítést, amely bizalmat és reményt kelt és segíti a kiengesztelődést
is. A bombázások idején megsérült görög melkita székesegyház újjáépítése körül
fellendült az élet, felépítettek egy élelmiszerellátó központot, amely naponta
több mint 120 családot segít és egy orvosi központot is, amely 11 különféle
szakterületen kínál szolgáltatásokat. 186 család kap segélyeket az
egyházmegyétől újszülötteik neveléséhez. Az előrelépés ellenére még sokat kell
tenni ahhoz, hogy Szíria kisebbségei közé ismét visszatérjen a harmónia.
Jelenleg a helyi egyház erőfeszítései arra irányulnak, hogy megfékezze a
kivándorlást, amely a háború következtében megindult.
Megkezdődött az egyházi újjáépítés
„Úgy
gondoltam, nagyon fontos restaurálni és újjáépíteni a templomokat és az egyházi
struktúrákat, hogy bizalmat és reményt nyújtsunk a híveknek: vagyis hogy
maradunk és folytatjuk a munkát, többet teszünk majd, mint korábban” – kezdte
interjúját Jeanbart érsek. Így tehát a székesegyházzal kezdték a munkát, amely
nagyon megrongálódott, és keményen dolgoznak, hogy sikerüljön mielőbb
befejezni. Ezzel párhuzamosan az érsekség helyreállításán is munkálkodnak és
remélik, hogy 2019 elejére végeznek az újjáépítésével. Nagy lelkesedéssel
dolgoznak és az emberek örömmel látják, hogy ismét talpra állnak és haladnak
előre az egyház és az egyházmegye életében, valamint a tanúságtételben a
körülöttük élők körében.
Mindent megtesznek a fiatalok segítéséért
„Az
aleppói görögkatolikus egyházmegyében 12 templom található, amelyek közül 6
működik. Lelkipásztori központokkal is rendelkezünk” – tájékoztatott Jeanbart
érsek. Nagyon sok fiatal keresi fel őket és minden erőfeszítést megtesznek,
hogy mellettük álljanak, segítsék a gyermekeket, a felnőtt fiatalokat és az
újházasokat, hogy előre haladjon az életük. A papok, az érsek munkatársai, a mozgalmak
vezetői nagy hangsúlyt fektetnek a képzésükre is. Négy iskolával rendelkeznek,
amelyek sosem zártak be a háború idején sem. Szakképző intézeteket is
működtetnek, amelyeket szintén nem zártak be a nagy nehézségek ellenére sem.
Mindent megtesznek azokért, akik Aleppóban maradtak.
Erőfeszítések az elvándorlás ellen
„A
keresztények nagyon fontosak a szíriai társadalom szövete, a missziós és az
egyetemes egyház számára is” – fogalmazott Jeanbart aleppói melkita érsek. A
közel-keleti egyház jelenti a nyugati kereszténység eredetét. Ezért nagy
probléma az elvándorlás. Emiatt a főpásztor minden erejét a jövőben annak
szenteli, hogy segítse a helyben maradtakat és azokat, akik elmentek, hogy ha
akarnak, visszatérhessenek. Létrehoztak egy mozgalmat, amelynek a neve „Partir
pour rester” (Elindulni, hogy itt maradjanak). Mindent megtesznek, hogy
helyreállítsák a házakat és biztosítsák a legszükségesebbeket, hogy az emberek
otthonaikban maradhassanak. Pénzügyi segélyprogramot is indítottak, kölcsönt
biztosítanak a munka támogatására. A fiatal házasokat pedig segítik, hogy
tudjanak gyermeket vállalni. A megszületendő és megszületett gyermekek
támogatására is vannak segélyeik a fogantatástól négy éves korig. „Az utóbbi
két évben már közel 200 gyermek született. Korábban nem mertek gyermeket
vállalni a háborús helyzetben, kereset és munka nélkül, ami nagyon aggasztó
volt...” – hangsúlyozta a melkita érsek.
Elismerés Lengyelországnak és Magyarországnak
A tervek
szerint három hónap múlva elkészül egy 66 lakásból álló épület és folyik a
helyreállítása közel száz otthonnak, amelyeket korábban elhagytak, mert
veszélyes környékké vált a terület. „Különösen köszönetet kell mondanunk
Lengyelországnak, amely nagyon sokat segít – a lengyel Caritas által –, de más
szervezeteknek is, mint a Keleti Művek (L’Oeuvre d’Orient), a Szükséget
Szenvedő Egyház.
“
Elismerés kell, hogy illesse Magyarországot, Orbán Viktor urat, aki segít és
jelentős módon segített bennünket az elmúlt évben, mert igazán kifejezésre
juttatta valódi érdeklődését az aleppói, a szíriai keresztények iránt. ”
Aztán a
Vatikán is, amely egyes szervezeteket arra ösztönöz, hogy segítsen minket. De
vannak olyan szervezetek is, amelyek azt gondolják, hogy jót tesznek, úgy
segítve a mieinket, hogy elmenjenek, emigráljanak: tévednek! Mégha jók is a
szándékaik, de hibáznak és nagy kárt okoznak nekünk. Ezek a szervezetek,
amelyek azt gondolják, hogy segítenek azzal, hogy híveinket emigrálásra
ösztönzik, szeretném, ha tudnák, hogy igen nagy rosszat tesznek, szenvedést
okoznak nekünk, és nagy hibát vétenek az egyház és az egyház állandó
megmaradása ellen ebben az országban, a világ e részén, ahol az egyház
született. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de meg kell mondanom” –
nyomatékosította Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppó görögkatolikus érseke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése