Martin Luther King lányának tanúságtétele: Korábban minden fehér férfit gyűlöltem
Idén 32. alkalommal szervezte meg a Sant’Egidio közösség a vallási vezetők nemzetközi béketalálkozóját. A „Béke hídjai” mottóval megrendezett bolognai találkozón Bernice King olasz fiataloknak beszélt édesapjáról és az erőszakmentesség filozófiájáról.
Stefano
Orlando, a Sant’Egidio közösség tagja vezette a beszélgetést, aki, miután
megnézték a videofelvételt King híres beszédéről, elmondta: Martin Luther
Kingnek volt egy álma a békéről. A béke ma is nagyon távolinak látszik, szinte
lehetetlennek. Számos háború tart hosszú évek óta, mert túl kevesen hisznek a
békében. Ki hisz ma a szíriai békében? Növekednek a feszültségek, az emberek
félnek egymástól, bezárkóznak a másik előtt, a menekültek előtt.
A
bolognai expó egyik termében megrendezett beszélgetésre összegyűlt fiatalokat
arra buzdította, építsenek egy békés világot: „Ebben a teremben – és azokon a
helyeken, ahol fiatalok követnek minket a médián keresztül – tudjuk, hogy
vannak, akik ma is álmodnak a békéről. A Sant’Egidio közösség tevékenyen részt
vállal számos országban a kiengesztelődés, a béke megteremtésében. A béketeremtők
népéhez tartozik Bernice King is, aki lelkipásztor, a Martin Luther King
emlékét őrző King Center vezetője. Hiszi, hogy az erőszak nélküli világ, olyan
bátor emberek világa, akik barátsággal, megértéssel szeretnék legyőzni az
igazságtalanságot, nem utópia, hanem konkrét, megvalósítható terv.” A King
Center kidolgozott egy tervet, Nonviolence 365 néven. Az erőszakmentesség nem
egy különleges alkalomra érvényes viselkedés, hanem az év minden napján
gyakorolni kell – sugallja az elnevezés. Amikor a fiatal amerikaiak a
lőfegyverek ellen tiltakoztak, Bernice a mozgalmuk élére állt: egy békés
lázadás volt ez, amelynek célja, hogy lefegyverezze Amerikát, ahol túl sok
fiatal hal meg a lőfegyverek miatt.
Bernice
az olasz fiatalokhoz szólva hangsúlyozta, édesapja hitt abban, hogy az
erőszakmentesség képes megoldani erkölcsi kérdéseket és konkrét problémákat, ha
az ember él a Nonviolence 365 módszerével. Olyan gondolkodásmód ez, amely azzal
jár, hogy nap mint nap változunk, tiszteletben tartjuk minden ember méltóságát.
Édesapja az igazságot kereste, és ehhez különféle vallásokban megtalálta a
megfelelő elemeket: létrehozott egy receptet, ami, mint a pizza, sokféle
elemből áll. Hat alapelven nyugszik a módszer: az erőszakmentesség nem
passzivitás, hanem a bátor emberek műve; barátsággal és megértéssel kell
nyerni; az igazságtalanságot kell legyőzni, nem az embereket; a szenvedés
megváltássá válhat; mindig a szeretet választjuk; az erőszakmentes ember hiszi,
hogy a világegyetem az igazságosság pártján áll. Édesapja hitt abban, hogy
egyre magasabb szintre kell emelnünk emberségünket, és a szeretet első szabálya
az, hogy vigyáznunk kell a másik emberre. Hitt abban, hogy szeretnünk kell ellenségeinket.
Hitt a boldogmondásokban, a feltétlen szeretetben.
Jennifer,
Bernice King barátnője kisiskolás korától, a King Center munkatársa elmesélte,
hogy Bernice éveken keresztül gyűlölte a fehér bőrű embereket, mert édesapját
egy fehér férfi gyilkolta meg. Apja pedig azt vallotta, meg kell maradni a
szeretetben. Hogyan tudott túllépni ezen a gyűlöleten? – szólította meg
kérdésével barátnőjét.
Bernice
elmesélte, hogy húszévesen még gyűlölt minden fehér férfit. Akkor érezte a
fordulatot, amikor egy keresztény talk show-ban a műsorvezető, történetesen egy
fehér férfi megkérdezte tőle: „Megölelhetlek?” Ösztönösen tiltakozott ez ellen,
de mivel jó nevelést kapott, udvariasan igent mondott, és jól tette, mert ez
volt a legigazabb ölelés, amit valaha életében kapott. Megváltozott tőle a
lelkében. Megértette, hogy az embereket nem lehet csoportokba sorolni: minden
egyes ember külön-külön Isten képmása. A gyűlölet olyan, mintha mérget innánk:
a leginkább éppen az szenved tőle, aki gyűlöl.
Mit
mondasz ezeknek a fiataloknak? Hogyan éljék meg az erőszakmentességet? –
kérdezte tovább barátnőjét Jennifer.
Éljenek
igaz szívvel és igaz magatartással – válaszolta a King Center vezetője. – Az
erőszakmentesség azt jelenti, hogy nagyobb fegyelmezettséggel élünk,
cselekszünk. Ez az egyik módja annak, hogy ellenálljunk a gonosznak, az előbb
már említett elvek alapján. Legyünk következetesek, de ne kiabálva vagy csúnyán
beszélve. Hamis elképzelés az, hogy csak erőszakkal lehet változtatni a
dolgokon: az erőszak erőszakot szül, az erőszakmentesség pedig olyan fegyver,
amelynek tölténye az igazságosság és a feltétlen szeretet.
Ezt követően
az olasz fiatalok tehettek fel kérdéseket Bernice-nek. Valentina arról
faggatta, miért nincsenek manapság olyan vezetők, mint amilyen az édesapja
volt, illetve lát-e pozitív változást a világban. Bernice hangsúlyozta, hogy a
békéért folytatott küzdelem soha nem ér véget, nemzedékről nemzedékre kell
folytatni. Minden generációnak éberen kell őrködnie a szabadsága védelméért, a
fény gyermekeinek határozottabbnak kell lenniük, mint a sötétség gyermekei.
Reményt ad, hogy az amerikai fiatalok síkra szállnak a fegyvertartás ellen. Ami
elkeseríti, az a közöny.
Alessio
elmondta, hogy a Sant’Egidio közösséghez tartozó fiatalok sok szegénnyel, sok
igazságtalansággal, erőszakkal találkoznak. Hogyan őrizzük meg a reményt? –
kérdezte. Bernice szerint az egyetlen módja ennek az, hogy magunkévá tesszük az
erőszakmentességet. Az élet csupa erőszak, harc. Késznek kell lennünk arra,
hogy a remény magjait vessük el. „Ti vagytok a világ világossága: világítson a
fényetek, lássa a világ, amit tesztek! A fényben meglátjuk embertársunkat, míg
a sötét agresszívvá teszi az embert. Ahhoz, hogy a világ megváltozzon, a
fénynek le kell győznie a sötétséget. Meg kell világítanunk a szegénységet: ti
mint fiatalok, mint közösség járjatok öntudatosan és fegyelmezetten a világ
útjain, hogy megvilágítsátok a szegénységet!” – buzdította a fiatalokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése