Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. július 27., vasárnap

Szent Anna és Szent Joachim 1.



Szent Anna és Szent Joachim


Szent Joachim és Szent Anna a Boldogságos Szűz Mária szülei, a nagyszülők védőszentjei, Anna az édesanyák és az özvegyasszonyok védőszentje is.


Az újszövetségi könyvek semmit nem mondanak Szűz Mária szüleiről, nevüket sem említik. Egy 2. századi apokrif könyv szerint Mária édesanyját Annának, édesapját Joachimnak hívták. Anna annyit jelent: kegyelemmel áldott, Joachim pedig: Isten megvigasztal.
Szent Anna és Szent Joachim ünnepe a 13–14. században terjedt el Európában, annak az érdeklődésnek következményeként, amellyel Krisztus emberi természete és emberi valósága felé fordultak a hívők – ekkor élénkült fel az Üdvözítő nagyszülei iránti tisztelet is.
Az ünnep dátuma a Mária feltételezett szülőhelye fölé épített templom fölszentelésének évfordulójából ered. A hagyomány ugyanis úgy tartotta, hogy Mária Jeruzsálemben született, és szülőháza a Bethesda-tó közelében állt. Az 5-6. században e föltételezett születési hely fölé bazilikát építettek, melyet július 26-án szenteltek föl.
A bizánci rítusban július 25-én ülik Szent Anna asszony halála napját, amely napon Konstantinápolyban 550 körül templomot szenteltek a tiszteletére. Nyugaton a 12. századtól terjedt el a július 26-i ünnep. V. Pius pápa 1568-ban eltörölte, de 1583-ben ismét felvették a római naptárba, július 26-ra. Szent Joachimot 1584-től március 20-án, 1738-tól a Nagyboldogasszony oktávája utáni vasárnapon, 1913-tól augusztus 16-án ünnepelték. 1969-ben egy napra tették Szent Annával.
Urunk, atyáink Istene, te Szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet, hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja. Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre, amelyet népednek megígértél. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése