Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. szeptember 5., hétfő

Évközi 23. hét hétfő



Évközi 23. hét hétfő
1Kor 5,1-8; Lk 6,6-11
„Az a hír járja felőletek, hogy paráznaság van köztetek, és pedig olyan paráznaság, amilyen még a pogányok közt sincs”

Pál apostol meghívást kapott arra, hogy a megváltás örömhírét vigye minden ember számára. Ezért a damaszkuszi tanítvány, Ananiás megbízatást kapott, menjen Sault megkeresztelni veszedelmes híre, Jézussal szemben eddig mutatott elvakultsága ellenére is: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért” (ApCsel 9,15-16) Jézus nevét elsődlegesen az irgalom fémjelezte. Minden bajban lévőhöz szeretettel lehajolt és a fizikai bajokat azonnal gyógyította, az erkölcsi problémákat sem kerülte meg. Gondoljunk példaképpen Mária Magdolnára, akit Simon farizeus és hasonszőrű barátai csak így ítéltek el gondolatban: „Ha ez (Jézus) próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, vagyis hogy bűnös” Jézus pedig belelátva gondolataikba, felsorolja előbb a magát szentnek tartó házigazda durva mulasztásait a felebaráti szeretet terén, utána a „bűnös” nő szeretetének sok-sok megnyilvánulását, és dicsérettel oldozza fel: „Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret” (Lk 7,46-47) A másik ide vágó példa: Amikor házasságtörésen értek egy asszonyt a tanúk Jézushoz cipelték, és kegyetlenül vádolták. Végül mind eloldalogtak. Valószínűleg az ő hasonló bűneiket írogatta a porba. Jézus akkor ezt kérdezte tőle: „Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?  Az így felelt: Senki, Uram!  Jézus akkor azt mondta neki: Én sem ítéllek el. Menj és többé ne vétkezzél!” (Jn 8,10-11) Amikor Pál szóba hozza korintusi levelében a paráznaságot, akkor egy súlyosabb eset miatt teszi. Az ott szereplő „fiú” apja második vagy többedik feleségével paráználkodott rendszeresen. Isten ezt  külön paranccsal tiltotta: „Atyád feleségének szemérmét fel ne fedd: atyád szemérme az” (Lev 18,8) De ennek a fejezetnek fele konkrétan felsorolja az efféle eseteket, mint az Úr különleges tilalmait. (Vö. 18,1-23)    Érthető Pál felháborodása és kemény ítélete, hiszen így az illető fiú apját súlyosan meggyalázza , s állandó bűnalkalmat szolgálhat az ilyen viszony.  De nemcsak Mózes, hanem  a katolikus Anyaszentegyház  is félti híveit a rokonság közeli fokain állók között, mert egészségi problémákat idézhetnek elő.Hallgasson mindenki a mindentudó és mindenható Istenre, aki előre látja, ismeri a távolabbi fejleményeket, és a családok, nemzetek egészsége, életereje neki igen kedves gondja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése