Meglátni, hogy láttassunk is. A
láthatóvá tehető kegyelem, méltóság, nem kényszeredett erőlködés eredménye
szerintem. Az személytelen, ám mégis személyhez köthető.
Amennyiben a megélése – meglátása
– nem az emberi természet műve, hanem annak következménye. Amikor az ember
felfogóképessége, megtapasztalása kiváltja a lelkének ingerét, mely visszahat
az anyagi testre. Eluralkodva az ingereken, és az agy beavatkozásain is.
Gondolok arra, hogy ilyenkor már nem a szegényes érzékszervein keresztül
szerzett tapasztalatai, az agy tudásállománya határozza meg a személy
szabadságának mozgásterét, hanem az azon felül álló intelligenciája. Melyet a
Lélek képes befolyásolni, vezérelni. Így értem azt, hogy a személy a maga
személyes akarata felett válik személytelenné, függetlenné tőle, magára véve a
Legfőbb Személy személyiségének szándékát. Ebben az esetben a személy
cselekvőképessége attól a szeretet kiáradása, hogy már a személyes érdek
feletti érdeknek képes alárendelni magát. Vagyis, mit megélek, már látható kegyelemmé
válik, hiszen már mások javára valóvá lesz.
Talán ebben lehet összefoglalni a
nagyszülő kegyelmi állapotát, hogy képessé válik ennek az erőtérnek a
biztonságát, és bizonyosságát nyújtani az unoka számára. Amiben nincs
akaratlagosság, megfelelési kényszer, csupán megengedés arra, hogy az lehessen,
aminek lennie kell, ami életteret kínál, nyújt, talán még teremt is a cseperedő
és kibontakozó életek számára.
Akinek erre adatik áldás,
megszentelődés, hát bizony, az mondható el valóban kincseiben gazdag életűnek.
Magamtól erre nem tehetek szert. De alkalmasságot elsajátíthatok, ha Krisztus
tanítását, az Atya kinyilatkoztatását törekszem élni, úgy, hogy a Szentlélek
kegyelmeit használom fel, erőtlenségemet, képtelenségemet – nélküle – tudomásul
veszem és elfogadom. Mennyei Atyám, a Te végtelen szeretetedre segíts rábízni
magam! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése