Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. szeptember 6., kedd

RÓMAI SZENT EUDOX



Szent Eudox 
vértanú

Dioklécián császár, uralkodása alatt kegyetlenül üldözte a keresztényeket. Az üldözések idején sok keresztény elbujdosott a pusztába és a hegyek közé. Közöttük magas rangú emberek is voltak Egyik volt közülük Eudoz katonai fővezér, Jézus Krisztus hűséges keresztény szolgája. Egész családjával elmenekült a császári kegyetlenség elől. A helytartó katonákkal kerestette. A katonák egy helyen megtalálták, de szegényes ruházata miatt nem ismerték fel. Ő magához hívta a katonákat, megvendégelte, és a végén kijelentette, hegy ő az, akit keresnek. A katonák nem akarták őt magukkal vinni. A szent azonban úgy látta, hogy Isten hívja a vértanúságra. Elbúcsúzott családjától és követte a katonákat. A helytartó bálványimádásra hívta fel Eudoxot. Ő azonban állhatatos maradt, majd leoldotta katonai rangjelző övét és a helytartóhoz dobta. Keresztény katonatársai ugyanezt tették. Erre a helytartó a különböző kínzási lehetőségeket emlegette előttük. Ezek ellenére is kitartott hite mellett. Ezután kifeszítették testét és kegyetlenül verték, utána felfüggesztették és hegyes vasakkal szaggatták, majd börtönbe vetették. Néhány nap múlva darabonkint vágták le tagjait, végül lefejezésre ítélték. A vesztőhely felé menvén, imádkozott. Közben meglátta feleségét. Temetéséről adott neki utasításokat. Aztán Zenon nevű érte síró barátját vigasztalta meg. Először Zenont fejezték le, utána Eudoxot, majd velük több más hitvalló keresztényt is. Eudoxot felesége temette el a férje által megjelölt helyen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése